DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adó- és járulékrendszerről azért tanácskozik az éves költségvetési vitát megelőzően az Országgyűlés, mert a jövő évi költségvetés kiadásait a főleg adókból és járulékokból keletkező bevételek képzik. Természetes tehát, hogy az adótörvényekről csak a később tárgyalandó költségvetés céljaira figyelemmel érdemes beszélni.
Képviselőtársaim tapasztalhatták, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja bevételt növelő javaslatokat tesz. A gazdasági reklámtevékenység adóját, illetve a legmagasabb jövedelműek adókulcsának átmeneti növelését már indokolták képviselőtársaim, ezért ezekről röviden csak a következőket szeretném elmondani.
A legmagasabb szja-adósáv kulcsának emelésére tett javaslatunk ismertetésekor szeretném emlékeztetni önöket Ludwig Erhard egykori nyugatnémet gazdasági miniszter, majd kancellár szavaira: "A német gazdaság növekedésének beindításakor elsősorban a gazdasági élet kulcspozícióban levő szereplőire és a bankokat irányító kormányosokra számítok, tőlük vár Németország nagyobb anyagi áldozatot is az átlagosnál, abban a tudatban, hogy ezeknek az áldozatoknak a hasznát elsősorban ők fogják élvezni." És Ludwig Erhardnak igaza lett. A magasabb jövedelmek nagyobb mértékű elvonását nem a szociáldemokrata egyenlősdi okán, hanem konzervatív közgazdászként érvelve kérte, és a német gazdasági csoda minden fejlődő ország számára csak példa lehet.
Vagy hogy ne csak konzervatív politikust idézzünk, emlékezzünk Kennedy elnök szavaira is, aki azt mondta: ne azt nézd, hogy mit kapsz Amerikától, hanem azt, hogy mit adsz neki. Ezek a szavak talán Magyarországon is megfontolandóak lehetnek, hiszen a legmagasabb jövedelműek éppen eleget kaptak Magyarországtól ahhoz, hogy most valamennyit visszaadjanak belőle.
A gazdasági reklámtevékenység javasolt adója ugyanilyen típusú kérést jelent. Ez esetben akár úgy is tekinthetjük a reklámtevékenység után fizetett adót, mint némi kárpótlást azért, mert egyre nagyobb számban kell elviselnünk a sokszor bugyuta és ízléstelen reklámáradatot. Ráadásul ezeknek a reklámoknak a jó része arra irányul, hogy kimondottan egészségkárosító termékek fogyasztását segítsék elő, gondolok itt az igen agresszív dohány- és alkoholreklámokra, a különböző egészségkárosító termékek népszerűsítésére. Ezekből a reklámokból pedig nyilvánvalóan következik a reklámozott termékek fogyasztásának növekedése, hiszen enélkül a gyártók nyilván nem fizetnék a magas reklámköltségeket. Az okozott egészségkárosodás terheit persze nem a gyártók vagy a reklámozók viselik, hanem az egészségbiztosítás.
Amikor az egészségügyi miniszter ezekhez a cégekhez fordult azzal a kéréssel, hogy nyereségüknek legalább töredék részét forgassák vissza az egészségügybe az általuk okozott kár enyhítése érdekében, akkor gúnyos elutasítást kapott. Márpedig nem az lenne a természetes, hogy az, aki másnak kárt okoz, az a kár enyhítésére is kötelezett legyen? Ismerjük azt a magyar közmondást, hogy mindig azt a lovat terhelik, amelyik jól húz. Ám az adó mértékének alapja csak a méltányosság lehet, vagyis az, hogy az alacsonyabb jövedelmeket ne terheljük oly mértékben, ami már a megélhetést veszélyezteti. Ha viszont nagyobb bevételre van szüksége a költségvetésnek, mert közérdekű kiadásai nőnek, akkor valahonnan ezt a magasabb bevételt elő kell teremteni.
Mik azok a közkiadások, amelyek növekedésével a költségvetés számol? Ilyenek a honvédség működőképességének fenntartásához, a NATO által elvárt magasabb szint közelítéséhez szükséges jelentős többletráfordítások. Ilyenek a mezőgazdaság támogatásának növekvő összegei, amelyek viszont az Európai Unióhoz való csatlakozás sikerének zálogát jelentik. És elsősorban ilyen a gyermekes családokat érintő mintegy 30 százalékos jövedelemtöbblet, ami azonban így is csak a gyerekek felnevelési költségeinek harmadát teszi ki.
Mindhárom kiemelt előirányzat a jövőbe történő beruházást jelenti. Ezért olvastam különös megütközéssel azt az újságcikket, amelyben egy kitüntetett liberális újságíró kinyilvánította, hogy más éljen nyugodtan nagy családban, ha akar, de ne az ő pénzén. Ennél brutálisabb bevallását az önzéserkölcs tudatos vállalásának még az e téren nem túl szemérmes magyar sajtóban sem olvastam eddig. Mert gondoljunk bele: ha igaz is lehet a fenti kijelentés az adott pillanatban, akkor sem veszi figyelembe, hogy az emberi élet nem a lapzártáig tart. A gyereknevelés nem áldozat, hanem beruházás a jövőbe, s a tisztelt újságíró feltehetően még sokáig akar élni, így neki fizetnek majd társadalombiztosítási járulékot a ma felnövő gyerekek, hogy nyugdíját megkaphassa, és idős korában is hozzájusson az egészségügyi ellátáshoz. (Dr. Kávássy Sándor: Úgy van! - Szalay Gábor: Nem ez volt a lényeg, hanem hogy hozzátette: liberális újságíró!)
Arról már nem is beszélve, hogy aki ma nem születik meg, abból holnap nem lehet újságolvasó. Aki ennyire csak magának és a mának él, az elfelejti, hogy az ember társas lény, társadalomban él, fennmaradásának feltétele az egymást követő generációk sora, akik egymás iránt felelősséggel tartoznak.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja természetesen támogatja az említett költségvetési prioritásokat, erre tekintettel az adó- és járuléktörvény-csomag egészével is egyetértünk. Ha ennek ellenére módosító javaslatokat teszünk az adótörvényekhez, annak az az oka, hogy legalább további egy prioritást szeretnénk megjeleníteni a jövő évi költségvetésben. Szeretnénk nagyobb támogatást teremteni az egészségügy számára.
(10.50)
Az ehhez szükséges forrást hivatott biztosítani módosító javaslatunk az adótörvények vitájában. Az egészségügy helyzete Magyarországon és az ország lakosságának katasztrofális egészségi állapota mindenképpen halaszthatatlanná teszi ezt. Az elmúlt években olyan arányú költségkivonás történt az egészségügyből, hogy az mára az egészségügyi rendszer működőképességét fenyegeti. Nem lehet továbbra is csak az egészségügyi dolgozók áldozatvállalására, hivatásszeretetére számítani, mert egyre többen adják fel reményeiket, veszítik el hitüket abban, hogy az eredményes gyógyítómunkához szükséges minimális feltételeket valaha is meg tudjuk teremteni számukra. Különösen sok nővér hagyja el a pályát a megalázóan alacsony bérek miatt, miközben az orvosok és nővérek közti arány már ma is sokkal rosszabb Magyarországon, mint az európai országok átlaga. Ezért aztán a szakképzett nővér helyett az orvos, a hiányzó takarító helyett a nővér dolgozik.
Egészségügyi intézményeink helyzetéről egyre többet olvashatunk. Nagyon sok intézmény mára felélte minden tartalékát, ezért nem lehet további megtakarításokat remélni a rendszeren belül. Különösen kínzó pontként jelentkezik a kórházak és rendelőintézetek vezetőinél a halmozódó adósságok sora, a kifizetetlen munkabérek terhei, melyeket csak újabb hitelek felvétele árán tudnak teljesíteni. A közalkalmazotti törvényben előírt 13. havi fizetést például csak úgy tudják előteremteni, ha erre előleget vesznek fel következő évi bevételük terhére.
Az intézmények infrastruktúrája, műszer- és gépállománya elavult. Kórházaink egy része nem felel meg a működéshez szükséges minimálfeltételeknek sem, ezért csupán ideiglenes működési engedéllyel rendelkeznek. A legkínzóbb hiányok enyhítésére az intézmények jó része hiteleket vett fel, ezek visszafizetése szintén jövő évi költségvetésüket terheli. Sok esetben kényszerülnek arra, hogy a visszafizetéseket az egészségbiztosítótól működési költségként kapott térítési díjakból teljesítsék, vállalva a törvénytelen eljárás miatti elmarasztalást is. A fejlesztési-beruházási költségeket a tulajdonos államnak vagy önkormányzatoknak kellene állni, azonban az ő költségvetésük is éppoly nehezen teszi ezt lehetővé, mint ahogy az egészségbiztosítás költségvetése sem elég a tényleges működési költségek fedezésére.
Az egészségügyben az infláció általában majdnem kétszerese az átlagos inflációnak. Ennek oka az, hogy az egészségügyben használt eszközök, gyógyszerek túlnyomó többsége importból származik. Ezen túl az orvostudomány fejlődése egyre újabb és újabb módszereket, eljárásokat, gyógyszereket eredményez. Jószerével azt mondhatjuk, hogy az orvostudomány ma már a lehetetlenre is képes, de a lehetségesre sincs pénze. A modern eljárások ára többnyire igen magas, mert tartalmazza a kutatásra, fejlesztésre fordított hatalmas összegeket is. Hazai bevezetésüktől mégsem tekinthetünk el, hacsak nem kívánunk visszasüllyedni a szocialista egészségügy színvonalára, amikor ezen a téren is 10-15 évvel voltunk elmaradva a nyugat-európai országoktól. Az európai uniós csatlakozás után természetesen nem tarthatók fenn a szakmai színvonal ilyen különbségei. Akik pedig ma arra gondolnak azok közül, akiktől most nagyobb tehervállalást kérünk, hogy jobban járnak, ha a mindenki számára hozzáférhető magasabb színvonal terheinek vállalása helyett inkább majd külföldre mennek gyógykezeltetni magukat - mert sajnos ilyen hangok is hallatszanak -, hiszen magas jövedelmük ezt lehetővé teszi, azoknak orvosként azt kell mondanom, hogy rosszul számolnak. A gyógyulás esélyét ugyanis a ráfordítás, a pénz mellett legalább annyira befolyásolja az, hogy mennyi időn belül kerül ellátásra a beteg.
Az Egészségbiztosítási Alap csak az adott évben befolyt egészségbiztosítási hozzájárulásból és járulékból gazdálkodhat. Ugyanakkor az egészségügynek el kell látnia azokat is, akik nem fizetnek a biztosítóknak. Márpedig ezek száma közel azonos azokéval, akik társadalombiztosítási hozzájárulás fizetésére kötelesek. Ebbe a csoportba tartoznak a nyugdíjasok, a keresettel nem rendelkezők, mint a gyerekek, a tanulók, a sorkatonák, a hajléktalanok, a szociális segélyben részesülők. Ők mindannyian magyar állampolgárok. Az államnak az alkotmányból eredő kötelezettsége számukra is biztosítani az egészséghez való hozzájutás jogát.
Ezekre való tekintettel fogjuk javasolni az Országgyűlésnek, hogy az állami költségvetéshez képest az ellátások költségeinek töredékét jelentő módon ugyan, ám járuljon hozzá további évi 9 milliárd forinttal az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséhez. Ennek fedezetét kívánjuk megteremteni a javasolt gazdasági reklámtevékenységet érintő adóval, illetve a legmagasabb szja-adókulcs átmeneti emelésével. E nélkül a fedezet nélkül ugyanis nem látunk esélyt arra, hogy a költségvetés prioritásainak érintetlenül hagyása mellett elő tudjuk teremteni az igényelt összeget. Tudom, hogy ez a pénz meglehetősen kevés, de legalább lehetővé tenné azt, hogy az egészségügyi intézményeknek ne kelljen ismét hiteleket felvenni a jövő évi 13. havi munkabér kifizetéséhez.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha bárki több pénzt kér az egészségügynek ebben a Házban, rendszerint azt a választ kapja, hogy az egészségügy mai helyzete annak a következménye, hogy a társadalom nagy rendszerei közül leginkább az egészségügyben maradtak el a rendszerváltozást jelentő reformok. Noha ez az állítás csak részben igaz, mert az elmúlt tíz évben jelentős változások történtek ezen a területen, mégis kétségtelen, hogy jelentős további átalakításokra lenne szükség.
Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy bármilyen reformhoz az elhatározáson túl pénz is kellene. Azokat a változásokat, amelyek az egészségügyben az elmúlt tíz évben megvalósultak, annak köszönhetjük, hogy az Antall-kormány idején az egészségügyre fordított kiadások a nemzeti jövedelem 4,5 százalékáról 7,5 százalékra növekedtek. Ezt követően azonban ez az arány drámaian zuhant, és az elmúlt egy év sajnos nem tette lehetővé az egészségügyből kivont pénzek visszapótlását. Reményeink szerint erre először a következő évben kerülhetett volna sor. A magyar gazdaságot ért idei csapások azonban ezt legalább egy évvel elodázzák. Sajnáljuk a helyzetet, de továbbra is fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy Európa legbetegebb nemzetének egészségügye igényli, hogy legalább az egészségesebb európai népek e célra fordított kiadásainak átlagát elérjük.
A legégetőbb, nyomasztó gondok megoldására törekednünk kell, nem dughatjuk homokba a fejünket. A népesség rohamos fogyása ugyanis két okra vezethető vissza. Egyrészt kevesen születünk, másrészt korán halunk meg. A demográfusok előrejelzése szerint, amennyiben ez a trend folytatódik, 2015-re olyan kevés aktív munkaképes korú állampolgár lesz az országban, hogy teljes jövedelmük sem lesz képes fedezni az idősek és betegek ellátásának költségeit. Ezért támogatjuk a koalíciós kormány aktív családpolitikáját, azonban a kérdés másik oldalával is törődnünk kellene. Nevezetesen azzal, hogy megállítsuk a munkaképes korú emberek idő előtti megrokkanását, halálát.
Ez a kérdés különösen égető az Európai Unió kapujában várakozva, Magyarország a csatlakozással ugyanis jórészt csak testileg-lelkileg egészséges munkaerejét ajánlhatja a közösségnek. Természeti kincseink, nyersanyagaink Trianon óta nincsenek. Mezőgazdaságunk a megnövelt támogatások ellenére is csak az európai átlagot tudja megközelíteni; ráadásul Európában a mezőgazdasági termékek túltermelése tartósnak ígérkezik. Az éves nemzetközi versenyben helytállni pedig csak egészséges emberekkel lehet. A nemzetek kíméletlen versenyében egészséges népnek lehet csak jövője.
Tudjuk, hogy az egészségügy rendszere önmagában csak 15-20 százalékban felel egy ország egészségi állapotáért. A megbetegedések kialakulásában a természeti és társadalmi környezet feltételei, a szociális helyzet, az emberi együttélés kultúrája vagy kulturálatlansága sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Tudjuk, hogy az egészség megőrzésében az ember életmódja, táplálkozási szokásai, fizikai és szellemi aktivitása ugyancsak jelentős szerepet játszik. Tudjuk, hogy magán az egészségügyi rendszeren belül is sokkal hatékonyabb lenne a betegség gyógyítása helyett a betegség megelőzése. Tudjuk, hogy az ezt célzó nemzeti egészségfejlesztési program mindezeket felvállalja, de azt is tudjuk, hogy mindezek megvalósításához rengeteg pénzre lenne szükség. Alapvetően érintené az adó- és illetékrendszert, ráadásul a társadalom számára elfogadhatóvá kellene tenni mindezt.
De Gaulle mondta egyszer: "A politikust az különbözteti meg az államférfitól, hogy míg az előbbi egy választási ciklusban gondolkozik, az utóbbi legalább egy generációban." Ha tehát azzal kívánunk hízelegni magunknak ebben a Házban, hogy képesek vagyunk államférfiként gondolkozni, akkor a mondottak megvalósítását mindenképpen meg kell kezdenünk. Mert ha a pénzhiány, az elégtelen eszközök miatt ma akár egyetlen ember is meghal, akkor azt a jövőben a legnagyobb anyagi áldozattal sem tudjuk feltámasztani. És ha ma egyetlen emberért is harangoznak, akkor az a harang mindannyiunkért szól.
(11.00)
Mindannyiunkért, akik nem tudhatjuk, hogy ránk mikor kerül a sor. Ezért a ma politikusának, minden egyes politikusnak tisztáznia kell önmagával, hogy csak a mára gondol - mint az idézett újságíró -, vagy nemzete fennmaradása, jövője a tét. Tudom, hogy az ország teherbíró képessége a jövő megalapozását csak fokozatosan teszi lehetővé. Tudom, hogy hosszú még az út, melyet végig kell járnunk, de egy kínai közmondás szerint a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.
Ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ha az egészségügy több cikluson átívelő működésének legalább a minimálfeltételeit próbáljuk megteremteni, akkor pártpolitikai szempontokra tekintet nélkül támogassák a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának javaslatait most, az adózás rendjéről szóló törvények tárgyalása során, és még inkább a költségvetések majdani vitája idején.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
