ÉRSEK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

ÉRSEK ZSOLT
ÉRSEK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A kisvárosok a történelem folyamán mindig is a körülöttük fekvő vidék szervező központjai voltak. Sajátos helyzetükből adódóan biztosítják mindazt a szolgáltatást, amire a környező falvaknak szüksége van, de ami minden kistelepülésen nem fejlődhet ki a minőségi ellátás szintjén. A kisvárosok biztosítják a környék középszintű közigazgatási, oktatási, egészségügyi, kereskedelmi és egyéb kommunális intézményeit.
Tudjuk, hogy a vidékfejlesztés az Európai Unió fogalmi rendszere szerint elsődlegesen az agráriumhoz, a mezőgazdasági tevékenységhez, a falvakhoz kötődik. Mégis úgy gondoljuk mi, kisvárosi képviselők - személy szerint én mint Hatvan képviselője -, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a kisvárosok fejlesztését, már csak a falvak érdekében sem. A területfejlesztési és az egyes ágazatok sokat tesznek a vidék fejlesztéséért, de elsősorban azokon a vidékeken és azokban a városokban, ahol a korábbi ipari centrumok lakói elveszítették munkalehetőségeiket, és emiatt igen hátrányos helyzetbe kerültek. A mezőgazdasági térségek kisvárosai mintha kiszorultak volna mindkét fejlesztési szakterület céljai közül.
Példaként hozom fel a SAPARD-pályázatot. A hazai vidékfejlesztési célelőirányzat a 120 fő/négyzetkilométer alatti laksűrűségű településeknek, többnyire a falvaknak és a 10 ezer lakos alatti kisvárosoknak biztosít támogatásokat. Kérdezem én, mi lesz azokkal a mezővárosi hagyományokkal rendelkező kisvárosokkal, mint például Hatvan, amely a mai napig is a cukor- és konzervgyárairól ismert az országban. Kérdezem, hogy milyen intézményesített kapcsolat alakul ki az agrártárcánál folyó vidékfejlesztés és a Miniszterelnöki Hivatalhoz került területfejlesztési szakterület vidékfejlesztési elképzelései között, különösen az európai uniós csatlakozás után remélt támogatások összehangolása tekintetében.
Úgy tájékozódtam, hogy az Európai Unió a vidéki térségek fejlesztésére igen komoly pénzügyi támogatást fog biztosítani. Szeretném tudni, hogyan kerül összehangolásra a különböző csatornákon elnyerhető EU-támogatás, és ezen túlmenően milyen hazai támogatásra számíthatnak a kisvárosok.
(9.10)
Különösen fontos kérdés ez, mert a mezőgazdaság egyre kevesebb munkaerőt tud foglalkoztatni. Aki a faluban nem kap munkát, az elindul a város felé. Szükség lenne olyan foglalkoztatási lehetőségekre, melyek a környező vidék mezőgazdaságához kötődnek, azt kiegészítik, és a termelés mellett a feldolgozás, csomagolás, marketingtevékenység terén adnának új munkalehetőségeket. Ki kellene fejleszteni a bedolgozói és a távmunka lehetőségét is. Többet kellene foglalkozni a falusi és agrárturizmussal, a lovas turizmussal és a helyi értékekhez kötődő idegenforgalom szervezésével. Szükség lenne újabb és újabb képzőhelyekre pályakezdők, felnőttek, gazdák részére, ahol az új piacgazdálkodási ismereteket, a pályázási, vállalkozói, termékfejlesztési lehetőségeket elsajátíthatják. Ennek mind helyet adhatna a kisváros.
Kérem a kormány képviseletében jelen lévő államtitkár urat, hogy a mezőgazdaságból egyre inkább kiszoruló lakosság érdekében vegyék figyelembe a kisvárosok szervező szerepét, a mezőgazdasághoz kötődő foglalkoztatási lehetőségek, az intézményellátás, a képzés, a piacra jutás feltételeinek megteremtése terén. Ez a vidéki falvak fejlődését nagyban elősegítené, és a kisvárosok is megtalálnák igazi szerepüket a fejlesztés terén. Nem éreznék magukat örökös hátrányban a nemzetközi fejlesztési színtéren biztosan mozgó nagyvárosokkal szemben.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem