DR. CSEHÁK JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha az elmúlt fél órában meghallgatott hozzászólások és vélemények után az embernek lenne kedve bármin csodálkozni, akkor azzal kellene kezdenem a válaszomat, hogy csodálkozom a képviselő úr feledékenységén.
Csodálkozom azon, hogy elfelejtette, amióta elhagyta a Pénzügyminisztériumot, hogy nem az egészségügyi és szociális tárca vezetője a felelős az adókérdések, és így a családi adókedvezmények ügyéért sem. De az ön feledékenységét felerősíthette volna az Országgyűlés elnökének az ön interpellációjára megküldött válasza, hiszen én nem visszautasítottam az ön interpellációját, hanem, miután nem vagyok az ügyben érintett felelős, ezért ön rossz helyre intézte az interpellációját (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A családügy nem hozzá tartozik?), mint ahogy az imént is rossz személyhez intézte a kérdését.
Az Országgyűlés elnökét a Házszabály szerint tájékoztattam még az ülés megkezdése előtt, hogy az ön azonnali kérdése sem jó helyre érkezett. Hivatkozhatnék tehát a Házszabálynak arra a pontjára, hiszen elutasíthatta volna az elnök már az ülés megkezdése előtt, és elutasíthatná most is. Nem az elnököt kérem, hogy a Házszabály szerint járjon el, hanem a képviselő urat kérem, hogy tegye fel hozzám azt a kérdést, amire én tudok válaszolni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)
Tehát ha a képviselő úr megkérdezi tőlem, hogy mint a szociális, egészségügyi és családügyi tárca vezetője, mit kívánok tenni a családi pótlék, a családi támogatások, a gyes, az egyéb kiegészítő kedvezmények és egyéb ellátások területén azért, hogy az adórendszer jövő évi vagy idei változása, perspektivikus átalakítása nyomán se érje a családokat semmilyen veszteség, akkor én nagyon szívesen válaszolok önnek.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem