DR. SÜMEGHY CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Remélem, hogy a miniszter úr nem elmenekült, hanem fontos dolga van. Így sajnos nem tudok neki válaszolni, de az államtitkár úr át fogja neki adni - remélem, és ezt kérem is.
Alapvető probléma, képviselőtársaim, és önökhöz fordulok, kormányon lévő képviselőkhöz, hogy a miniszter úr rámutatott az igazságra. Beszélgetnek a szakszervezetekkel, beszélgetnek a munkáltatókkal - majd, mert a munkáltatókkal még nem beszéltek, a szakszervezetekkel beszélgetnek. Ezt hívják önök érdekegyeztetésnek. Erre mondtam azt, hogy '97-től '98-ig ez jellemezte ugyanezt a színű kormányt, egy picit más összetételben. Pontosan erről beszéltem.
Önök megkerülik a témákat, és félnek attól, hogy olyan érdekegyeztetés legyen, ahol határozatot kell hozni bizonyos kérdésekben. Ez nagyon jó, ez az elmismásolását jelenti: szeletelni szépen, a közel állókat előnyben részesíteni, a hozzánk nem közel állókat pedig hátrányban részesíteni. Úgy gondolom, hogy ha önök így fogják az érdekegyeztetés hangzatos kvázi szólamait a jövőben is használni, Magyarországon érdekegyeztetés nem lesz, hanem az a siralmas állapot fog kialakulni, hogy az önökhöz politikailag közel álló körök fognak a kondér mellé ülni, akik pedig nem, azoknak ott nem fog hely jutni.
Kedves Filló képviselőtársam, ugye nagyon jól tudja, hogy amit az üzemi tanácsokkal kapcsolatban elmondott, az nem igaz. Ugyanis Magyarországon a szakszervezeti tagok létszáma 600 ezer fő alatt van. A magyar munkavállalók száma 4,5 millió. A szakszervezetek jelenléte a magyar munkáltatóknál elenyésző. Ezért tettük be annak idején, hogy az üzemi tanácsoknak legyen szakszervezeti jogokat képviselő és kiváltó jogosítványa a kollektív szerződésre, pontosan a magyar munkavállalók érdekében.
Önök ezt most szépen visszaveszik, természetesen a magyar munkavállalók érdekében. Ez így nagyon jó lesz, gratulálok!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem