HORVÁTHNÉ STUKICS ERZSÉBET
HORVÁTHNÉ STUKICS ERZSÉBET
HORVÁTHNÉ STUKICS ERZSÉBET, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályhalmaz gondos tanulmányozásakor az első gondolatunk máris az volt, hogy annak megalkotói sajnálatos módon nem olvashatták a szocialisták ígéreteit bemutató óriásplakátokat. Ugyanis az előttünk lévő módosítások a "kevesebb pénzt az embereknek, kevesebb pénzt az önkormányzatoknak" jelszavai alapján készültek. Ez a törvény ugyanis nagyon jelentős szigorításokat, megszorításokat tartalmaz az egyes polgárok, a családok, a helyi települési önkormányzatok és egyházak számára egyaránt.
Hogyan teszi mindezt? Először is, számos apró szabályozást megváltoztat a segélyezési rendszerben. Például a lakhatási problémák kezelésének legfontosabb elemeként tekinthető lakásfenntartási támogatás esetében szakértői becslések szerint a jelenlegi igénybe vevők 15-20 százalékát a jövőben kizárja a segélyezhetők köréből, ehhez az eddigi jövedelmi korlátokat, miszerint ha a lakásrezsi meghaladja a jövedelem 35 százalékát vagy a fűtési számla a kereset 20 százalékát, akkor segélyt lehetett kérni. A szocialisták szerint ezek az arányok a jövőben 40 és 25 százalék lennének, megszüntetve ezzel több tízezer család lakásfenntartási segély iránti igénylehetőségét.
Még ezen a jelentős mértékű szigorításon is túlmegy annak a lehetőségnek a bevezetése, hogy a segélyeket elbíráló hivatalnokok a jövőben úgymond jogosítványt kapnak a segélykérők jövedelmének vélelmezésére. Ez azt jelenti, hogy ha az igazolt jövedelmet és a lakásfenntartási költségeket nem tartják arányosnak, akkor az ügyintéző akár meg is saccolhatja az érintett jövedelmét. Ez a gyakorlat éppen a legkiszolgáltatottabb rétegek, főként a romák között szolgálja legjobban a társadalmi kirekesztés növekedését. Amint láthatjuk, a szerzett szociális jogok elleni támadás ebben az esetben is éppen a leszakadó családokat taszítja a szegénységi csapda irányába.
Szigorítani kívánja a kormány az egyes szociális szolgáltatások igénybevételének szabályát is. Olyan új típusú adminisztratív akadályokat épít be példának okáért a szociális rászorultság külsős, úgymond független szakértő által történő megállapításába, ami, főként kis költségvetésű intézmény esetén ezreket zár el az egyes szolgáltatások igénybevételétől. A szocialista-szabad demokrata kormány érdeke tehát, hogy a szociális ellátásokat egyre kevesebben tudják majd igénybe venni, hiszen a költségvetés hatalmas hiányát valahol, valakiben bizony meg kell spórolni.
A törvénycsomag másodsorban a helyi önkormányzatok önállóságát és mozgásterét is szűkíti.
(20.30)
A törvény tovább szűkíti például az önkormányzatok helyi rendeletalkotási lehetőségét. Az eddigieknél is több olyan pontot tartalmaznak a módosító jogszabályok, amelyek lényegében új helyi rendeletek megalkotását követelik meg, és a helyi szükségleteket figyelmen kívül hagyva kényszerítik az önkormányzatokat fölösleges újabb szabályok bevezetésére.
A legtöbb esetben a kormány olyan jövedelmi korlátot húz az egyes segélyek igénybevehetősége elé, amely korlátozza a helyi viszonyok életszerű megjelenését. De beleszól a szocialista vezetés a bizonyítottan jelentős eszközként működő közcélú munkavégzés rendszerébe is, hiszen újabb kiskapukat nyit meg azzal, hogy az aktív korúak 30 napos foglalkoztatási kötelezettségét bevezeti. Itt is a kijátszási kapuk megnyitásával elveszíti jelentőségét, és segélyfüggésbe vezeti az éppen elmaradottabb régióban élő embereket.
Az adósságkezelési szolgáltatás rendszerének módosításáról szólva sajnos az önkormányzatok a jövőben sem kapnak megnyugtató választ arra, hogy miként fogják a legsúlyosabb adósságspirálba, adósságcsapdába került családok sorsát rendszerszerűen kijavítani, gondjaikat enyhíteni. Míg az Orbán-kabinet több milliárd forintot fordított a legnyomasztóbb lakhatási problémákra, a kilakoltatás megakadályozására, addig a szocialisták, minden választási szlogenjüket megcáfolva, éppen ezektől a családoktól vonnak el forrásokat, túlélési lehetőségeket.
Ám, ha mindezek a gondok nem lennének még elegendőek az önkormányzati szférának, a törvényalkotók újabb, kötelezően megvalósítandó feladatokat találtak ki a településeknek. A teljesen fölösleges és érthetetlen terhek egyikeként például megjelenik a tízezres lélekszám fölötti települések, tehát kisvárosok esetében az utcai szociális munka bevezetése. Ennek tükrében csak azt a kérdést kell feltennünk, hogy ha az állam egyre kisebb arányú normatív támogatást nyújt az egyes feladatok ellátására, akkor egy olyan kisvárosban, ahol soha nem is láttak hajléktalant, miért és miből lesz kötelező feladat az utcai szociális munka bevezetése.
A törvénymódosítás törli azt a passzust is, amelynek alapján a települési önkormányzat jogosult arra, hogy a kifizetett segélyek összegéig jelzálogot jegyeztessen be a rászoruló ingatlanján. Ennek akkor van jelentősége, ha a tartásra kötelezhető rokonok, idős személyek esetében éppen az őket elhanyagoló gyermekek a jogosulatlanul kifizetett, fölvett ellátásokat nem kívánják visszafizetni. Ilyenkor az önkormányzatoknak lehetőségük van arra, hogy visszaszerezzék azokat a közpénzeket, amelyek nem megfelelő helyre kerültek. A tervek szerint még ezt az eszközt is elveszik az önkormányzatok kezéből. Sajnos, azt kell látnunk, hogy a szocialista kormány a budapesti új beszerzésű miniszteri asztalokon és az új kormányzati luxusautók szélvédőjén túlra csak ritkán képes látni.
Az eddigieken túl azt is látnunk kell, hogy a szocialisták - talán a pazarló pénzosztást megsínylő költségvetési egyensúly megőrzése érdekében - támadást indítanak az egyházi szociális intézmények ellen. A ma Magyarországon működő, átmeneti és tartós elhelyezést nyújtó otthonok közel 15 százalékát, több mint 140 intézményt az egyházak működtetnek, ezzel ellátva 6500 rászoruló személyt. A szeretetszolgálatban és egyéb karitatív munkában való részvételük még ennél is nagyobb súlyú, számszerűsített jelentőségükön túl társadalmi szolidaritásra és közösségvállalásra ösztönző hatásuk még hatalmasabb.
Hogyan válaszol erre a jelentős munkára a szocialista kormány? Többek között törli a szociális törvény azon részeit, amelyek lehetőséget teremtenek az egyházi fenntartók számára például gondozási központok, családsegítő szolgálatok üzemeltetésére, megszünteti az Egyházi Fenntartók Tanácsát, amely eddig konzultatív testületként működött a kormány mellett, s a meglevő szolgáltatások fenntartását, finanszírozását, a politikai változásoknak kiszolgáltatva, teljes mértékben az önkormányzati hatáskörbe és támogatási felelősségbe utalja át. Ezzel két legyet is üt egy csapásra, hiszen a pénzügyi terhet átrakja az önkormányzatokra, ezzel valószínűleg a soron következő intézményi bezárások politikai következményeit is áthárítja, s mintegy biztosítja, hogy az egyházak a jövőben ne tudjanak nagyobb szerepet vállalni a szociális háló erősítésében.
Akinek ez sem volt elég a szociális érzéketlenség bizonyítására, az elolvashatja a család fogalmának újszerű szocialista megfogalmazását. Ebből megtudhatjuk, hogy a jogszabály szerint a család a jövőben nem az életvitelszerűen együtt élő, közeli hozzátartozók közössége, hanem az azonos lakcímre bejelentett személyek csoportja, de úgy, hogy a szocialista kormány egyúttal a közeli hozzátartozó definíciójából kihagyta az örökbefogadót, a mostoha- és nevelőszülőt. Súlyos és nyílt támadás ez a családok ellen, még ha egy törvénymódosítás látszólag jelentéktelen pontja közé rejtették is el.
A fentiekhez képest csekélyebb súlyú módosításnak tartjuk, de jellemző, hogy a kormány egyszerűen eltörli az eddigi szociális tanácsot, amely az úgynevezett rétegtanácsaival együtt a szociális partnerség, a civil egyeztetés legfőbb fórumaként működött mindaddig, majd egy átkeresztelés után létrehozza a szociálpolitikai tanácsot, amelynek feladat- és hatásköréről ma még semmit sem tudhatunk.
Az átkeresztelések egy újabb példájaként láthatjuk, hogy a kiegészítő családi pótlékból, a családtámogatási rendszer harmadik pilléréből újra segélyt varázsolnak a szociálliberális szociálpolitikusok, ám az új nevű támogatás mértékét jóval az infláció nagysága alatti módon emelik 4200-ról 4600 forintra. Az a kérdés csak, hogy a szocialista jelszó, a jóléti rendszerváltás keretei között 2003-ban ez a havi 400 forint vajon milyen életszínvonal-emelkedést jelent a gyermekek körében.
A családok támogatásáról szóló, 1998-ban elfogadott törvény kiterjesztő módosításaival, az úgynevezett nagyszülői gyes bevezetésével a Fidesz-Magyar Polgári Párt teljes mértékben egyetért, annál is inkább, mert annak szakmai előkészítése még a választásokat megelőző időszakban kezdődött el, és programunk ezt is tartalmazta. Hasonlóan örvendetes a szintén még 1998-ban született, a fogyatékosok esélyegyenlőségét szolgáló törvényben foglalt fogyatékossági támogatási rendszernek ugyan csekély mértékű bővítése, a szabályozás pontosítása. Az is örvendetes, bár korábban előkészített változásnak tekinthetjük, hogy a különleges helyzetben levő autisták kiemelt figyelmet és lehetőséget kapnak a jövőben helyzetük javítására. Más kérdés viszont, hogy újfent elmaradt a módosítások hatásainak bemutatása, nem történt meg az új szabályok széles körű szakmai megvitatása sem.
A szocialista választási ígéretek halvány lenyomatát talán csak a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításánál fedezheti fel a gondos szemlélő; igaz, itt is a szokásos felemás módon. Olyan ez, mint amit a közismert népmesehős tesz, aki a királynak vitt is ajándékot, meg nem is, volt is rajta ruha, meg nem is. A szabad demokrata, szocialista osztogatás ennek megfelelően folytatódik, meg nem is. Az ígéretek megvalósulnak, meg nem is.
Az ígértnél ugyan kisebb mértékben, de emelkedik az özvegyi nyugellátások mértéke, nem változnak viszont annak igénybevételi szabályai, amelyek igen sok tekintetben nagyon távol állnak az Európai Unió tagállamainak gyakorlatától. Nyugdíjtörvényünk egyébként más pontokban sem közelít azokhoz az elvárásokhoz, amelyeket csatlakozásunk után teljesíteni kell. Megjelenik viszont a 13. havi nyugdíj intézménye, amely viszont inkább az egyheti nyugdíj intézményének felel meg, hiszen 2006 vége előtt nem is beszélhetünk erről az ellátásról.
Meglehetősen furcsa tehát, hogy egy négy év múlva bevezetésre kerülő ellátásról most döntünk, becsapva ezzel sok százezer nyugdíjas választópolgárt.
(20.40)
Ám még ez is megmagyarázható lenne az ismert szocialista trükkökkel, de az már egyenesen furcsa, hogy még a kormány sem tekinti a tizenharmadik havi nyugdíjat rendszeres jövedelemnek. Az előttünk lévő javaslat első szakaszából tudhatjuk meg, amely szó szerint kijelenti, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj nem rendszeres jövedelem. Ez egyfelől örvendetes, mert a segélyeket kérők jövedelemtesztjében nem jelenik meg a kezdetben igen csekély összeg, másrészt viszont azt jelenti, hogy a szocialisták csak egyetlen ciklusig tartó, segélyként kezelt kegyes juttatásnak szánják a nyugdíjrendszertől idegen tizenharmadik havi nyugdíj juttatását.
Az alkotmányban biztosított szociális jogok érvényesülése és a teljes szociális szakma szempontjából a legfelháborítóbb változtatás mégis az, amely a kötelező szolgáltatások bevezetésének jövő január 1-jei határidejét 2008. december 31-ig, azaz másfél választási ciklus idejére tolja ki. Ez nem jelent mást, mint hogy a szocialisták semmibe veszik a szociális ellátások fejlesztési igényeit, és annyi más mellett az e területre szánt fejlesztéseket is fél évtizedre kívánják elhalasztani.
Az Európai Uniótól nyerhető fejlesztési források logikáját ismerő szakértők szerint, mivel az Unió nem finanszíroz tagállami hatáskörbe tartozó fejlesztéseket, ezért a törvény elfogadása után gyakorlatilag megáll a szociális ellátórendszer fejlesztése, sőt a szankcionálás hiánya miatt az önkormányzatok az ellátások visszafogásában várhatnak érdekeltté. Bár a 67 ezer főt foglalkoztató szociális szakma képviselői valószínűleg lelkesen támogatják a szociális háló beígért sűrűbbre szövését, ám a tények mást mutatnak: a kevesebb pénz ritkább, szakadozottabb és túlterhelt, igazságtalan rendszer megszületését készíti elő, ez pedig a rászorulók, a kliensek és a szakmában dolgozók egyidejű becsapását jelenti.
Mindezek ismeretében a frakció a törvényjavaslatot nem támogatja. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
