HORN GYULA
HORN GYULA
HORN GYULA (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Hölgyeim és Uraim! A javaslatok között szerepel egy olyan, hogy csökkenteni kellene a kormány által javasolt védelmikiadás-növekedést. Én azért is kértem szót, mert megítélésem szerint ez ma már a belpolitika egyik témája, sokan nyilatkoztak ebben, másrészt pedig egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan alakul a költségvetési támogatásnak a sorsa a NATO szempontjából sem, tudniillik ez a nemzetközi partnereink állásfoglalását, hozzánk való viszonyát is jelentősen befolyásolja. Hogy mennyire?
Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy annak idején a közvéleménynek közösen, az akkori ellenzéki pártok és a mi kormánypártjaink bemutatták azt, hogy ha nekünk meg kellene valósítani azokat a fejlesztéseket, ami a tagsághoz szükséges, ez több mint háromszor annyiba kerülne, mintha semleges ország lennénk vagy egyáltalán kívülállók, a szövetségen belül sokkal, de sokkal olcsóbb a nemzeti védelmi képességnek a biztosítása.
Ami kimarad a mai megnyilatkozásokból és érvekből: egy nagyon fontos megállapodás, alapmegállapodás született a NATO és a Magyar Köztársaság között 1997-ben, ez lett később ratifikálva is. Ez többek között a következőkről szól - csak hogy a politikai részét is érintsem -, ez a megállapodás kimondja azt, hogy
1. a csatlakozás nyomán nem kerül sor sem atomfegyverek telepítésére, sem NATO-csapatok állomásoztatására Magyarországon;
2. rögzítette a NATO azt is ebben a megállapodásban, hogy maximális mértékben figyelembe veszi Magyarország védelmi és gazdasági teherbíró képességét;
3. Magyarország a maga részéről vállalta, hogy természetesen hozzájárul a közös védelemhez, a békefenntartó missziókkal kapcsolatos feladatokhoz, és megteremti a Magyar Honvédség együttműködési képességét.
Ez, hölgyeim és uraim, középtávon azt jelenti, hogy már 2000 elején egy sor olyan középtávú programnak meg kellett volna valósulnia, amely programokat mi vállaltunk abban az említett szerződésben, például a parancsnoki irányító rendszer korszerűsítése, a katonai kommunikáció, a közös légvédelem, a légtérvédelem, Magyarországnak a képzésmegerősítési képessége és így tovább.
De a lényeg ezután következik, ez a megállapodás a Magyar Köztársaság és a NATO között rögzíti a következőt:
1. hozzájárulásunk van a NATO közös költségvetéséhez, ez 0,65 százalék, vagyis Magyarország az összköltségvetés 0,65 százalékát a maga befizetéseivel biztosítja;
2. Magyarország védelmi kiadásai is rögzültek a megállapodásban, ez azt jelenti, hogy 1998 és 2001 között, a '98-as bázison: '98-ban Magyarország a GDP-jének 1,51 százalékát, 2001-ben pedig a GDP-nek 1,81 százalékát biztosítja, emeli, tehát ily mértékben növeli a maga védelmi kiadásait.
Sajnos, az elmúlt évek azt mutatják, hogy ez a megállapodás - elsősorban és döntően magyar részről - nem teljesült, ami alatt értem azt, hogy például voltak olyan évek, 1998-at követően volt olyan év, ahol a katonai kiadások GDP-hez viszonyított értékei nem érték el az 1,3 százalékot. Sőt, hozzá szeretném tenni azt is, hogy ma a legtöbb ország, beleértve például a velünk belépő Lengyelországot és Csehországot, többet fizet, nagyobb költségeket, több eszközt fordít a katonai, honvédelmi kiadásokra, mint Magyarország.
Ebben olyan különösebb keseregnivaló nincsen, mert ki az, aki szereti, ha nőnek a katonai kiadások, biztos, hogy csak kevesen szeretik, de ettől még a tény tény marad. A tény tény marad abban az értelemben is, hogy sajnos ezt a lemaradást nekünk be kell pótolni, és ennek a lemaradásnak a bepótolását is szolgálja az a kormányzati javaslat, hogy 2003-tól kezdődően jelentősen meg kell emelni a védelmi kiadásokat. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert ettől függ az ország további szerepvállalása vagy szerepvállalásának lehetősége.
Ezt azért is szeretném aláhúzni, mert, hölgyeim és uraim, kemény kritikák jelentek meg a nemzetközi sajtóban, köztük a Foreign Affairsben Magyarországgal kapcsolatban, Magyarország NATO-kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatban. Hadd jegyezzek meg valamit: sajnos, ez kifejezésre jutott amiatt is, hogy egy sor olyan fejlesztési programot, egy sor olyan beilleszkedési, integrálódási programot nem teljesített a magyar kormány, a Magyar Köztársaság kormánya, amit az elején említett szerződésben vállalt.
Egyébként hadd tegyek hozzá valami személyeset: én azért is nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, mert nagy erőfeszítéseket kellett tenni - és közösen tette az ország minden politikai ereje - ahhoz, hogy Magyarország a legelsők között csatlakozhasson a NATO-hoz. Mint ahogy 1994-98 között a mi akkori kormányunk mindvégig, minden egyes lényeges kérdésben egyeztetett, véleménycserét folytatott az ellenzékkel - közöttük az akkori Fidesszel és MDF-fel -, és nemzeti egyetértés alakult ki ebben az ügyben, sajnos a későbbiek során mindazon jelzések alapján, amelyek Brüsszelből érkeztek, a kormány, a jobboldali kormány nem folytatta ezt a gyakorlatot.
Hadd tegyek hozzá még valamit: ennek ellenére én örültem annak, hogy 1997-ben sikeres népszavazást tartottunk, amiben benne voltak úgy az akkori kormányzati, mint az ellenzéki pártok egyaránt. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert a legtöbb bírálat, azt hiszem, jogos, megalapozott, és nem azon kéne füstölögni, hogy most miért beszélnek így rólunk, hanem meg kell nézni, milyen alapja van ezeknek a kifogásoknak, kemény bírálatoknak, és annak alapján cselekedni.
Mert hadd jegyezzem meg az igazság kedvéért azt is, hogy Magyarország például a koszovói válsággal kapcsolatos magatartásáért a legnagyobb elismerést kapta a szövetségeseink részéről. Tehát lehetőség van pozitív dolgok felmutatására is, és lehetőség van egy olyan egyetértés megteremtésére, ami azt jelentheti, hogy ha a költségvetés oldaláról és az előbb távirati stílusban említett feladatok oldaláról közelítjük meg mindannyian, itt, ebben a parlamentben ezt a kérdést, akkor biztos, hogy ezzel nemzeti érdeket szolgálunk. Ezt, kérem, vegyék figyelembe, amikor a védelmi képesség, védelmi kiadások kérdése kerül napirendre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
