DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A ma megkezdődő vita természetesen egy régóta zajló vitának a folytatása a Magyar Országgyűlésben, és nyilvánvalóan egy ilyen nagy terjedelmű törvénnyel kapcsolatban csak bizonyos részekre lesz alkalmam a mai napon kitérni; a későbbiek során a többi résszel is szeretnék majd foglalkozni.
Az előttünk fekvő T/1472. számú, az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat véleményünk szerint nem más, mint az igazságügyi reform indokolatlan lelassítása és megváltoztatása. Mindenképpen nagyon erőteljesen helytelenítjük, és mielőtt az érdemi részekre térnék, talán néhány olyan technikai gondolattal szeretnék foglalkozni, amely az előterjesztés formáját illeti.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat 171 paragrafusban 10 törvény módosítását tartalmazza - 10 olyan törvénynek a módosítását, amelyeknek több mint a fele rendkívül fontos, meghatározó jelentőségű törvény. Ha semmi mást nem említek, csak a két nagy eljárási törvényt például, a polgári perrendtartást és a büntetőeljárást, akkor talán indokolnom sem kell, hogy azoknak ilyen jelentőségű módosítása feltétlenül azt indokolta volna, hogy ezeket a törvényjavaslatokat külön-külön tárgyaljuk.
Én nem akarok arra a vitára visszakanyarodni, amely az Alkotmánybíróság idevonatkozó rendelkezéseit, határozatát elemzi. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt kilenc évben sajnálatos módon adott esetben feltétlenül muszáj volt - más esetben talán nem feltétlenül, de több alkalommal is - ilyen jellegű csomagban módosítanunk törvényeket. Ezek egyike sem volt igazán helytálló, és mindegyik ciklusban megtörtént; ez egyébként 1990-ben történt először, mielőtt még azzal a váddal illetne bennünket bárki is, hogy a Bokros-csomag volt az első ilyen törvényjavaslat, ez nem így van. 1990-ben az önkormányzati törvények módosítása kapcsán például, ha jól emlékszem, az 1990. évi XXII. törvény 19 törvény módosítását tartalmazza. De ettől függetlenül ez az eljárás semmiképpen sem helyes.
Talán akkor helyes az összevetés, ha visszatérünk az elmúlt évekre, azokra az évekre, amikor ez az igazságügyi reformcsomag a parlament elé került és elkezdtük tárgyalni. Ez döntően 1997-ben volt. Akkor 8 önálló törvényjavaslat került elénk, önállóan, külön, mindegyikről megfelelő módon, külön tudott tárgyalni a parlament.
De valahol végül is megértem, hogy miért egy ilyen csomagban került elénk ez a törvényjavaslat; mert nyilvánvaló, hogy amennyiben ezeket a törvényeket mind-mind külön, normális rendben tárgyalná a Magyar Országgyűlés, akkor a háromhetes ülésezés mellett a parlament munkája pillanatok alatt összeomolna. Hiszen mindegyik törvényjavaslatról külön folyna általános vita, részletes vita, bizottsági előkészítés, szavazások és a többi és a többi, azt hiszem, ezt bővebben nem kell indokolni. Nem hiszem, hogy bármi olyan körülmény felmerült az elmúlt időben, amely azt indokolná, hogy ezt a futószalagon történő törvényhozást a magyar parlament támogathassa, és ilyen módon változtassunk meg a legfontosabb jogszabályok közül tízet.
Néhány elemére szeretnék kitérni ezek után a törvényjavaslatnak. Talán kezdjük az ítélőtáblákkal. Elhangzott már az is, hogy ezeknek az ítélőtábláknak néhánya már szinte befűtött állapotban várta, hogy elkezdjék az ítélőtáblákban a bírák a működést, és egy váratlan fordulattal az újonnan megalakult kormány leállította ezt az egész reformfolyamatot. Ez a lépés meggyőződésem szerint alapvetően vidékellenes. Ez a kormány a kormányprogramjában bőven, több helyen, nagy terjedelemben foglalkozik azzal, hogy mennyire fontosnak tartja a vidéki Magyarország sorsát. A vidéki Magyarországgal kapcsolatban még az egyik minisztérium elnevezése és tevékenysége is külön foglalkozik. Ezek után teljességgel megmagyarázhatatlan, hogy ez a vidékellenes magatartás hogyan jelenhet meg ebben a törvényjavaslatban.
Mindannyian tudjuk, hogy öt helyen került volna felállításra ítélőtábla, egy a fővárosban és négy vidéken, és ezek bizony igen-igen pozitív hatással lehettek volna ezekre a területekre, és nemcsak egy-egy adott városra, Pécsre, Szegedre, Debrecenre vagy Győrre, hanem azok egész vonzáskörzetére. Ezen városok mindegyikében folyik jogászképzés. Komoly hagyományai vannak az ítélkezésnek - nyilvánvalóan erről Avarkeszi Dezső képviselő úr is többször említést tett. Fontos szerepet játszott volna a jogegység fejlesztésében, ha ezek a vidéki ítélőtáblák megkezdhették volna a működésüket. Egy-egy város életében egy ilyen ítélőtábla igen-igen komoly súllyal lehet az adott város szellemi életére, és ezek a meghatározó intézmények közé kerülhettek.
Nagyon károsnak tartjuk azt is, hogy az ítélőtáblák felállításának megakadályozása vagy elhalasztása igazából azt is fogja eredményezni, hogy a bírákat elszívják a vidéki városokból. Nagyon fontos lenne, hogy szakmailag jól felkészült, hosszú bírói gyakorlattal rendelkező, közmegbecsülésnek örvendő bírák elsőfokon, másodfokon, majd az ítélőtáblán, és esetleg később a Legfelsőbb Bíróságon kifejthessék tevékenységüket, munkájukat. Egy ilyen ítélőtábla felállítása infrastrukturális fejlesztéseket is jelentett volna, rendkívül komoly pezsgést indíthatott volna be egy-egy városban. Ennek egyértelmű bizonyítéka az is, amelyről szintén esett már szó, hogy a polgármesterek bizony nem véletlenül lobbiztak igen nagy vehemenciával annak érdekében, hogy adott városba kerülhessen egy-egy ilyen ítélőtábla, hiszen pontosan tudták, hogy ennek milyen egyéb hatásai vannak, arról nem is beszélve, hogy milyen költségeket okoz mindez az állampolgároknak.
Az lehet, hogy igaz, hogy egy-egy vidéki városból - miután Magyarország közlekedése ilyen centrális jellegű - viszonylag könnyen el lehet jutni Budapestre, például Szombathelyről talán könnyebben el lehet jutni Budapestre, mint Pécsre, de azért az nem igaz, hogy ez nem fog jelenteni rendkívül nagy többletköltséget mindazoknak, akik kénytelenek lesznek az egyetlen - ha egyáltalán feláll majd - budapesti ítélőtábla szolgáltatásait igénybe venni. Oda el kell utaznia nemcsak az ügyfélnek, hanem az ügyvédnek is. Az utazással eltöltött idő rendkívül nagy kiesés.
Senki soha nem foglalkozik - és ez egy kicsit talán kívül esik ezen a törvényjavaslaton, amit most említek - azzal egyetlen törvényjavaslat kapcsán sem, hogy az állampolgároknak milyen költségeket okozunk azzal, hogy megalkotunk egy törvényt. Az jogszabályi kötelezettsége a kormánynak és a Magyar Országgyűlésnek, hogy megvizsgálja egy-egy törvényjavaslat kapcsán, hogy annak megszületése milyen költségvetési kiadásokkal jár. De milyen kiadásokkal jár az állampolgároknak egy-egy törvény vagy egy-egy intézkedés? Ezzel általában nem szoktunk foglalkozni, holott milliárdos nagyságrendű tételekről van szó.
Elhangzott az is, hogy vajon ez a reform elhamarkodott-e vagy sem. Ez a reform annak idején még 1989-ben indult, a parlament megszüntette az igazságügy-miniszternek a bíróságok szakmai tevékenységével összefüggő, a bírói függetlenség elvével ellentétes jogait, majd évről évre folyamatosan haladt a teljes körű függetlenség biztosítása felé a jogalkotás. Ennek egy igen jelentős állomása az, hogy az igazgatási feladatok ellátására érdemben főleg a bírákból álló Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezébe került a döntés. Ez meggyőződésem szerint egyáltalán nem volt egy elhibázott lépés, sőt én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos és nagyon jó lépés volt.
(19.50)
Az 1997-es igazságügyi reformnak részben célja volt a bírói és végrehajtói hatalom még jobban, még teljesebben történő szétválasztása, illetve a Legfelsőbb Bíróság szerepének átalakítása, amelyben - ha jól tudom - a ügyek torlódása a mai napra már oda vezetett, ha egy beadvány érkezik a Legfelsőbb Bírósághoz, vagy egy ügy a Legfelsőbb Bíróság elé kerül, az két évig egészen bizonyosan szekrényben fog állni, és csak két év után van lehetőség arra, hogy előkerüljön a szekrényből és érdemi döntés születhessen. Nagyon sokan vagyunk itt gyakorló jogászok; ha belegondolunk abba, hogy ez mit jelent, nos, mindenki számára egyértelmű és világos kell legyen, hogy ez rendkívül káros, és ha valami rombolja az igazságszolgáltatás tekintélyét, az állampolgárok igazságszolgáltatásba vetett hitét, az ilyen jellegű időhúzás bizonyosan megteszi ezt.
Amikor 1997-ben megszületett az a törvény, amely felállította az OIT-t, akkor az indokolás a következőt tartalmazta: "A törvény a bírósági szervezetet mint a végrehajtó hatalomtól elkülönült egységes szervezetet határozza meg, és a bírói függetlenség alapvető biztosítékaként a bíróságok igazgatásának olyan rendszerét alakítja ki, amely a politikailag semleges bírói hatalmat elkülöníti a törvényhozó és végrehajtó hatalomtól." Meggyőződésem szerint az elmúlt időben beigazolódott, hogy ez helyes lépés volt. Úgy gondolom, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egy nagyon fontos bírói intézmény, amit a későbbiekben is fejleszteni kell.
A mostani javaslat nem ezt teszi. Meggyőződésem szerint csak az ilyen összetételű, az ilyen arányú bírói többséget biztosító OIT képest ezt a célt szolgálni. Az a lépés, amellyel most 15 főről 19-re emeljük fel ennek a testületnek a létszámát, erőteljesen csorbítja ennek az intézménynek az eredeti funkcióját és függetlenségét, és olyan személyek is - akár tevékenységükben, akár személyükben bárkit megsértenék, mert teljesen egyértelműen tiszteletre méltó foglalkozásokról és státuszokról van szó mindazok tekintetében, akik bekerülnek az OIT-be - bekerülnek, akik nem ebbe a testületbe valók.
Azt is mindenképpen súlyos hibának tartom, hogy a megyei bíróságok elnökeinek értekezletét ilyen közjogi funkcióval ruházzuk fel. Ez véleményem szerint teljes nonszensz. Nem mintha úgy gondolnám, hogy a megyei bírák értekezlete nem lenne szintén nagyon fontos intézmény. Egészen biztosan számos, nagyon jól hasznosítható állásfoglalás születik ott, és bizonyos, hogy az egységes bírói gyakorlat kialakításában szerepük van. De egyértelmű tény, hogy függenek az OIT-től, és ez olyan ellentmondás, amelynek a törvényben való ilyen megfogalmazása meggyőződésem szerint nagyon komoly hibát jelent, és mindenképpen elkerülendő lenne.
Végezetül néhány szót szólnék a két eljárási törvényről. A mostani változtatással - ha minden igaz - 2003-ra tolódik az új büntetőeljárási törvény bevezetése. Most már nagyon óvatosan kell fogalmaznunk, mert ezek az időpontok és ezek a tények egyáltalán nem biztosak. Arról is esett már szó, hogy az igazságügy-miniszter asszony első alkotmányügyi bizottsági meghallgatásakor ezekről a dolgokról említést sem tett, s mindenki úgy gondolta, hogy ez a reformfolyamat szépen fog haladni a jól megtervezett rendjében.
Persze nem így történt. Oda fogunk kilyukadni például a büntetőeljárási törvények ilyen módon történő szakaszos módosításával, hogy a gyakorlatban egyszerűen képtelenség lesz majd a hatályos büntetőeljárási jogot normálisan követni. Ha egy-egy bíró tárgyalási napot tart, akkor reggeltől késő délutánig különböző időpontokra tárgyalásokat tűz ki. A mostani helyzet rövid időn belül azt eredményezheti, hogy a bírák egy-egy tárgyalás alkalmával azonos tárgyalási napon a különböző ügyekben teljesen eltérő büntetőeljárási törvényt kell hogy alkalmazzanak. Teljesen eltérő büntetőeljárási törvényeket kell majd nap mint nap alkalmazniuk mindazoknak, akik részt vesznek a büntetőeljárásban: a nyomozó hatóságoknak, az ügyészségnek, az ügyvédeknek. Ez olyan kaotikus helyzetet fog teremteni, amely meggyőződésem szerint önmagában véve is rendkívüli veszélyt fog majd jelenteni a jogbiztonságra és a kiszámíthatóságra.
Maga a törvény is igen óvatosan kezeli ezt a kérdést, amikor 162. §-ának (5) bekezdésében felhatalmazza a minisztert egységes szerkezetű büntetőeljárási törvény közzétételére. Nem irigylem a minisztert, nem lesz könnyű dolga, és nem lesz könnyű időről időre ezt az úgynevezett egységes szerkezetű büntetőeljárást közzétenni. Meggyőződésünk szerint az, ami most történik, nem a reform folytatása, hanem annak zsákutcába vezetése. Azzal, hogy a kormányzat nem azt teszi, amit meggyőződésem szerint mindenképpen tennie kellene, hogy vagy továbbviszi azt a reformfolyamatot, amely az elmúlt években megkezdődött, vagy ha ezzel alapvető problémái vannak, és ezeket jól meg tudja indokolni - bár ilyen indokokat még nem hallottunk -, akkor legalább azt próbálja megtenni, hogy az egyébként mind szerkezetében, mind pedig szemléletében valóban elavult két nagy eljárási törvényünket egy új törvénnyel váltsa fel, egy teljesen új törvénnyel.
Azzal, hogy most ezeket a törvényeket lépésről lépésre, kiszámíthatatlan módon változtatgatjuk, nem teszünk mást, mint annak az egyébként önök, a kormánypárti többséget alkotók által oly sokszor bírált szocialista szellemű, szocialista szemléletű eljárásjogot viszi tovább a Magyar Országgyűlés és a magyar joggyakorlat. Meggyőződésem szerint ez katasztrofális következményekkel járhat, ha így marad. És erre van esély, hiszen ha lépésről lépésre próbálunk változtatásokat eszközölni, akkor hosszú időre konzerváljuk azt a szerkezetet, azt a szemléletet, amely mindkét eljárási jog jellemzője. Ez nagyon nagy károkat fog okozni.
A polgári perrendtartásról szóló törvénnyel kapcsolatban egy-két szót már említettem. Most csak arra az egy dologra hadd térjek ki, hogy maga a törvényjavaslat rögtön az elején az alapelvek gyökeres megváltoztatásával kezdi a rendelkezések sorát. Ennek következtében az ügy ura nem a bíróság, hanem a felek lesznek. Ezzel alapvetően az égvilágon semmi baj nincs. A probléma ott van, hogy ilyen jellegű változtatása ennek az eljárási törvénynek sokkal komolyabb odafigyelést igényel a parlament részéről. Tíz különböző törvényjavaslat közé elrejtve ez a nagyon fontos lépés - meggyőződésem szerint - méltatlan dolog. Ez nagyon jelentős lépés, ennek sok elemét a Szabad Demokraták Szövetsége támogatni tudná. Ha lehetőségünk lesz rá, bizonyos elemeknél ezt meg is fogjuk tenni. Nyilván néhány módosító javaslatot is elő fogunk terjeszteni, de jelentős előrelépésnek tartanánk, ha ez a polgári perrendtartáson következetesen végigvonulna. Ez a vita, az ilyen módon történő módosítás ezt teljességgel kizárja. Ez így nem fog működni. Néhány hét múlva lezárul majd az egész csomag általános vitája, aztán majd a részletes vitában esik róla néhány szó, és ennek következtében félő, hogy valamilyen elhibázott, elkapkodott döntés következtében ez a rendkívül jelentős lépés is hibásan kerül majd bele a hatályos jogba.
Összességében úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat - és természetesen a hozzá kapcsolódó határozati javaslat - ebben a formájában teljességgel támogathatatlan, rendkívüli veszélyeket látunk benne, az igazságügyi reform megakasztásának és talán végleges leállításának a lehetőségét, ezért - néhány elemétől eltekintve, amit tudnánk támogatni - egészében véve semmiképpen nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
