DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN

Teljes szövegű keresés

DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örültem, amikor szóba került a vitában az elővárosi vasúttal is összefüggő közlekedési szövetség. A problémám csak az, hogy az elmúlt négy évben, akkor polgármesterként, rendszeresen és folyamatosan - hogy úgy mondjam - lepattantam erről az ügyről, pedig a főváros külső kerületeiben, különösen egy olyanban, ahol két vasútvonal szeli keresztbe a kerületet, elemi érdek lenne egy együttműködés az állam és a főváros között.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy sokszor segíteni próbált az állam a kerületeken, lásd a földutakra szánt 5 milliárdot, ami két évben volt, s ennek az lett a vége, hogy levonódott a működési költségünkből.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Arra figyelmeztetek mindenkit, hogy lehet most a 2003. évi költségvetésben hibákat találni, és én magam rengeteget találtam, hiszen az önkormányzati szívem azért odahúz, de egyet ne felejtsünk el: azt a négy évet, ami megelőzte ezt a kormányzati ciklust, és annak azt a részét, ami például néhány várost, néhány települést teljes mértékben kistafírozott, másokat pedig hagyott azon a szinten, ahol korábban voltak. Sokszor elfeledkezünk arról, hogy egy városnak, egy nagyobb városnak van például iparűzési bevétele, hogy ott vannak autók, tehát van súlyadóbevétele, és azt sem szeretném elhanyagolni, hogy ott vannak olyan vállalkozások, amelyek például, hogy mást ne mondjak, a közterület-használat díjának megfizetésével segítik a város költségvetését.
Én, a XVII. kerületi hadd mondjam, hogy a kisfalvakkal kell kicsit többet foglalkoznunk, és azokkal, amelyeknek kevesebb a saját önálló bevételük. Kérem képviselőtársaimat, hogy ebben segítsenek nekünk.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem