DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nagy bűnt követ el az, aki ilyen késő este hosszan szól, mégis vállalom a megkövezést, mert úgy vélem, hogy olyan súlyos kérdésekről vitatkozunk, ami megérdemel néhány percnél hosszabb időzést is.
A jelenleg vita alatt álló törvénycsomag célját ugyan világosan látni nem lehet, mert erre sem az expozé, sem maga a törvény indokolása megfelelő eligazítást nem ad, a javaslat szövegéből azonban kikövetkeztethető. Az expozéban és a javaslat általános indokolásában foglaltak alapján nagy különbség van a deklarált és a valódi cél között. Divatos kifejezéssel élve: a virtuális cél eléréséhez sokkalta több muníció van a szövegben, mint a deklarált cél eléréséhez.
Mert mi a deklarált cél? Hallottuk bizottsági ülésen is, olvastuk is, hogy a cél az, hogy az igazságügyi reform irányának kiigazítása vezeti a kormányt akkor, amikor ezt a javaslatcsomagot beterjesztette, és mindezt teszi a kormányprogram szelleme szerint. Deklarált cél az is, hogy az ítélőtáblák felállítását elhalasztja, számukat csökkenti, és az egész folyamatot lassítja. Ehhez igazítja az eljárásjogok reformját, és megfogalmazza a reform továbbfejlesztésének igényét is.
Milyen eredmény várható a javaslattól, ha úgy tetszik, mi a valódi cél? A valódi cél, úgy látjuk, az, hogy a megkezdett, stratégiailag végiggondolt, eddig jelentős költségeket, emberi erőforrást felemésztő reformot szétdarabolják. Cél az is, hogy a kormány az igazságszolgáltatásra gyakorolt hatását megpróbálja erősíteni. Vagy mire véljük azt a kormánypárti felszólalást, amelyben nem is nagyon rejtve bújik meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetésének szándéka?
Lássuk, milyen minőségű törvényjavaslat született a deklarált, ám ellentmondást is hordozó célok megvalósításában! Először is, mielőtt ehhez hozzákezdek, szeretnék egy rendelkezésemre álló információt elmondani, és erre Balsai képviselőtársam felszólalása indított: én úgy tudom, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nem támogatta ezt a törvényjavaslatot.
De ami már a minőséget illeti: arról már több szó esett itt, hogy az egész törvényjavaslat jogesztétikailag nem mutat szépen. Tíz törvény módosítását találjuk e csomagban, és mégsem konzekvens a csomag. Az igazságszolgáltatás működésének része ugyanis, azt gondolom, a büntetés-végrehajtás is, az ennek módosítását célzó javaslat mégsem ebben a csomagban szerepel, azt a kormány külön nyújtotta be. Miért?
Mint az a kisebbségi bizottsági véleményben is elhangzott, a beterjesztett és a napirenden lévő másik törvénycsomag technikai megoldása előfordult már a honi jogalkotásban, de mint azt az Alkotmánybíróság 1995. június 30-án kelt határozatában leszögezte - csak mellesleg jegyzem meg, hogy éppen az előterjesztő miniszter, pártelnök asszony pártja indítványára -, kivételes helyzetben több, tárgyát tekintve egymással összefüggő törvény egyidejű módosítására kivételesen sor kerülhet.
Itt megint szeretnék utalni Balsai képviselőtársam azon felszólalására, hogy hát mi a baj ezzel, hiszen a törvényjavaslatok egymással összefüggnek. Emlékeztetni szeretném képviselőtársaimat arra a tárgyalási technikára, amelyet a reform indításaként alkalmaztuk, hogy egy időben tárgyaltuk ugyan a reform elemeit tartalmazó törvényjavaslatokat, de külön-külön, és nem nagyon jutott eszünkbe ebbe a törvénycsomagba fogyatékostörvényi és külföldi utazásról szóló szabályokat is beleerőltetni.
A másik nagyon súlyos feltétele az ilyen együttes törvénycsomagnak a kivételes helyzet megléte. Többen megfogalmazták már, és nagyon egyetértek vele: nincs most kivételes helyzet. Az ugyanis, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége csak háromhetente hajlandó törvényhozói munkára, nem kivételes - sajnos -, de nem is méltányolható helyzet. Más indok ugyanis nem lelhető fel; a javaslat indokolása ugyanis - különösen a részletes indokolás -, nem indokol, pusztán kommentál, magyaráz. Reméltem, hogy az államtitkári expozé ezt a hiányt majd pótolni fogja, de indokokat e rövid, méltánytalanul rövid, néhány perces expozéban nem hallhattunk. Szomorú ez, hiszen az egyik hatalmi ág jövője a tét.
Másodszor - erről is szó volt már ma este -: az igazságszolgáltatás kiszámíthatóságához, stabilitásához fűződő érdek erősebb kell hogy legyen egy jogállamban, mint egy kormány vagy politikai párt érdeke. Az instabilitás megnehezíti, de el is lehetetlenítheti a jogkövetést, a jogszabályok meglévő sűrű dzsungelét pedig még sűrűbbé teszi.
Mindezek miatt a szocialista frakció két megoldást javasol. Az első: a kormány vonja vissza ezt a javaslatot, s folytassa a reformot a korábban elhatározottak szerint. Bevallom, kevéssé hiszek abban, hogy a kormány ezt megteszi. Másodszor - ezt is többen javasolták már -: a kormány bontsa szét a csomagot, s tárgyaljuk az egyes törvényeket külön-külön. Így van esély egynémelyikben konszenzusra jutni és megkönnyíteni a többiben is a konszenzusteremtést. Ha erre a kormány nem vállalkozik, kénytelenek leszünk az egészet elutasítani, különösen akkor, ha a javító szándékú módosító indítványainkat figyelmen kívül hagyják.
Melyek azok a tervezett szabályok, amelyekkel semmiképpen nem tudunk egyetérteni? Képviselőtársaim jó néhányra felhívták már a figyelmet, magam a büntetőeljárási törvény és az ügyészségi szolgálati törvény egyes kifogásolt eleméről szólok.
(20.20)
Először a Be.-ről. Tisztában vagyok azzal, hogy a javaslat lényegében megismétli a tavaly elfogadott novellát. Ebben is van javítanivaló, az újonnan beépíteni javasolt szabályokban egy kicsit több. Tudom azt is, hogy a javaslat előkészítése során számos alkalommal egyeztettek a javaslat által érintett szervezetekkel. A fogadtatásról már szóltam. Úgy látom azonban, hogy nem kardinális kérdésekben, de több helyen módosítani kell a javaslatot. Az indítványaim egyik része tehát kijavítani szándékozó, racionalizálást segítő lesz - ezek elfogadásában bízom -, más részük alapjában változtatást elérni szándékozó - legalább a megvitatásukban reménykedek.
Egy-két példát hadd mondjak! A javaslat 62/D. §-a rendelkezik az útiokmány elvételéről. Az a véleményem, hogy az őrizetbe vétel esetén kötelezően elrendelt útlevélbevonás aránytalan, méltánytalan és felesleges. Az őrizet időtartama ugyanis 72 óra, addig a bevont útlevél oda sem ér az útlevélhatósághoz, és a visszaútja sem rövidebb. Ha pedig a javaslat arról szól, hogy az egyszer már bevont útlevél az eljárás jogerős befejezéséig bent marad, jelentős érdeksérelmet jelent kis súlyú ügyben vagy/és felmentés esetén. Ráadásul a (2) bekezdés szabadlábon lévő gyanúsított esetében is lehetővé teszi az útlevél bevonását súlyos bűncselekmény gyanúja esetén; úgy gondolom, ez is bizonyítja, hogy alapos a kifogásom.
Koncepcionálisan elhibázottnak tartjuk a legfőbb ügyésznek a törvényesség érdekében igénybe vehető jogorvoslatát. A célját persze értem, de az semmiképpen nem helyes, hogy ennek kizárólag a terhelt javára szóló esetben van helye. Valójában itt egyfajta jogegységi eljárásról van szó. Ezt jól szabályozta az 1896. évi XXXIII. törvénycikk, amely 4. címében is viseli, hogy ez perorvoslat a jogegység érdekében. Megjegyzem, hogy ezt a fejezetet az osztrák, a német és a francia büntetőeljárás is átvette. Egyetlen bekezdését hadd idézzem: "A koronaügyész bármely büntetőbíróságnak jogerős határozata vagy egyéb intézkedése ellen, mely a törvényt megsértette, a jogegység érdekében közvetlenül a királyi kúriánál perorvoslattal élhet." Ez azt jelenti - lefordítva a mai korunkra -, hogy a legfőbb ügyésznek mindenfajta törvénysértés ellen fel kell lépnie, függetlenül attól, hogy az a terhelt javára vagy terhére szolgáló következménnyel járt. Az pedig, hogy ez a fellépés milyen eredménnyel jár majd, a bíróság tiszte megítélni. Ennek is van korlátja az 1896-os perrendtartásban. Azt mondja, hogy ez esetben a bíróság kizárólag a terhelt javára hozhat ítéletet. Úgy gondolom, hogy e fontos koncepcionális kérdést lesz alkalmunk itt megvitatni, mielőtt döntünk.
Van néhány következetlenség is a benyújtott javaslatban. Ezek kijavítására majd módosító indítványt nyújtok be.
Végül, de nem utolsósorban az ügyészségi szolgálati törvényhez. A javaslat az ügyészek, a vezető ügyészek megbízatása, szolgálati viszonya megszűnésének jogcímei közé felveszi az állami vezetővé történő megválasztás, kinevezés eseteit. Tehát ha például egy ügyész miniszter vagy államtitkár lesz, akkor megszűnik a szolgálati jogviszonya. Ugyanakkor nem rendelkezik arról, hogy ha ez a tisztség megszűnik, a miniszterként vagy államtitkárként eltöltött idő az ügyészségi szolgálati időbe beszámít vagy sem. Ezért a jelenlegi szabályozást ki kell egészíteni, hogy összhangban a politikai jellegű tisztségek - mint országgyűlési képviselő, polgármester s a többi - megszűnése esetében az állami vezetőként eltöltött időt is ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időnek kell tekinteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem éltem nagyon vissza a türelmükkel e késő esti órán. Azt hiszem, közös érdekünk, hogy az igazságszolgáltatás stabil működőképességét, kiszámíthatóságát a törvényhozói út adta lehetőségeken belül a legjobban biztosítsuk. Ez fontos mind az igazságszolgáltatás szervei, szereplői, mind a jogkereső közönség szempontjából. Ezért megismétlem a javaslatomat, amit a frakciótársaim már több esetben megtettek: a törvénycsomagot a kormány vonja vissza, dolgozzunk rajta tovább, és az igazságügyi reformot következetesen, az elhatározottak szerint folytassuk. Köszönöm a türelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
