DR. MÁTRAI MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szerettem volna a bizottsági munkára visszatérni, de amit Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony mondott, az enyhén szólva csúsztatásnak minősül.
Elfogadta a bizottság az ügyrendet, szerdai napon volt, képviselő asszony, a bizottsági ülés, tehát akkor, amikor ebben megállapodtunk... (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból: Csütörtökön volt!) Az pedig azért volt, mert a költségvetés alapján most is csütörtökön kell tartanunk a bizottsági ülést, a mai elnöki értekezleten elhangzottak alapján. Tehát azt kérem, hogy ha ettől eltérő javaslat van, akkor a Ház elnökénél szíveskedjenek reklamálni, hiszen a jelenlegi működési és munkarendünk nem teszi lehetővé azt, hogy kiszámítható és ütemezett bizottsági munkát tudjunk végezni.
De visszatérve az ajánlás 46. pontjára, ami miatt olyan sok kifogást kaptunk: én továbbra is azt mondom, hogy a kiegészítő családi pótléknak - ami vissza lett keresztelve gyermekvédelmi támogatássá - a felemelését javasolom, és ennek a módosító indítványnak az elfogadását. A jelenlegi kormánypárti képviselők úgy csinálnak, mintha elfelejtették volna azt az időszakot, amikor 1994 és 1998 között ők voltak kormányon. A polgári kormány az elmúlt négy évben nagyon sok mindent tett a családok érdekében; ami az önök áldásos működése során alakult ki, azt pedig Bokros-csomagnak hívják. A polgári kormány visszaállította és alanyi jogúvá tette a családi pótlékot - azt hiszem, hogy talán erre, még nem olyan régen volt, mindannyian emlékeznek -; alanyi jogúvá tette a gyest és a gyedet, és azt gondolom, azon családok számára bevezette az adókedvezményt, akik a vállukon cipelték az országnak a terhét. Most jött el az a pillanat, amikor az ország gazdasági helyzete olyanná fejlődött, hogy igenis, a kiegészítő családi pótlékkal - ami most rendszeres gyermekvédelmi támogatás -, meg lehet teremteni azt, hogy magasabb ellátási formát kapjanak a legrászorultabb családok. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Én azt gondolom, hogy ezt támogatni érdemes, hiszen az a családfejlesztési program így lesz teljes, amit elkezdtünk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem