DR. BOROS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. BOROS IMRE
DR. BOROS IMRE (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Nemzeti Bank '91 óta hosszú utat tett meg, amíg a polgári kormány idején jegybanki minőségében elérte azt a függetlenséget, amit az Európai Unióban vagy általában a nemzetközi pénzügyi világban függetlenségnek tekintenek, amikor is a kamat kapcsán és az árfolyam-politikában önállóan határoz. Mindezt teszi annak érdekében, hogy a nemzeti valuta, a forint stabil legyen, az értékét ne csökkentse, hanem ha lehet, az inflációt fékezve stabil pénzt hozzon létre.
Hosszú volt ez az út, rögös volt ez az út, az elején vegyeskereskedés volt négy évig, aztán '94-98 között a Nemzeti Bank az akkori kormányzat inflációgerjesztő politikája kiszolgálójává szegődött, a Surányi-Bokros-féle brain-team elég rendesen rendbe tette az országot - azóta is ettől nyögünk. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Most azonban egy újabb törvénymódosításra készülünk, amely törvénymódosítás az árfolyam-politikában vonna el jogosítványokat a Nemzeti Banktól, ezzel közös boltba hozná a kormányt a Nemzeti Bankkal; ennek a közös boltnak az egyik társtulajdonosa haszonélvező szokott általában lenni, a másik a rövidebbet húzza, valószínűleg ki lehet számítani, hogy kinek milyen lap járna ebben az ügyben.
Erős az aggodalmam, és azt hiszem, több képviselőtársam ezt osztja, hogy ez nem helyes dolog, mert ha a Nemzeti Bank egyszer már független az európai normáknak megfelelő módon, nem kell még függetlenebbé tenni ezt az intézményt, hiszen ahogy mondani szoktuk, ami optimális, az ne legyen a legoptimálisabb, mert ez már magyarul is helytelen kifejezés.
Úgyhogy kérdezem az államtitkár urat, önök hogy értelmezik a jegybank függetlenségét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem