KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, önök is úgy emlékeznek rá, hogy 12 évvel ezelőtt, a rendszerváltás környékén mindannyian úgy gondoltuk, hogy nemcsak szabadabban, hanem jobban is fogunk élni. És sajnos az elmúlt 12 évben ez a többség számára illúzió maradt. Illúzió maradt, mert már a formálisan biztosított jogainkat is korlátozza a többség számára az az anyagi helyzet, az a szegénység, ami kialakult Magyarországon. Lényegében úgy fogalmazhatnánk, hogy mindazt, amit a jog, a demokratikus intézményrendszer biztosít, az anyagi korlátok sokak számára ellehetetlenítik, azt sem szabad, amit egyébként a törvény által lehetne.
1997 óta pedig a gazdaság megadja a lehetőséget arra, hogy másképp éljünk, hogy európai módra éljünk. Megadja a lehetőséget arra, hogy egy növekvő gazdaság növekményét úgy osszuk szét, hogy abból az európai életkörülmények irányába változzanak a hazai életkörülmények is. Mégsem történt ez így az elmúlt években. Ezért most már itt az ideje végre, hogy a politikai figyelem középpontjába is az emberek életkörülményeinek a javítása kerüljön. Itt az ideje annak, hogy Magyarországon is európai életkörülmények valósuljanak meg, hogy egy szociális fordulat által lényegében közelebb kerülhessünk azokhoz az évtizedes, évszázados törekvésekhez, amelyek megvalósulásával Magyarországon a szabadság sok millió ember számára kiteljesedhet.
Úgy gondoljuk - Széchenyi Istvánnal -, hogy csak a vagyonos nemzet szabad, és ezért az első száz nap programjában a kormány elkezdi az európai életkörülmények megvalósítására irányuló gazdaság- és társadalompolitikai programját, és ebben megpróbál egy olyan új irányt szabni, mely új irány kitör az elmúlt 12 év megvalósult környezetéből.
Én hat dolgot szeretnék megemlíteni; első helyen a családi pótlék emelésének kérdését, hiszen az elmúlt években, az elmúlt négy év alatt nem emelkedett a családi pótlék, és ezért a reálértéke 30 százalékkal csökkent éppen azon családok körében, amely családok a leginkább rászorulók lennének. Ezért szeptember 1-jétől 20 százalékkal növeljük a családi pótlékot, és arra is sor kerül, hogy ezentúl minden évben 13. havi családi pótlék kifizetésére kerüljön sor, tehát a nyári hónapokban kéthavi családi pótlékra, ami lehetővé teszi, hogy az iskolakezdésre egy jobb pozícióban készüljenek a családok. Ez 2,2 millió gyermeket érint Magyarországon.
Szándékozzuk, hogy a mostani költségvetési módosítással a közalkalmazottak bére is emelkedjen, hiszen lemaradásuk a versenyszférához képest az elmúlt években 40 százalékosra nőtt. Jelzi a helyzet tarthatatlanságát és ezért a változás kényszerét, hogy az 550 ezer közalkalmazott köréből mintegy 362 ezren az elmúlt időszakban már minimálbéren dolgoztak, függetlenül attól, hogy hány éve, milyen teljesítményt produkálva, milyen végzettséggel rendelkezve folytatták a hivatásukat. Ezért szeptember 1-jétől sorra kerül az 50 százalékos közalkalmazotti béremelkedés, amely megemeli a béreket mindazok körében is, akik közszolgáltatást, humán szolgáltatást végeznek, a közalkalmazottak köréhez kapcsolódóan még plusz 50 ezren, tehát mintegy 600 ezer emberre terjed ki az intézkedés.
(9.10)
Ezzel párhuzamosan csökkentjük az alacsony keresetek közterheit, hiszen az elmúlt időszakban, az elmúlt négy évben a legalacsonyabb keresetek adóterhe növekedett a leginkább, száz forintra vetítve 11-ről 23 forintra növekedett az adóteher, s ez az adóteher-növekedés jelentős mértékben rontotta a munkaerő-piaci esélyeket és a foglalkoztatás lehetőségét Magyarországon. Ez a törekvésünk egyébként megfelel az Unió foglalkoztatási ajánlásának is.
Negyedikként: visszaadjuk a nyugdíjasoknak a járandóságukat, a 19 ezer forintot, s ez a lépés - jelzem - nemcsak arról szól, hogy megbecsüljük azokat, és üzenjük a társadalom számára, hogy meg kell becsülni azokat, akik egy dolgos élet után nyugodt pihenésre vágynak, a nyugdíjasokat, az időskorúakat, hanem arról is szól, hogy üzenetet kell küldjünk azoknak, akik aktív éveikben a nyugdíj-befizetésekből arra számítanak, hogy majd nyugodt időskoruk lehet.
Ötödikként az egyetemi, főiskolai ösztöndíjak keretének emeléséről szólnék, hiszen a 30 százalékos emelés mindannyiuk számára egy jelentős értéknövelést jelent; hatodikként az alkalmi munka terheinek a csökkentéséről, a foglalkoztatásbővítés programjának érvényre juttatásáról. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Summa summarum, az a célja a kormánynak, hogy az első száz nap intézkedéseivel végre a változások nyertese a többség legyen Magyarországon, hogy az itt élő sok millió ember (Tóth István: Idő!) legyen a haszonélvezője mindannak, amit a gazdaság produkál, hogy végre fordulat legyen tehát, s az emberek kerüljenek a politika figyelmének középpontjába.
Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem