MANNINGER JENŐ

Teljes szövegű keresés

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Asszony! Abban bizonyára egyetértünk, és azt elismerem, hogy hosszas előkészítés szükséges az ilyen munkálatokhoz, és eddig lényegében erről folytak a tárgyalások. Emlékezetem szerint egyébként a monitoring rendszert már az előző kormány idején is építették és egy részét használták. Ez helyes út, de ebben előrelépés, áttörés igazából nem történt.
Megismétlem a kérdésem: nem lehetne-e egy kicsit gyorsabban haladni. Az előkészítési időszak valóban hosszú, de mint említettem, az esetleges árvizek - pontosan úgy, ahogy az önök szakemberei is korábban fogalmaztak - bármikor megjelenhetnek. Ismétlem: a töltések magasításával nem védekezhetünk, szükség lesz az árvízi víztározók építésére. Ebben viszont tényleges eredményeket kell elérni, úgy gondolom, nem várhatunk újabb nyolc évet.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem