BORKÓ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

BORKÓ KÁROLY
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én három csoportban szeretném az önök figyelmébe ajánlani azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a képviselőtársaimmal együtt benyújtottunk. Ezek egyrészt az erdőtelepítéshez, az erdőfelújításokhoz kapcsolódnak, másrészt a nemzeti agrár-környezetvédelmi programhoz, harmadrészt pedig a felső-tisza-vidéki gátak erősítéséhez.
Az első részben az erdőtelepítési támogatásokról szeretnék néhány szót szólni. Valamennyiünk előtt közismert, hogy az erdőtelepítés mennyire fontos kérdés ebben az országban. A racionális földhasználat is ezt indokolja, az európai uniós csatlakozás hasonlóképpen ezt indokolja, de ha már a Ház előtt, azt hiszem, tegnap szóba került kérdésekre visszatérnénk, a parlagfű elleni harc egyik lehetséges eszköze az, ha ezeket a parlagterületeket erdővel hasznosítjuk.
Ennek érdekében nyújtottuk be módosító javaslatunkat. A polgári kormány idején az erdőtelepítési támogatásokra 6 milliárd forint volt ebben az évben is, illetve a múlt évben is. Ez a 6 milliárd forint az önök költségvetésében 5 milliárd 660 millió forintra csökkent, tehát nemhogy nőtt volna, de jelentős mértékben csökkent az erre szánt források összege. Ezt szeretnénk mi az eredeti állapotba visszahozva, illetve az infláció mértékével megnövelve az erdőtelepítésekre fordítani.
Hasonló a helyzet az erdőfelújítások kérdésénél. Ez a sor a meglévő, letermelt erdők felújítását, újratelepítését szolgálja. Sajnálatos módon itt is csökkenés következett be az elmúlt évekhez képest, amit szeretnénk a módosító indítványunkkal támogatni, és erre kérem önöket is.
Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem