DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Őszintén örülök annak, hogy a jászsági beruházás dolgában kérdést tett fel. Valóban indokolt ez a kérdés, hogy válaszoljunk a nyilvánosságnak is, hogy miért kell szakaszolni ezt a beruházást.
Emlékeztetni szeretném a képviselő urat arra, hogy 14 jászsági település összefogott ISPA-pályázatra; annak idején Szekeres Imre képviselő úr koordinációjában összefogtak ezek a települések, hogy fejleszthessenek, hogy gázhálózat, hulladéklerakó épüljön, és ez 1994-98 között megvalósításra került. A Fidesz-MDF-kisgazda-kormány ideje alatt ISPA-pályázatot szerettek volna elnyeri erre a beruházásra. Akkor a legnagyobb sajnálatukra ezt az Orbán-kormány nem támogatta, a beterjesztett javaslatra akkor az Országgyűlés többsége - közöttük ön is, képviselő úr - nemmel szavazott.
Tehát korrigálni kellett, és ezt a beruházást, miután a Jászságban erre a beruházásra nagy szükség van, el kellett kezdeni. Tekintettel arra, hogy ISPA-forrásra most már nincsen lehetőség, a kormány mérlegelte a benyújtott jászsági pályázatot, és úgy döntött, hogy igen, induljon el ez a beruházás, de miután ISPA-forrás nincs, ez a döntés címzett támogatásból született meg. Ezért a Medgyessy-kormány döntése értelmében Jászberény, Jászapáti, Jászárokszállás és a környező települések szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése indul el, amelynek beruházási összköltsége meghaladja a 8 milliárd forintot, míg a címzett támogatás igénye pedig 3,9 milliárd forintot.
Tehát a kérdésére a válaszom az, hogy a beruházás ésszerűen szakaszolható, ez most az első szakasz, de tisztában vagyunk azzal, hogy a többiek is nagyon várják ezt a beruházást.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem