BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. (Zaj.) Én ebben a vitaszakaszban érdemben egy kérdéssel szeretnék foglalkozni (Az elnök csenget.) úgy is, mint a számomra legfontosabb kérdéssel, amihez módosító indítványt nyújtottunk be szocialista képviselőtársaimmal közösen. Ez pedig a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összegének és emelése módjának a meghatározása a gyermekvédelmi törvényben. Ez valamikor az öregségi nyugdíjminimumhoz viszonyított, annak bizonyos százalékában kifejezett ellátás volt, és ez garanciát jelentett arra, hogy nem lehetett úgy felejteni ezt az összeget, évről évre emelkednie kellett volna. Egészen addig, amíg ezt az összefüggést a Fidesz meg nem szüntette, és nem emelte ezt az ellátást olyan mértékben, ahogy indokolt lett volna.
A 48. ajánlási sorszámon megjelenő módosító indítványunkról beszélek, de aki körülnéz az ajánlásban, az látja, hogy többen is benyújtottunk ehhez a témához módosító indítványt, így például a 46. és a 47. indítvány is ezt érinti. Az látható, hogy fideszes képviselőtársaink egymást túllicitálva srófolják fölfelé ezt az összeget, miközben akkor, amikor kormányon voltak és lett volna módjuk jelentős mértékben befolyásolni ennek az összegnek az alakulását, nem nyúltak hozzá. Következésképp én kitartanék amellett, hogy egy mértéktartó, de garantált emelkedés törvényi szabályozását rögzítsük, ez pedig a mi javaslatunk szerint az öregségi nyugdíjminimum mindenkori legkisebb összegének a 25 százalékában való kifejezése ennek az ellátási formának. Az az összeg, amit most a költségvetés tartalmaz a jövő évre nézve, nem éri el a 25 százalékát az öregségi nyugdíjminimumnak, de ha 2004-től a jövőre vonatkozóan ehhez a szinthez kapcsoljuk az ellátást, akkor vélhetőleg egyfajta biztonságot teremtünk a rendszerben.
Sajnálattal láttam, hogy az előterjesztő képviselője nem értett egyet a javaslatunkkal, azt pedig még nagyobb szomorúsággal, hogy a szociális bizottságban az ellenzéki képviselők annyira nem találták jónak a javaslatot, hogy még az egyharmados támogatást sem érte el a bizottságban ez a javaslat. Nem tudom, hogy miért, de talán itt, a részletes vitában kiderül számunkra. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem