RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszterelnök Úr! 2001 novemberében, a kétéves költségvetés félidejében szocialista párti képviselők egy javaslatot nyújtottak be a parlamentben, amelyben azt javasolták, hogy azonnal, azaz 2002-től vezessük be az ingyenes tankönyvet az általános iskolákban. Akkor úgy tűnt, azt mondták, hogy elérkezett az idő, és ezt mindenképpen meg kell tenni.
(12.40)
Most önök azt mondják, hogy nincs itt az ideje, tegnap nem szavazták napirendre sem, tárgysorozatba sem vették azt az indítványt, amelyben már a 2004-2005-ös tanévre vonatkozóan tettük meg ezt a javaslatot, azt, amit önök is ígértek a választási kampány során, nevezetesen, hogy ingyenes lesz az általános iskolában a tankönyv.
Miniszterelnök úr, azt hiszem, sok mindent lehet magyarázni, hogy miért nem kívánják teljesíteni az ígéretet. Egy kérdést világosan meg kell válaszolni itt a parlament előtt: be kívánják-e tartani ebben a ciklusban ezt az ígéretet vagy pedig nem? Ez a kérdés. Ön a kampányban világosan ígért, világosan vállalta a személyes felelősséget, szavát adta, erre a kérdésre, azt hiszem, önnek itt az ország nyilvánossága előtt egyértelműen választ kell adnia. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem