SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Biztos Úr! Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos urat 2002. szeptember 25-én hallgattuk meg az emberi jogi bizottság ülésén, amikor is a bizottság megtárgyalta az adatvédelmi biztos 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolót.
A beszámoló áttekinthető, a korábbi években megszokott követhető szerkezetben foglalja össze az elmúlt, igen nehéznek is tekinthető évet. Úgy értékeltük, hogy a beszámoló képes áthidalni, feloldani azt a speciális nehézséget, hogy a tárgyévben tulajdonképpen három adatvédelmi biztos tevékenykedett: két adatvédelmi biztos és az adatvédelmi biztos jogkörét ideiglenesen gyakorló általános biztos.
A beszámoló magas színvonalon számol be az adatvédelmi biztos elmúlt évi tevékenységéről, a lefolytatott vizsgálatokról, a biztos jogszabály-véleményezési tevékenységéről.
Külön kiemelendő, hogy a beszámoló a nemzetközi vonatkozású ügyekre is kitér, illetve szakmai, nemzetközi kitekintést is ad.
Az adatvédelmi biztos úr szóbeli kiegészítésében örömmel jelezte, hogy megvalósult az Országgyűlés nyilvános ülései jegyzőkönyveinek az internetes közzététele, ezáltal lehetővé válik a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítása és megszűnhetnek az ez irányú panaszok.
A biztos úr felhívta figyelmünket a hivatal szűkös költségvetési helyzetére, így különösen a számítógépparkra, az internet hiányára, illetve arra a tényre, hogy pénzügyi, anyagi lehetőségeik nem minden esetben engedik meg, hogy részt vegyenek munkatársai a külföldi konferenciákon, illetve továbbképzéseken. Tudjuk, hogy azóta picit pozitívabb irányba mozdultak el a lehetőségek.
Az adatvédelmi biztos intézménye a tisztség közel fél évi betöltetlensége ellenére - nyugodtan mondhatjuk - megszilárdult, beépült a magyar jogrendbe és közgondolkodásba. Az elmúlt tíz év alatt az információs szabadságjogok és az adatvédelem intézményesült Magyarországon. Az adatvédelmi biztos úr a folyamatosság értékét fogalmazta meg megválasztása előtt is, illetve a beszámoló szóbeli kiegészítésében is.
Bár az ismert okok miatt körülbelül 10 százalékkal csökkent az ügyszám, de úgy tűnik fel előttünk az adatvédelmi biztos úr véleménye és szóbeli kiegészítése nyomán, hogy mára ez a helyzet teljes mértékben rendeződik.
(17.00)
A biztos úr kiemelte azt a szándékát, hogy jogszabály-véleményező tevékenységében utólagosan is élni kíván ezzel a jogával arra az időintervallumra vonatkozóan is, amikor a tisztség nem volt betöltve. Tájékoztatójában a 2001. év legaktuálisabb ügyeit hangsúlyozva a népszámlálás, a parkolási társaságok és parkolási díjat meg nem fizetők ügye, valamint a Millenniumi Országjáró ügye került középpontba.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottságunk nagy örömmel vette tudomásul, hogy az adatvédelmi biztos úr értékelése szerint Magyarország biztosítja az Európai Unió adatvédelmi irányelve szerinti megfelelő védelmet a személyes adatok körében. A bizottság, mint eddig is, támogatni kívánja az adatvédelmi biztos úr erőfeszítéseit a jövőben a magyar és az uniós jog teljes összhangjának megteremtésében.
Az adatvédelmi biztos részletesen kitért tevékenysége nemzetközi megítélésére és nemzetközi kapcsolataira. Megismertette bizottságunkkal az európai uniós TAIEX-küldöttség értékelését, valamint beszámolt a 2001. évben meginduló új típusú nemzetközi kapcsolatokról. Az adatvédelmi biztos rendszeresen részt vesz az Európai Unió 29. számú munkacsoportjának ülésein, illetve nagyon fontosnak ítéli meg a kelet-európai adatvédelmi biztosok értekezletét, amely 2001 decembere óta létezik. Az emberi jogi bizottság nagyon nagyra értékeli a biztos úrnak ezt a fajta, a nemzetközi szakmai területen való aktivitását és ez irányú offenzív tevékenységét.
Végül engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Országgyűlés, hogy befejezésül még egy fontos ügyre, hiányosságra utaljak, bár nem tartozik közvetlenül e mostani tárgyunkhoz, de jelezni szeretném a problémát. Péterfalvi Attila biztos úr többször nehezményezte, hogy a minisztériumok nem teljesítik törvényben előírt kötelezettségeiket, és nem küldik meg előzetesen véleményezésre a törvényjavaslatokat. A magunk tapasztalata alapján is mondhatom, hogy több ízben valóban maga a bizottság is kellemetlen helyzetbe került emiatt. Azt gondolom, azt gondoljuk, hogy ezen a gyakorlaton mindenképpen változtatni szükséges.
Tisztelt Ház! Az elmondottak alapján az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság egyhangú döntése alapján megköszönöm az adatvédelmi biztos úr és munkatársai magas színvonalú, igényes munkáját, beszámolóját, és az országgyűlési határozatot elfogadásra javasoljuk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem