ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tóth képviselőtársamnak nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy ez a vita az elmúlt években hasonlóképpen lezajlott, csak akkor más volt a kormánypárt és más volt az ellenzék. Akkor hasonló körülmények között hasonló hozzászólások tarkították a törvényalkotási folyamatot. Az MDF részéről, úgy érzem, talán soha nem hangzott el ebben a kérdésben, hogy az akkori ellenzéki képviselők hozzászólása álságos volna, vagy hogy egyfajta reklámot kívánnának a frakciójuk részére megteremteni.
Ön is azt mondta magáról, hogy jogkövető. Az élet egész biztosan hoz majd olyan helyzeteket és eseményeket, amelyekben ez a törvény, illetve törvényalkotási folyamat nem állja meg a helyét és újra Ház elé kell majd kerülnie. Ezért mondom - ahogy Lezsák Sándor képviselőtársam is nagyon helyesen mondta -, most van alkalom arra, hogy ebben a törvénykezési folyamatban tárjunk fel minden olyan körülményt, amivel valóban jobbítani lehet a törvényi eljárást. Úgy érzem, ha szakmai kifejtés látszik megfogalmazódni, az nem az álságosságot jelenti. Egyébként bizonyos kérdésekben nekünk, parlamenti képviselőknek is megváltozott a véleményünk, és azt szeretnénk, ha a törvényben ez valamilyen úton-módon visszatükröződne. Higgye el, amikor önök voltak ellenzékben, önök is fogalmaztak meg olyan dolgokat, amikre nyugodtan lehetett volna azt mondani, hogy álságos vagy adott esetben kampányízű - de ezt nem mondtuk. Az MDF-frakció ilyet soha nem mondott.
(12.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem