DR. GEDEI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. GEDEI JÓZSEF
DR. GEDEI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az időközben eltávozott képviselőtársam, Kosztolányi képviselő úr használta többek között azokat a fogalmakat, amelyek a szülői-gyermeki viszonyra, a szülő tanítására vonatkoztak. Nekem el kell itt mondani, hogy nagyon sok mindenben, mint ahogy általában a gyermek, nem ért egyet a szülőjével, ilyen volt emlékezetem szerint az a szülői tanítás, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Én erre akkor úgy replikáztam, hogy van egy olyan mondás, ha megdobnak kővel, akkor dobd vissza kenyérrel. Ennek szellemében azt tudom ígérni Kosztolányi képviselőtársamnak, ha a legközelebbi alkalommal felszólal, nem fogom félbeszakítani, nem fogok közbeszólni, sőt a korát sem fogom majd emlegetni. Ennyit a stílusról.
A tartalmi résszel kapcsolatban, azt hiszem, itt valami félreértés lehet, ugyanis én a forradalom végpontjaként feltételes szerkezetet használtam, és most is tartom, hogy Nagy Imrének, a forradalom miniszterelnökének mártírhalála a forradalom végpontjaként értelmezhető. Nem vagyok történész, mint ahogy Kosztolányi képviselőtársam sem, azt hiszem, hogy döntsék el a történészek, de azt hiszem, hogy ez a nézet ugyanúgy megfér a többi mellett, mint ahogy a képviselőtársaim hozzászólása.
Azt gondolom, hogy Mécs Imre talán a leghitelesebb hozzászóló volt a mai napon, én így zárszóként az ő szavait szeretném idézni. Ő úgy szólt, hogy ezt a jogi normát egy-két szóval kiegészítve elfogadhatóvá lehet tenni mindenki számára. Ennek szellemében javaslom a képviselőtársaimnak, hogy támogassák ezt a jogi normát.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem