DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Nagyon köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, amikor Varga Mihály képviselőtársam elmondta, hogy ezt a költségvetést itt kell valahogy összetoldozni-foldozni, ha lehet, közös erővel, akkor azt hiszem, a lényegre mutatott rá. Ha van vesztes ebben a nagy költségvetésben - és számtalan vesztes van -, az egyik ilyen a környezet- és természetvédelem. Azt kell mondanom, hogy ahol 30 százalékos csökkenést lehet kimutatni a beruházásoknál, az iszonyatos. Mégis azt gondolom, hogy van egy pici remény, hiszen el kell mondanom, a bizottsági vita során nagyon jó célokra az MSZP ott lévő képviselői támogattak bizonyos indítványokat, olyanokat, amelyek az önkormányzatok számára szólnak, olyanokat, ahol önök megfeledkeztek azokról - pedig hányan vannak itt abból a térségből! -, a Felső-tisza-vidékről, ahol akkor is lesz árvíz, ha szocialista kormány van, nem kell azt hinni, hogy ez valamiféle védettséget jelent! Megszavaztak ide is olyan pénzeszközöket, amire feltétlenül szükség van.
Ugyanakkor azt kell mondanom, az előbb szóba jött itt az illeték - talán még van ennyi időm. Hihetetlen dolog az az én számomra, hogy most, amikor arról van szó, hogy állítólag egyetértünk abban, hogy valamiféle olyan Magyarországban gondolkodunk, ahol tovább lehet adni mindazt, amit az ember egy élet munkájával létrehozott, ezt most olyan helyzetbe hozzák az örökösödési illetékkel, hogy ki kell mondanom, kedves szocialista képviselőtársaim, nem mi fogjuk önöket igazán majd átkozni - dehogy mi! -: majd az önök örökösei.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem