DR. LATORCAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen Devánszkiné képviselőtársam hozzászólásának egy részlete késztetett engem is arra, hogy reagáljak az itteni vitában. Igenis rendkívül fontos dolog az, amit ő mondott, hogy a nehéz helyzetben lévő térségek kis falvai feltételeit kell alapvetően javítani, de, tisztelt képviselőtársaim, ha valaki megnézni, ebből a majdnem 1570 módosító javaslatból több mint 10 százalék csak a gazdasági, közlekedési tárcának az útfejlesztésre vonatkozó részét érinti.
Itt kapcsolódnék Veres János képviselőtársamnak is az itt elhangzott felszólalásához, amikor azt mondta, hogy számosat azért nem tudtak támogatni, mert nem találtak forrást. De, képviselőtársaim, az ÁSZ megállapítása itt a meghatározó, amikor azt mondja, hogy a fejezetek többségénél a központi beruházások PM által kiadott támogatási keretszámai elmaradnak az igényektől. Egyes fejezeteknél nevesíti és kiemeli a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot, valamint az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumot. Azt mondja az ÁSZ-jelentés: a javasolt beruházási támogatási keret a determinációkra sem biztosít kellő fedezetet.
Hová nyúlhatott ebben a helyzetben egy ellenzéki képviselő? Megpróbált más tárcához nyúlni, amely legalább e nevesítettek között nem szerepelt, vagy pedig megpróbált ahhoz a tartalékhoz nyúlni, azaz fedezeti forrás megjelölése nélküli javaslatot készíteni, amely lehetőséget teremtett arra, hogy valamilyen formában a javaslata mégiscsak éljen.
Ebben az a szomorú, képviselőtársaim, és itt elsősorban Veres János képviselőtársamhoz szólnék, hogy én nem találtam ezek között a javaslatok között egyetlenegy olyat sem, amely, bár baráti beszélgetések során számos esetben elhangzott, hogy okszerű, jogszerű és igény lenne rá, mégis támogatásra talált volna az önök soraiban, talán pontosan ennek eredményeképpen. De azt hiszem, hogy ezek mind-mind fontosak, nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy valóban eljussunk az európai uniós út végére. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem