KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Törökbálint országgyűlési képviselőjeként szólok most itt napirend után.
Elképesztő tartalmú sajtóhírek jelentek meg egy Törökbálintra tervezett beruházásról. A múlt héten Béki Gabriella, általam igen tisztelt, az elesettek érdekéért tettekkel is küzdő képviselőtársam drámaian idézte a cikk nagybetűs címét. A feltett kérdés és az arra adott államtitkári válasz joggal sértette a törökbálintiak önérzetét. A hivatkozott sajtócikkre hiába reagáltak a törökbálintiak, az ő véleményük nem jelenhetett meg a sajtóban, és itt, a parlament falai között csak most van lehetőségem reagálni az elhangzottakra.
Én, aki úgy gondolom, hogy alapos ismerettel rendelkezem a körülményekről, szeretném nyomatékosan kijelenteni: a lakossági tiltakozás nem a fogyatékkal élőknek szólt, hanem azért, mert egy vállalkozás úgy akarta megvalósítani üzleti és nem egészen humanitárius céljait, hogy nem vette figyelembe a környéken lakók érdekeit, véleményét. Béki Gabriellának és a mozgásukban korlátozott embereknek tudniuk kell a törökbálintiak véleményét, tárgyszerűen.
Az a bizonyos írás, amire képviselő asszony hivatkozott, kiváltott reakciót a törökbálintiaktól. Az írás tartalmával ellentétben Törökbálinton nem ostoba, szűk látókörű emberek élnek, akik nem értik meg a mozgássérült embertársaik problémáit. A törökbálintiak mindeddig a Medicatus Kft. által építeni tervezett mozgássérült-apartmanok céljával szemben semmiféle rosszallást, fenntartást, ellenérzést nem fogalmaztak meg, sem lakossági fórumokon, sem utcán, sem transzparenseken.
Számos törökbálinti lakos, főként a tervezett beruházás közelében élők az építkezés méretei ellen tiltakoztak, és elfogadhatatlannak tartották, hogy a helyi önkormányzattól - még a választások előtti önkormányzattól - az idevágó döntések előtt semmiféle tájékoztatást nem kaptak. Aligha vitatható, hogy egy családi házas övezetben 13 ötszintes épület megjelenése, többek kerítésétől néhány méterre, erőteljesen átrendezné a környezetet. Ilyen típusú beépítésre egyébként a községben mindeddig nincsen példa. Véleményünk szerint az itt élő embereknek, még ha nem is kérdezik őket, legyen szabad beleszólniuk abba, hogy mi történik körülöttük.
A beruházó cégről, a Medicatus Kft.-ről mindeddig annyi derült ki, hogy az építmény szociális céljának hangoztatása mellett a maximális bevétel biztosítására törekszik. Ennek érdekében könnyedén átléphetett az önkormányzattal közölt szándéknyilatkozatán, amelyben háromszintes épületek kialakítását vállalta. A környéken élőkkel érdemi párbeszédre nem volt hajlandó a kezdetekben. A cég első építésiengedély-kérelmét a megyei közigazgatási hivatal elutasította, mert a terv túlterjeszkedett a jogszabályok adta kereteken. Érdemes tudni azt is, hogy apartmanok ára meghaladja a négyzetméterenkénti 200 ezer forintot, az épületek méretei körüli vitában tehát a beruházó cég részéről aligha a humanitárius szempontok az elsődlegesek.
Az építkezés ellenzői a véleményüket mindenkor kulturáltan mondták el. Nem tudják, ki beszélt "Nyomorfalváról", amilyen címet az újság adott, és amit átvett itt képviselőtársam. Leginkább olyan összefüggésben ismerjük ezt a kifejezést, hogy az építkezés ellenzőinek lejáratása érdekében ilyen kijelentéseket tulajdonítanak nekik. Szélsőséges tiltakozásról nem tudunk.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy akkor, amikor bármelyik országgyűlési képviselő felszólal itt, a Ház falai között, illő dolog tájékozódni; nemcsak az egyik oldal érdekeit érdemes megismerni, hanem mindkét oldal véleményét célszerű és jogos kikérni. Úgy érzem, hogy az elmúlt héten kedden az Országgyűlésben sajnos úgy került sor hozzászólásra, hogy a két oldalnak a véleménye nem került megjelenítésre itt a Házban. Ezt igyekeztem mai hozzászólásommal pótolni, s jelzem azt, hogy maga az önkormányzat is, az érintett lakosok sajtótájékoztatót tartanak a héten, és ők maguk is el fogják mindazt mondani a sajtó nyilvánossága előtt, hogy méltatlan hangok hangoztak el a Magyar Országgyűlésben úgy általában a törökbálintiakról.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem