ARNÓTH SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

ARNÓTH SÁNDOR
ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A szövetkezetek külső üzletrészeinek felvásárlása sok problémát vetett fel az utóbbi években. Általános volt az a gyakorlat, hogy a tsz-vezetők, a tagságot félrevezetve, a névérték töredékéért vásárolták fel dolgozóiktól ezeket a papírokat. Az én választókerületemben jellemző volt az 1-2-2,5 százaléktól egészen a 15 százalékig történő felvásárlás, tehát ennyit fizettek összesen a tsz-tagoknak.
Könnyű volna ezt azzal elintézni, hogy eladták, és vége, nincs tovább, nincs keresnivaló ebben az ügyben. A feltűnő értékaránytalanság és a tudatos megtévesztés, valamint az egzisztenciális fenyegetés hatására létrejött szerződések semmiképpen nem adhatnak alapot arra, hogy ezek az emberek az üzletrész-felvásárlásokból kimaradjanak. Úgy gondolom, a vételár és a kibocsátáskori névérték közötti különbség mindenképpen jár az egykori dolgozóknak, hiszen azért ők dolgoztak meg, és nem azok, akik még vaskos adó-visszatérítést is kaptak az egykori dolgozóik kifosztása után. Ilyen volt Nádudvaron, ilyen volt Kabán és Püspökladányban is, de sorolhatnám a példákat.
A kérdés tehát az: hogyan kaphatják meg az üzletrészükért járó pénzüket azok a kisemberek, akiket a helyi munkavezetőik kifosztottak, legyenek ők Kabán, Püspökladányban, Nádudvaron, vagy bárhol, más helyen?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem