DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Képviselőtársaim! A hosszú szavazás után a Pénzügyminisztérium apparátusa elkészítette azt a javaslatot, amely alapján a költségvetési és pénzügyi bizottság állást tudott foglalni hét fontos kérdésben, és amelyet most ide terjeszt az Országgyűlés elé; egyrészt a központi költségvetés általános tartalékáról, a költségvetés bevételeiről és kiadásairól fejezetenként, főösszegéről, továbbá a hiány, illetve a többlet mértékéről és a hiány finanszírozásáról.
Elkészült tehát az a javaslat, amin átvezetésre került mindaz a döntés, amelyet az Országgyűlés a ma esti órákban hozott, és ezért az államháztartási törvénynek megfelelően és az Országgyűlés Házszabályának megfelelően most már mód és lehetőség van arra, hogy a költségvetési és pénzügyi bizottság javaslata alapján az első szavazások megtörténjenek, mármint összefoglaló szavazások a költségvetésről. A költségvetési bizottság elkészítette a tájékoztatót is, amely alapján nyomon követhető a most meghozott döntések pénzügyi és költségvetési hatása.
Kérem az Országgyűlést, hogy a javaslatunkat vitassa meg, és hozzon döntést. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem