FÜLÖP ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

FÜLÖP ISTVÁN
FÜLÖP ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára az ön számára is ismeretes tény, hogy a szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlására irányuló folyamat az ország számos pontján nehézségbe ütközik. Az állam már hosszú évek óta - nagyon helyesen - az üzletrészek felvásárlásával segíti a szerencsétlen helyzetbe jutott gazdákat, de akik e pozitív intézkedésből önhibájukon kívül rendre kimaradnak, nem értik, miért éri őket a többi gazdához képest hátrányos megkülönböztetés.
Azért fogalmaztam úgy, hogy a folyamat nehézségbe ütközik, mert úgy gondolom, hogy némi jóindulattal és kevés odafigyeléssel hamar megoldást lehetne találni úgy az általam szorgalmazott esetben, jelesül a tyukodi Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet esetében, mint ahogy az ország számos pontján hasonló gondokkal küszködő gazdák ezreinek esetében.
A tyukodi Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 1992. április 29-én megtartott közgyűlésén elfogadta - az 1992. évi I. törvény 3. §-a alapján - a vagyonnevesítésre vonatkozó szabályzatát. A jogosultak 1992. május 14-én meg is kapták a névre szóló értesítéseket a megállapított üzletrész nagyságrendjét illetően. Időközben azonban a termelőszövetkezettel szemben a hitelezők felszámolási eljárást kezdeményeztek, amely eljárás még jelenleg is folyamatban van.
Az érintett üzletrész-tulajdonosok már két alkalommal nyújtották be az üzletrész eladására az ajánlatukat, mindmáig sikertelenül. Az FVM megyei hivatalának álláspontja szerint ugyanis az ügylet realizálásához kitöltendő nyomtatványgarnitúra vételi ajánlatára szerkesztett 2. számú melléklet 3. pontjában rögzített átalakuláshoz kötöttség és a felszámoló által rávezetett záradék, mely szerint a szövetkezet nem alakult át, meghiúsítja a jogos üzletrész kifizetését. Az 1992. évi I. szövetkezeti és az 1992. évi II. átalakulási törvények véleményem szerint azonban az átalakulást mint törvényi lehetőséget biztosították és a vagyonnevesítést nem kötötték az átalakuláshoz, ezért az üzletrészek kifizetése jogszerűen megtörténhet.
Mint a terület országgyűlési képviselője bízom abban, hogy a törvényalkotó eredeti akarata megvalósulhat, és a kormány jó szándékú erőfeszítései Tyukod és Ura községekben is sikerrel járhatnak a miniszter úr közbenjárása esetén.
Kérem a miniszter úr válaszát. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem