VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napok sajtója ismét az MFB korábbi ügyeitől hangos. A híradások szerint a Defend Kft., amely részben a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában van, az elmúlt években megfigyeléseket végzett a pénzintézetnek. Akkor az anyagok Baranyay László hétfőn menesztett elnök-vezérigazgató páncélszekrényébe kerültek, ő volt az, aki kijelölte, hogy kik legyenek a vizsgálatok alanyai.
Az MFB új vezetése 2002. június 20-án feljelentést tett állam-, szolgálati, adó-, illetve bank- és magántitok megsértése miatt. A feljelentést a bank ismeretlen tettes vagy tettesek ellen tette az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságán, és egyben bejelentést tett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál.
A bank közleménye szerint az intézmény átadás-átvétele során olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek alapján felmerült a gyanú: ismeretlen személyek államtitkot, szolgálati, adó-, illetve banktitkot, magántitkot sértettek, és az így szerzett információkat pedig jogosulatlanul használták fel. Ezekkel az eszközökkel banki alkalmazottakat, partnereket és különböző jogi személyeket ellenőriztek, ellenőriztettek.
A hatvan százalékban MFB-tulajdonú Defend őrző-védő Kft. tehát megfigyeléseket végzett az anyacég részére. A bank új vezetésének összegzése szerint ötvenöt magánszemélyt, főként a bank alkalmazottait és tizenöt, részben az MFB portfoliójába tartozó jogi személy ügyeit ellenőrizték.
Az információkat vélhetően törvénytelen módszerekkel szerezték, hiszen az érintettek adó- és banki adataihoz, sőt, egyes esetekben C-típusú biztonsági vizsgálatok részleteihez is hozzájutottak, használhatták az Információs Hivatal, továbbá a Nemzetbiztonsági Hivatal adatforrását, ennek gyanúját a MeH illetékesei is megerősítették.
Az MFB 1999-ben kötött szerződést a Defenddel, de egyelőre csak a tavalyi költségek kerültek a nyilvánosság elé: 2001-ben az állami tulajdonú Fejlesztési Bank tizenhatmillió forintot költött a megfigyelések finanszírozására, ez hatvannyolc ügyet jelentett. Egyelőre nincs pénzügyi adat 1999-ről és 2000-ről - a lapok szerint ez jórészt a kormányváltás utáni iratmegsemmisítésnek köszönhető.
A Defend az utolsó jelentését idén május 21-én adta át. Ekkor azonban a cég ügyeit már Csintalan Sándor irányította, ő tavasszal váltotta Földi Lászlót, akinek tulajdonrészét is kivásárolta. A Defend cégvezetője szerint a Defend csupán a bank ügyfeleinek hitelképességét vizsgálta, senkit sem figyelt, ugyanazt tette, mint más bankok is.
Ennek ellentmond egyfelől, hogy a banknak soha nem volt magánszemély ügyfele, másfelől a Magyar Hírlapnak június 22-én közölte, hogy az egyik munkatársát, Szakonyi Pétert is megfigyeltette az MFB, mert cikket írt a bankvezetői jutalmazásokról. A lap június 25-i számában másolatban közölte a Szakonyi biztonsági ellenőrzéséről szóló MFB-feljegyzést, amely nem tudta megállapítani, hogy ki segítette a bankból bizalmas iratokkal az újságírót.
Az újsághírek szerint az ügyfelek, jelen esetben mint megfigyeltek adóügyeire is betekintéssel bírt a Defend, sőt, befolyásolta az APEH-et az adótartozások mérséklésében, bár ezt Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese cáfolta.
Sajtóhíradásokból tudjuk azt is, hogy a rendőrség szervezett bűnözés elleni igazgatósága feljelentéskiegészítést rendelt el, mert a bűncselekmény alapos gyanújának megállapításához esetleg további bizonyítékok beszerzése szükséges.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: Valóban egy a bankszférában szokásos és megengedett hitelképesség-vizsgálatról van szó? Megengedhető, hogy a hitelképesség-vizsgálatra vagy akár humánpolitikai szempontokra hivatkozva az MFB vezetése olyan információkhoz juthatott, olyan adatokat gyűjthetett, amelyek csak szolgálati, adó-, banktitok vagy magántitok megsértése árán hozzáférhetők?
A megfogalmazódott gyanú miatt indokolt-e a felelősségre vonás? Ha igen, milyen kört érinthet? Esetleg indokolt-e a Defend jelenlegi vezetésének leváltása? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Indokolt-e a továbbiakban, hogy egy őrző-védő cég végezze a Magyar Fejlesztési Bankban a hitelkihelyezés biztonsága miatti ellenőrzéseket?
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem