SÁGI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

SÁGI JÓZSEF
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Nemcsak a megyei, de még a körzeti földhivatalok élén is olyan szakemberek állnak, akik többéves vezetői múlttal, szakirányú végzettséggel és komoly közigazgatási tapasztalattal rendelkeznek. A november 20-án kinevezett új Vas megyei földhivatali vezető, László Győző vegyészmérnöki diplomával rendelkezik, egykor katonatiszt, majd 1994-től négy éven át Szombathely szocialista alpolgármestere volt.
2002 októberében kompenzációs listán bekerült a képviselő-testületbe, de már szeptemberben felröppent a hír, hogy ő a várományosa a földhivatal vezetői tisztségének. Hogy az eljárás mennyire etikátlan, arról majd a választók alkotnak ítéletet. Hogy az igazgató valóban szakszerűen tudja ellátni feladatát, és majd pontosan együtt tud-e működni a dolgozókkal, azt majd később megtapasztaljuk. A kinevezésről viszont önnek kell színt vallania. Igaz-e, hogy csupán a szocialista belviszályok miatt helyezték ide László Győzőt? Vagy arról van-e szó csupán, hogy egy megbízható elvtársat kerestek, akit majd a pártjuk számára nem tetsző embereket eltávolítja a hivatalból?
Ezért, államtitkár úr, a kérdésem a következő: etikusnak tartja-e ezt a kinevezési módot? Jogszerű-e olyan ember kinevezése vezetői posztra, aki a meghirdetett kritériumoknak nem felel meg, tehát nem rendelkezik megfelelő szakirányú végzettséggel a feladat ellátásához? Végül, államtitkár úr, mit kíván üzenni a Medgyessy-kormány azoknak a szakmájukat szerető, tisztességes embereknek, akik nem az MSZP tagjai, és így várhatóan a közeljövőben sem fognak László Győzőéhez hasonló fényes karriert befutni?
Várom válaszait. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)
(12.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem