DR. VOJNIK MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni minden képviselőtársamnak a vitában való részvételt és azt, hogy a maga véleményével hozzájárult ahhoz, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat - akár módosítások árán is - tartalmasabb legyen és nagyobb lehetőséget kínáljon a közös cselekvésre és elfogadásra.
Néhány képviselőtársam most elhangzott beszédében megjelenő mondanivalóra, illetve kritikára is szeretnék reagálni, természetesen nem mindegyikre, hiszen a vita keretei ezt talán nem is teszik lehetővé. Csicsay Claudius Iván képviselőtársamnak szeretném megköszönni, hogy az emberi erőforrás védelme programjának nevezte a készülő népegészségügyi programot. Azt gondolom, ezzel tökéletesen egyet tudunk érteni a parlamentben, legalábbis mi, az emberi egészség fejlesztésében érdekelt szakpolitikusok.
Selmeczi képviselőtársamnak köszönöm a támogató észrevételt. Biztos vagyok benne, hogy az általa említett módosító indítványok tekintetében a bizottsági vitában közös véleményre tudunk jutni. Most talán megelőlegezhetem, hogy ezt a módosító indítványt a kormánypárti képviselők a bizottságban támogatni tudják, különösen ami a csontízületi megbetegedések megelőzésére vagy a népegészségügyi programba való beemelésére vonatkozik. Ha megengedi képviselő asszony, szeretném elmondani, hogy azzal a kritikával, illetve megerősítéssel, amit elmondott, hogy ennek a népegészségügyi programnak, amit az országgyűlési határozatban létrehozni javaslunk, az lenne az összes jelentősége, hogy átemeljük a Fidesz-kormány népegészségügyi programját, egy kicsit vitatkoznom kell.
(16.50)
Az egészség évtizedének nemzeti programja meg fogja őrizni a kormányprogram erényeit, de nem merül ki abban, hogy programmá írja át egy kormány határozatát. Pontosan azért kell, hogy ez egy közmegegyezésen alapuló, több cikluson átívelő nemzeti stratégiai program legyen, mert többnek kell lennie, mint egy kormányhatározatnak.
Itt mégis el kell mondanom, hogy annak a kormányhatározatnak, amelyet nem olyan régen hozott meg a képviselőtársaim által támogatott kormány, két problémája volt. Az egyik, hogy mire meggondolták, hogy ezt a kormányprogramot akarják megcsinálni, igazából már nem maradt idő érdemben a megvalósítására. És ez nemcsak a szándékon múlt, hanem például azon is, hogy nem voltak hozzá a kétéves költségvetésben megfelelő források. Ezért tehát, amikor arról beszélünk, hogy mi ezt a programot közös akarattal és közös vita után, talán közmegegyezéssel elfogadjuk, akkor a parlamentben ülő minden politikai erő arra is kötelezettséget vállal, hogy a mindenkori költségvetésben a közösségi forrásokért való versenyben támogatni fogja, hogy a népegészségügyi programokhoz meglegyenek a költségvetési források. Remélem, hogy ebben közösen tudunk majd lépni.
Ami a fiatalokra utaló megjegyzését illeti, azt mondta a képviselő asszony, hogy a magyar fiatalok egészségi állapota nem jobb és nem rosszabb, mint a környező vagy az európai uniós országokban élő fiataloké. Meglehet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy úgy csináljunk, mintha ezen a területen nem lenne semmi tennivalónk. Csak arra utalok - és a teremben ülő minden politikustársamnak, kinek-kinek a szakterületét is figyelembe véve talán elmondhatom -, hogy a legegészségesebb fiatal és serdülő számára ez a legegészségesebb kor is az életnek az egyik legmozgalmasabb időszaka. A nagy érzelmi kilengések és a kockázatkereső magatartásformák megjelenése éppen úgy jellemző a fiatalokra Magyarországon, mint a világ más részeiben, ezért az az elfogadott álláspont, hogy a serdülők és az ifjak alkotják a népesség egyik legveszélyeztetettebb rétegét, mondok hármat: mondjuk, a bűnözés, a drog és a prostitúció irányában - ebben biztosan meg tudunk egyezni.
Abban is biztosan meg tudunk egyezni, hogy a gyermekkori szocializáció eredményeképpen kialakuló egészség-magatartás már a serdülőkor végére nagyon gyakran a káros szokások rögzülését is eredményezi. Ezért a WHO 1991-ben kiadott egy dokumentumot, aminek az a kulcsmondata, hogy: a serdülőkorúak magatartása a jelen, a majdani felnőttkorúak és utódaik egészségének kulcsa. Ezért kap hát a mi országgyűlési határozati javaslatunkban és a készülő nemzeti programunkban különös hangsúlyt a gyermekekkel és az ifjúsággal foglalkozó program.
Szeretnék még elmondani egy olyan problémát, amelyet több képviselőtársam is részben érintett. Ez pedig az, hogy az egészség vagy akár az egészség-magatartás, az iskolázottság és a társadalmi kohézió három olyan nagyon fontos dolog, amely a népegészségügy vagy az egészségi állapotunk szempontjából kitüntetett. Ezért amikor népegészségügyi programról fogunk beszélni, elkerülhetetlen, hogy ezekről a kérdésekről is szót váltsunk.
Köszönöm Kuncze képviselő úrnak a helyzetértékelésünkben megmutatkozó különbségeknek a megvilágítását. Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy egy parlament, elsősorban a parlament a politikai viták terepe. Ez nem azt jelenti, hogy a politika mindig csak a szembenállás rögzítésére kell hogy szolgáljon. A politikai vitákban megmutatkozó véleménykülönbségek és a vita után megszülető konszenzusok a legértékesebbek, a legnagyobb nyereségnek tekintendők a társadalom számára.
Volt egy megjegyzés, amelyik arra vonatkozott, hogy az egészségünk nem az egészségügyben keletkezik, mert több más - a szegénységtől kezdve az életmódunkon keresztül számtalan - dolog befolyásolja. Én a képviselőtársaimnak mégis azt mondanám, hogy az egészségügyi ellátásunk minősége azonban az életminőséget nagyon súlyosan befolyásoló tényező. Ezért, bár a sorban nem feltétlenül elsőrendű, de kiemelkedő fontosságú az egészségügyi ellátás minősége az életminőségünk szempontjából.
Csáky képviselő úr az idősügyi chartát hozta ide, mintegy ellentéteként állítva a leendő programnak azt a kiemelt pontját, hogy az idősek egészségvédelme tulajdonképpen nem feltétlenül kell prioritást képezzen. Az a helyzet, hogy a chartát mi magunk is támogattuk; ez kiváló dokumentum, csak éppen egy olyan célmennyiség, amely mellé nincsenek valóságos programok és valóságos források rendelve. Ez az egyetlen problémánk vele. Nem véletlenül az idősek érdekszövetségei hangsúlyozottan elvárják, hogy készüljön egy idősügyi törvény. Ha megengedik, akkor ezt a polémiát nem folytatnám.
A legeslegvégén, miközben újra arra kérem képviselőtársaimat, hogy mind az országgyűlési határozattervezetet, mind a készülő, az egészség évtizede nemzeti programját támogatni szíveskedjenek, záró mondatként a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi elnökének szavait szeretném idézni: "Felvetődik az a súlyos probléma, hogy mindaz, ami a korszerű kezeléshez orvosilag szükséges lenne, társadalmi méretekben gazdaságilag nem lehetséges. Ha az egészségügy világméretű válsága arra utal, hogy ez nem lehetséges, akkor az egyetlen szakmailag, gazdaságilag és etikailag is elfogadható megoldás a megelőzés és a prevenció." Ehhez is hozzásegít bennünket az egészség évtizedének nemzeti programja. (Mobiltelefonhang hallatszik.)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem