DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Balogh képviselő úr talán nem figyelt jól oda arra, amit mondtam. Én nem azt mondtam, hogy nem tettek javaslatot, én azt mondtam: nem tettek kompromisszumos javaslatot.
Nem tekintem kompromisszumnak az olyan javaslatot, ami a törvénytelenül megszerzett pozíciókat utólag az ellenzék jóváhagyásával kívánja törvényesíteni. Ez nem kompromisszum, tisztelt képviselő úr, ezt diktátumnak hívják - a kettő között óriási a különbség.
Nem fogadom el a közös felelősséget, nagyon sok mindenben igen, ebben a kérdésben nem fogadom el a közös felelősséget. Ön azt állítja, hogy azért, mert önök többen voltak ebben a Házban, és bennünket lenyomtak, mint a bélyeget, ezért nekünk közös a felelősségünk. Nem, tisztelt képviselő úr! Az önök felelőssége volt, hogy nem voltak hajlandók megszavazni a kuratóriumi elnökségek kiegészítésének napirendre vételét, az önök felelőssége, hogy egy olyan házelnököt delegáltak, aki a Házszabályt lábbal tiporva nem volt hajlandó szavazásra feltenni ezt a kérdést, mindez az önök felelőssége, és azért csinálták mindezt, mert el kívánták érni azt az állapotot, amit végül is elértek, és amit idén májusban mi megszüntettünk.
Ez az oka, tisztelt képviselő úr, és önöknek természetesen jobban tetszett volna, ha a törvényesség látszatával ugyanezt a helyzetet úgy érik el, hogy ott vannak ugyan az ellenzéki kuratóriumi elnökségi tagok, de minek vannak ott, ha csak egyharmadnyian, tehát megvan önöknek a MIÉP-pel együtt a kétharmada, mint így, hogy minden alkalommal fel lehetett emlegetni a törvénytelen választást. De a cél a kétharmados többség elérése volt, és amikor ezt nem sikerült kompromisszumnak becézett diktátumokkal elérni, akkor elérték azzal, hogy megsértették a médiatörvényt, és megsértették a Magyar Országgyűlés Házszabályát.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem