DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tartalmában teljesen egyetértünk. Önnek igaza van abban, hogy a döntéshozóknak és az érintett állampolgároknak le kell ülni, meg kell beszélni a problémát, és a döntéshozóknak világos választ kell adni az állampolgárok felvetésére. Hogy ez egy jogos állampolgári igény, ebben közöttünk nincs vita. Csak ön olyat kért tőlem belügyminiszterként, hogy hassak rá olyan dolgokra, amire nekem nincs hatásköröm. Mert egy normálisan működő demokráciában minden szervnek megvan a saját hatásköre, így a belügyminiszter sem és más szerv sem terjeszkedhet túl azon.
De ha már ön megtisztelt a kérdésével, hogy én mit tennék, ha ezentúl bevilágítanának az ablakomon: nos, én az államigazgatási eljárási törvény alapján az építési hatóságnál elkezdeném érvényesíteni a jogaimat. Erre való az eljárás. Ha ebben segítségre van szükségük az ottani állampolgároknak és ön ebben közreműködik, azt gondolom, helyesen teszi, de azt kérem, hogy vizsgálja meg, melyik szervnek milyen döntési kompetenciája van. Én jogászként szívesen adok önnek ebben tanácsokat, de belügyminiszterként itt, a parlament előtt ezt nem tehetem meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert nem terjed ki rá a hatásköröm.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem