DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdést. Milyen érdekeket kíván a kormány szolgálni? Gondolom, ettől a tárcától nem várhat mást, mint hogy mindannyiunk érdekét, a környezet és az egészséges életfeltétel érdekét.
Amit az alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban mondott, az valóban igaz. Az ármegállapítás ezeknél a hulladékbegyűjtő, illetve gazdálkodó szervezeteknél az azokat üzemeltető vagy azokat tulajdonában tartó önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Számos probléma jelenik meg, én is találkozom a fogadóóráimon azzal, hogy nincs arányban a megállapított díjtétel a ténylegesen kibocsátott hulladék mennyiségével, tehát a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között fennáll az az aránytalanság, amelyet az Alkotmánybíróság megállapított.
Nem célszerű a lakosságot arra kényszeríteni, hogy saját maguk járkáljanak bíróságra és különböző beadványokat nyújtsanak be annak érdekében a megfelelő szervezetek felé, hogy az ár valóban tükrözze a szolgáltatás mennyiségét, ezért amit kormányzati pozícióból tenni lehet, az a következő. Egyrészt a szelektív hulladékgyűjtés irányában olyan pályázati rendszer van, amely az adott településeken megfelelő igény esetén biztosítja azt az alapfeltételt, amely már ezáltal a kibocsátott hulladék mennyiségét csökkenti, hisz aki a szelektív gyűjtésbe viszi, annak már nyilvánvalóan kevesebb mennyiség után kell fizetnie, amennyiben az önkormányzatokat valóban rá lehet kényszeríteni az orientációra a kibocsátott hulladék mennyiségét illetően.
Másrészt azt kérdezi, támogatjuk-e azokat a beruházásokat, amelyek a regionális lerakókhoz kapcsolódó újrahasznosítás és feldolgozás irányában mozdul el. Igen, támogatjuk, mert ennek is van ösztönző szerepe, hiszen minél magasabb fokú feldolgozottságot ér el a hulladék és minél kevesebb a lerakási terület, annál inkább piacosodik ez, és egyfajta igény jelenik meg az üzemeltetők részéről az alapanyag, majd a hulladék iránt, mert azokat újra tudják hasznosítani. Ez tehát egy komplett, összefogott rendszer, amely arányában a díjtételt is lehet csökkenteni.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem