GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon jól csengenek Horváth János képviselő úr szavai ahhoz, amit mondani akarok.
Még mindig visszamegyek az erdőhöz. Miközben Pap János azt kéri rajtunk számon, hogy logikusan és racionálisan gondolkodjunk, most én is azt kérem, képviselő úr. Tényleg tessék végiggondolni! Miközben önök elkezdték üldözni a társas vállalkozásokat földügyben (Tóth István közbeszól.), egyszerűen tessék nekem megmondani - Tóth úr, én elfogadom, csak kérjen szót -, mutasson rá, hogy hogyan van lehetősége ma egy száz százalékban állami tulajdonban lévő erdőgazdaságnak földterülethez jutni, ahol elkezdheti az erdőtelepítést.
Abban Pap Jánossal teljesen egyetértek, hogy az erdészek ezt szeretnék. Ők évek óta ebben szenvednek, ezen görcsölnek, és egyszerűen nem tettünk mi itt együtt, semmit érdemben azért, hogy ez a munka elkezdődhessen. Ha azt mondjuk, hogy a Nemzeti Földalapnak ez feladata, úgy, ahogy ez fogalmazva van a 2. §-ban, akkor azt hiszem, ezt segítjük. Ha mindig mögé mondunk valami negatívat, akkor tényleg nem jutunk előre. Ez ugyanolyan, ahogy Horváth képviselő úr mondta, és visszatérek az ön szavaihoz, hogy bizony ma a koncentrációt pozitívnak kell megélnünk, mert az egyéni gazdák többsége a kialakult helyzetből fakadóan ma még ebben gondolkodik.
Ma még a földterület növelésében gondolkodik a többségük. Legalábbis az én térségemben ezt tapasztalom, hogy a családi gazdaságoknak hihetetlenül nagy földéhsége van; tehát ma még ez koncentráció. De ezt nem kellene bántani, azt hiszem, hogy ebben egyetértünk önnel.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem