HOMA JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HOMA JÁNOS
HOMA JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pető Iván még az imént az SZDSZ vezérszónokaként arról beszélt, hogy szerencsétlen dolog volt, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor az előző ciklusban rendszeresen szerepelhetett a Rádió műsorában. Pető Ivánnak most is szelektíven működik a memóriája, elfelejti azt, hogy az azt megelőző ciklusban viszont a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában Horn Gyula rendszeresen rendezett sajtótájékoztatókat, ott viszont nem emelte fel a szavát ez ellen, azt természetesnek tartja.
Azt szeretném kérni, hogy próbáljunk meg a legkorrektebben viszonyulni a dolgokhoz, és ne csak mindig a másik szemében vegyük észre a szálkát, hanem tegyük meg azt, hogy valahol toleránsabban viselkedünk médiaügyekben is egymással. Még azt is szeretném mondani, hogy jó lenne az is, ha nem minősítenénk ennyire vehemensen, mondjuk, rádióműsorokat, és jó lenne az is, ha nem mi mondanánk meg, hogy melyik műsor a jó, és melyik műsor a rossz, hanem eldöntenék a hallgatók.
Szerencsétlen dolog folyamatosan a Vasárnapi újságra hivatkozni, amikor - bár én azt mondtam, hogy a Rádió közszolgálatiságával nagyon kevés a probléma - azért azt is észre lehet venni, hogy a panaszügyek között nagyon sok olyan volt, ami, mondjuk, a balliberális szellemiségű Tizenhat óra ügyével foglalkozott. Tehát van itt probléma mindkét oldalon, és jó lenne, ha észrevennénk ezeket is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem