DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Szeretném világosan elmondani: én nem vagyok ügyész, én nem vádolok, én a rendőrség működésével kapcsolatos visszásságokra hívom föl a miniszter asszony figyelmét annak érdekében, hogy jövőre a polgárok a Magyar Köztársaságban nagyobb biztonságban élhessenek.
Ami pedig a 2001-es bevételi előirányzatokat, illetőleg a 2002-es bevételi előirányzatokat illeti, 2001-ben a polgári kormány több mint 5 milliárd forintot biztosított a rendőrségnek, és ezzel ezt a problémát megoldotta. Önök is megtehették volna egyébként, amikor a 2002-es költségvetés módosítását ide, a tisztelt Ház elé hozták, hiszen július 16-a óta már az önök költségvetése működik az országban, és nem a polgári kormány költségvetése. Ha akkor látták ezeket a hiányosságokat, hogy a rendőrség finanszírozására nem elég a korábban betervezett összeg, illetve a bevételi előirányzatok teljesíthetetlenek, miért nem adtak több pénzt a rendőrségnek?
Tisztelt Miniszter Asszony! Ezt most is megtehetik, abban bízunk, hogy meg is fogják tenni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ebben az ellenzék támogatja önöket.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem