DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Az intézmény, amelyről most beszélünk, alig több tízévesnél; ha úgy fogalmazunk, hogy több mint egy évtizedes, akkor azért kicsit többnek tűnik, mindenesetre azt mondhatjuk, hogy a demokratikus államrenddel egyidős, része a demokráciának. Rendkívül fontos intézmény; négy órája beszélünk az intézményről, a három intézményről. Végig szinte mindenki ombudsmanokról beszélt, holott a jogszabály ezt a kifejezést nem használja, az idegen szavak szótárában sem szerepel, a legújabban sem. De így ment át a köznyelvbe, és ez helyes is. Valóban, talán nem is személyt értenek alatta, hanem inkább egy intézményt, egy olyan intézményt, amely az állampolgárokkal vagy az állampolgárok bizonyos csoportjával, annak alapjogai betartásával foglalkozik.
Maga az alkotmány határozza meg a 32/B. §-ban, hogy általános ombudsmant, vagyis állampolgárok országgyűlési biztosát és nemzeti és etnikai kisebbségi biztost választ az Országgyűlés. Tehát kétféle ombudsmant nevesít maga az alkotmány; igaz, még ugyanez a paragrafus lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés más fontos területre, állampolgárok vagy állampolgárok csoportja alapjogainak a védelmében más országgyűlési biztost is választhasson. Ezen alapszik az adatvédelmi biztos léte, intézménye, amelyet az 1992. évi LXIII. törvény vezet be.
Mindez, hogy az alkotmány csak kétféle országgyűlési biztost nevesít, azért érdekes, mert amikor 2001-ben lejárt az eredeti adatvédelmi biztos megbízatása - mégpedig pont a félidőben, június 30-án -, és sikertelenül próbálkozott az Országgyűlés új országgyűlési biztost választani, ez meglehetősen nehézkesen ment, hisz a jogszabály olyan követelményt támaszt az adatvédelmi biztos személyével szemben, amelynek - ha nagyon szűken értelmezzük - senki nem felel meg, csak maga a korábbi adatvédelmi biztos.
Ugyanakkor, bár ez sehol nincs leírva és nem jogszabály, de mégis van egy olyan hallgatólagos megállapodás a pártok között, hogy sem alkotmánybírót, sem országgyűlési biztost nem választ újra. Tehát e hallgatólagos megállapodás alapján ez kizárt volt, mégis az akkori ellenzék kiváló egyetemi oktatókat utasított el vagy szavazott le, mert valóban, a szűken értelmezett előírás szerint nem feleltek meg ennek a követelménynek. Míg aztán végül is egy olyan személyre akadt a köztársasági elnök úr, akivel szemben semmiféle kétség fel nem merülhetett, hisz maga is dolgozott ebben az intézményben.
De mindenesetre ebben az időben, amikor fél évig vagy csaknem fél évig nem volt adatvédelmi biztos, valóban felmerült annak a gondolata - nem hivatalosan, inkább csak beszélgetés formájában -, hogy ha egyszer az alkotmány két országgyűlési biztost nevesít és az egyik általános, akkor valóban szükség van-e újabb országgyűlési biztosra. Biztos, hogy adatvédelmi biztosra szükség van, hisz volt egy jogszabály, egy törvény, az adatvédelmi törvény, amely ennek az intézménynek, illetve a személynek a létét előírta.
Mindezt azért mondtam el, mert most a sajtóban nagyon sokat lehet olvasni újabb és újabb ombudsmanokról. Én nagyon örültem annak, amikor itt, e parlamenti vita során szinte minden párt hitet tett amellett, hogy ezt feleslegesnek, sőt mi több, képtelenségnek tartja. Én magam is ezen az állásponton vagyok.
Mindenesetre a jelenlegi adatvédelmi biztos úr néhány napig töltötte be állását, hisz június 30-ig a korábbi adatvédelmi biztos, majd az általános országgyűlési biztos úr látta el ezt a tevékenységet, kiválóan. De mégis, az adatvédelmi biztos úr, a jelenlegi adatvédelmi biztos úr - hogy úgy mondjam - erénye, dicsősége, hogy a rövid időszak ellenére ezt a kiváló jelentést a 2001. évről elénk tárta, amelyet én magam is nyugodtan nevezhetek kiváló szakkönyvnek. Két részből áll tulajdonképpen, egyrészt maga a beszámoló - hisz maga az alkotmány is kötelezővé teszi, hogy egy évben egyszer be kell számolnia az országgyűlési biztosnak -, ez képezi a jelentés mintegy 177 oldalát; a további 241 oldal pedig válogatásokat ad azokból az állásfoglalásokból, amelyeket konkrét ügyekben tett az adatvédelmi biztos úr.
Ha semmi más nem lenne ebben a jelentésben, csak ez a rész, vagyis a konkrét ügyek elemzése, én azt hiszem, hogy egy olvasó, egy érdeklődő olvasó akkor is nagyon jó, tiszta képet kapna arról, hogy ma Magyarországon milyen az adatvédelem, ma Magyarországon milyen tendenciák mutatkoznak a téren, hogy az állampolgárok védelme nincs kellőképpen biztosítva, de ez ellen fellép az adatvédelmi biztos.
(17.20)
Ám mégse lenne elegendő ez, - bár mondom, a tendenciákra főleg kellő támpontul szolgálna -, mert hisz akkor nem tenne eleget az alkotmányban rögzített kötelezettségének, hogy bemutassa magát a tényleges helyzetet. A tényleges helyzet pedig, akárhogy is nézzük, de csak statisztikai módszerekkel mutatható be, vagyis össze kell vetni az előző év adatait, az ottani tendenciákat, és ez 177 oldalban le van írva, kiváló grafikonokkal. Nagyon sok mindent meg lehet ebből tudni, többek között meg lehet azt tudni, hogy 2000-hez és 1999-hez viszonyítva az ügyek száma csökkent. Ám itt jön az érdekesség: annak ellenére, hogy csökkent az ügyek aránya, mégis bizonyos kérdésekben 10 százalékkal nőtt két fontos alapjogi kérdésben.
Külön vizsgálatot érdemelne, hogy vajon miért van így. Önmagában az, hogy csökkent az ügyek száma, nem feltétlenül jó, valóban nem feltétlenül jó, bár egy részét meg is magyarázza a jelentés, mégpedig arra az időre utal, amikor nem volt adatvédelmi biztos. A minisztériumoknak megvan az a kötelezettségük, hogy a jogszabályokat adatvédelmi kérdések miatt bemutatják az adatvédelmi biztosnak, és valahogy ez akkor elsikkadt, tehát sok ügylet nem jutott el az általános országgyűlési biztoshoz, aki ebben az időben ezt a tevékenységet folytatta.
Mit tudunk még meg ezekből a jelentésekből? Rengeteg mindent, nagyon sok mindent és nagyon sok érdekességet is. Megtudjuk például azt, hogy az összes ügy 55,8 százaléka panaszügy volt. Megtudjuk azt is, hogy az összes ügy 14,9 százaléka volt jogszabály-véleményezés, és valószínű, hogy ez a szám több lehetett volna 2001-ben, ha az adatvédelmi biztos végig működik. Megtudjuk ebből a jelentésből azt, hogy Budapesten és vidéken milyen arányban panaszkodtak az állampolgárok. Budapesten többen. Miért? Erre is nyilván megvan a magyarázat, mégpedig azért - és erre is egy itteni szám mutat rá -, mert hisz a panaszügyek nagy része, 86,9 százaléka az állami szervek ellen folyt, tehát ha az állami szervek ellen folyt a panaszügyek nagy része, és az állami szervek azért nagyrészt Budapesten vannak, hát világos, hogy akkor vidéken kevesebb panaszügy adódott, mint a fővárosban.
Ezek olyan érdekes számok, hogy véleményem szerint tudniuk kellene az állampolgároknak is. És nem derül ki ebből az egyébként rendkívül kiváló beszámolóból, hogy vajon hány példányban jelenik meg, milyen körben terjesztik, csak az országgyűlési képviselők kapják meg, vagy az Országgyűlés hivatali, vagy szélesebb körben is terjesztik - mert ha nem, akkor mindenféleképpen javasolt lenne, hogy valamilyen formában, ha nem is ilyen hosszan, de lényegét tekintve közreadják ezeket a jelentéseket, hogy pont azok az állampolgárok, akik egyébként nagy számban valamilyen ügy miatt az adatvédelmi biztoshoz fordulnának, okulhassanak ezekből a példákból.
Ez azért is nagyon fontos, mert hiszen a második rész, a 241 oldal konkrét ügyekkel foglalkozik, ahol valóban egészen konkrét ügyekre, szinte tipikus ügyekre kaphatnak választ az állampolgárok. Néhány példát említenék. Ilyen például, hogy az elvált szülő is jogosult arra, hogy a gyermeke iskolai eredményét megtudhassa egyrészt a gyermektől, másrészt az iskolától. Sajnos Magyarországon nagyon sok elvált szülő él, biztos, hogy rengeteg embert érint. Ugyanilyen tipikusnak mondható az a példa, ami olvasható ebből az összeállításból, hogy amikor a postán több pénzt adunk fel, akkor a posta kötelez bennünket arra, hogy a különböző csekkeken szereplő összegeket felvezessük egy összesítőre. Ezt nem lehet kifogásolni. Kifogásolni lehet azonban azt, ha arra is kötelez bennünket a posta, hogy nevünket és lakcímünket is felírjuk erre az összesítőre.
Tehát ezek mind olyan hétköznapi dolgok, amelyek feltétlenül érdeklődésre tarthatnak számot, ám ha ezt csak mi, országgyűlési képviselők olvassuk, élvezettel olvassuk, de azt hiszem, ez nem elégséges.
Magam is szeretnék kiemelten szólni egy felhozott példáról, amit leírtam, tehát nem reagálok egy itt elhangzottra, előre gondoltam rá. Arról van szó, hogy a köztisztviselői esküszövegben szerepel ez a kitétel, hogy "Isten engem úgy segéljen!". Két országgyűlési képviselő azzal fordult az adatvédelmi biztoshoz, hogy ez valószínűleg személyiségi jogokat sért. Egy kiváló levezetés olvasható ebben az állásfoglalásban, amely rámutat arra, hogy ezt nem lehet így felfogni, mert hiszen nem jogintézményről van szó, hanem egy társadalmi intézményről. Egy ősi társadalmi intézményről - ez már nincs benne, ezt én magam teszem hozzá. Ez pontosan olyan, mint még ma is egy állatvásáron, vagy akárhol, ahol nem írásbeli szerződést kötnek az emberrel, hanem a tenyerébe csapnak: "Csapjon bele!" - mondják, és ezzel jön létre a szerződés. Ez sem jogintézmény. Nem helyettesíti természetesen az írásbeli szerződést, vagy akár a tanúkat, de mégis egy olyan társadalmi intézmény, amely nélkül Magyarországon ez nem jön létre. Ez pontosan ugyanilyen.
A pszichológusok tudják megmondani azt, hogy ha egy szöveg nem szerepel valahol, akkor azt nem is fogják mondani. Tehát ha nincs kitéve egy kenyér az asztalra, akkor azt nem tudja eldönteni valaki, hogy eszik-e belőle vagy sem. Ha nincs ott, akkor biztos, hogy éhes marad. Tehát ha oda van írva, hogy "Isten engem úgy segéljen!", akkor el fogja tudni dönteni a köztisztviselő, hogy mondja-e vagy sem. Ha nincs odaírva, akkor nem tudja eldönteni, és szerintem ez a helytelen, és nem ennek a fordítottja.
Az is szerepel természetesen ebben az állásfoglalásban, hogy nemcsak ez nem jogszabály-, pláne alkotmánysértő, hanem az sem, ha ezt az esküszöveget becsatolják az illető köztisztviselő nyilvántartásába.
Szeretnék még visszatérni a statisztikai részre, mert ott van egy ügylet, amiről beszélni kell. Mégpedig az, hogy felsorolja, hogy mely panaszok voltak elfogadhatók, melyek nem, és melyek nem voltak megoldhatók. Ez egészen sok, 11 százalék. Engem az gondolkodtatott el, hogy ha vannak olyan ügyek, amelyek megoldhatatlanok, vajon miért megoldhatatlanok. Én nem tudtam kiolvasni a jelentésből, hogy mi a magyarázata. Mert a jogszabályi háttér rossz? Ha rossz a jogszabályi háttér, akkor erre utalni kellene, hogy azért nem lehet megoldani, mert hisz valami nincs rendesen rendezve a jogszabályokban. Ezt én hiányolom, valamint azt is, hogy az adatvédelmi törvényben szerepel, hogy ha valamely adatkezelő szabálytalanul jár el, és ezt az adatvédelmi biztos észleli, akkor ennek az abbahagyására felszólítja, majd ha ennek nem tesz eleget, akkor a közvéleményhez fordulhat. Nem látom azt, hogy volt-e ilyen egyáltalán, vagy mi történik azután, ha az adatkezelő nem tesz eleget ennek a kötelezettségének.
Ettől függetlenül - negatívan fejezem be, ami nem jó, pozitívan kell befejezni - úgy fejezem be, hogy mindezen kis kritikától függetlenül a jelentés kiváló jelentés, és úgy a jelentést, mint a határozatot elfogadásra javasolja a frakció.
Köszönöm. (Taps.)
