DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ
DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ
DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos: Elnök úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Hadd legyen az első szavam - nem tudok jelzőt találni - a fokozott tiszteleté és a csodálaté, hogy önök itt vannak. Ugyanakkor azért azt hozzá kell tennem, hogy igyekszem én is követni azt a példát, ha már az éjszakába nyúlóan beszélünk az én éves jelentésemről; én is megpróbálok röviden szólni.
Ezért és csak ezért azt ajánlanám, hogy azoknál az észrevételeknél - amelyeket egyrészt nagyon köszönök, és néha, mondjuk, irultam-pirultam is a dicséretektől -, amelyeknél nem érzem azt, hogy feltétlenül kommentálnom kell az előadásokat, ott ez a kommentár hadd maradjon el. Gondolok elsősorban Kósáné Kovács Magdának az én munkámat is érintő szavaira, Csapody képviselő úr előadására, Fodor képviselő úr - aki már nincs itt - előadására, és Bognár László képviselő úr előadására is ugyanez vonatkozna.
Ezzel kapcsolatban azért hadd mondjam el: ő nagyon éles szemmel észrevette, hogy én az éves jelentésemben fillérre pontosan elszámolok a hivatalom költségével. Ezzel természetesen szeretnék jó példát is mutatni, hozzátéve persze - ezt meg is magyarázom -, hogy itt csak az adatvédelmi biztos hivatalának költségeiről van szó, a közös hivatal költségeinek rám eső részét nem tudtam itt megjelölni. Ez azt is jelenti, hogy természetesen azokat az elveket és alkotmányos értékeket, amelyeket képviselni szeretnék, a legmesszebbmenően kötelezőnek vélem a saját hivatalom működésére is.
Ez abban is megnyilvánul, hogy egyrészt noha titokfelügyeleti jogköröm is van, ennek ellenére ez talán a legnyilvánosabb ügyosztály, tehát minden, amit csinálok, teljesen nyilvános. Nagyon nagy hangsúlyt helyezek egyébként arra is, hogy minden, az aktában a legkisebb cédulára történt feljegyzés is megmaradjon, akár úgy, hogy egyszer a Magyar Országos Levéltárban ezeket valaki elővehesse, és egyébként mindenkinek - amennyiben a személyes adatok védelme, illetve a titokvédelem megengedi - minden ügyben a legnagyobb készséggel állok a rendelkezésére.
Az egyéb észrevételek közül említenem kell, hogy Dávid Ibolya miniszter asszony felemlítette - ez vita köztünk, bár ő nagyon tapintatosan fogalmazott - a pszichiátriai betegek kötelező bírói felülvizsgálatát. Ő feltétlenül szükségesnek tartja azt, hogy a pszichiátriai kezelés tovább folyjon. Az én álláspontom az - az új törvény egyébként ezt már nagyon egyértelműen fogalmazza -, hogy van kényszerkezelés, és van olyan pszichiátriai kezelés is, amely egyébként mondjuk klinikán történik, de a beteg teljesen szabad akaratából. Ez azt jelenti, hogy az a beteg, aki ezen a kezelésen részt vesz, bármikor felállhat és kisétálhat a kórházból, és senki nem állhat elé. Ebben az esetben én a kezeléssel kapcsolatos bírói felülvizsgálatot szükségtelennek, sőt, egy kicsit veszélyesnek is tartom, hiszen ezek olyan adatok, amelyeket nem akarunk mások orrára kötni. Hozzátartozik az is, hogy bármelyikünkkel megeshet akár egy alvászavar miatt is, hogy egy ilyen kezelésen kell átesnünk, és senkinek nem hiányzik azt, hogy ezt illetéktelenek megtudják. Tehát ezért mondom azt, hogy ahol a teljes önkéntesség biztosítva van, ott szükségtelen, sőt, nem is veszélytelen a bírói engedély.
A másik kérdése: természetesen ha sor kerül az adatvédelmi törvény módosítására, akkor a tőlem telhető szakmai konzultációs segítséget megadom, de természetesen - Pokol Béla képviselő úrnak is mondom - nyilván nem az adatvédelmi biztos dolga törvénytervezetek elkészítése; a szakmai segítség és a konzultáció lehetőségétől viszont természetesen nem zárkózom el.
Tirts Tamás képviselő úr az előadásában tulajdonképpen két nagyon fontos dolgot érintett. Az egyik az, amit új centralizmus címkével illethetünk, és a másik, amiről kommentárt igénylően beszélt, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásai nyilvánosságának a kérdése. Ami az új centralizmust illeti, csak egy percre hadd idézzek fel egy régi történetet:
1995 júniusa táján engem meghallgatott az akkori emberi jogi bizottság, és egy nagyon rokonszenves, általam ismeretlen - a nevét ismertem, személyesen nem láttam - képviselő egy kérdést szegezett nekem. A kérdés úgy hangzott: mondjam meg, hogy azt az adatcentralizációt, amit az Alkotmánybíróság döntése előtt éltünk meg a magyar közigazgatásban, elfogadhatónak tartom-e, illetőleg ígéretet teszek-e arra, hogy az ilyenfajta lépésekkel szemben mindenkor fel fogok lépni. Erre a kérdésre - ezt tegnapelőtt egyébként felidéztük az ülésen - igenlően válaszoltam, és ez a fiatal képviselő úr azt mondta, hogy ő a támogatását ehhez a válaszhoz köti, és én eddig is így jártam el. Természetesen a jövőben is így járok el, és nagyon örülök, hogy a képviselő úr az akkori eszményeit minden jel szerint ma is vallja.
Való igaz, hogy itt meg kell találni azt az ösvényt, ami a szabadságjogok és az állam jogos érdekei között vezet, és én mindig is hangsúlyoztam, hogy az állam adóztatási jogát tiszteletben kell tartani - erre Bauer képviselő is utalt -, és alkotmányos kötelezettségünk a közterhekhez való hozzájárulás. Azonban mindig vigyáznunk kell arra, hogy közigazgatásunk a saját működési zavarainak a következményeit ne hárítsa át a társadalomra, a polgárokra. Ezért én ebben az ügyben egyfelől egy hajlékony álláspontot ígérek, másfelől viszont hajthatatlan leszek, mint ahogy eddig is az voltam. Csak egyetlenegy extrém és tulajdonképpen parodisztikus példát hadd idézzek föl. Önök is emlékeznek rá, tulajdonképpen most is hatályban van az a szabály, ami szerintem gyakorlatilag nonszensz egy civilizált országban, hogy az adóhatóság behatolhat a polgárok lakásába, hogy televízió-készülékeket szemrevételezzen abban az esetben, ha az a gyanúja támad, hogy a tv üzembentartási díját az illető nem fizette meg.
Azt, hogy mit jelent a magánlakás mint alkotmányos érték, és mit keres egy adóhatóság a hálószobában a televíziót keresve, azt ma már szerintem tudjuk. Az elmúlt évtizedekben megpróbáltak leszoktatni erről a tudásról, és ezek azok a példák, amelyeknél nagyon észnél kell lenni. Én ezt messzemenően elleneztem, nem voltam sikeres, ez mutatja, hogy az ombudsman tehetsége milyen korlátozott, hiszen mondom, amit mondok, és ez semmi több, mint az, hogy egy ember beszél.
(21.40)
Pokol Béla úrnak volt egy megjegyzése, hogy még nem jogerős döntést nyilvánosságra hozhat - itt nincsenek jogerős döntések! Semmi mást nem tehetek, mint hogy valamilyen meggyőző erő van a szavaimban, és akkor a kormány ezt figyelembe veszi, a sajtó megírja. Meg lehet nézni, hogy az ellenzéki sajtó az előző ciklusban hogyan használta az én ajánlásaimat - és ez nem politizálás!
Tirts Tamás képviselő úrnak a második és nagyon fontos kérdése az EKA, tehát az Ellenzéki Kerekasztal nyilvánossága. Úgy tűnik, hogy ez sínre került a szó jó értelmében, ami alatt azt értem, hogy az ajánlást mindenki jól fogadta. Azt mondhatom, elfogadták az ajánlást, ami azt jelenti, hogy az Ellenzéki Kerekasztalt a hiányzó közjog megteremtésén munkálkodó szervezetnek kell tekintenünk, vagyis azért nem lehetett igazi közjogi státusza, hiszen hiányzott a közjog. Azt mondom, az alkotmányozó nemzetgyűlés szerepét betöltötte az Ellenzéki Kerekasztal, vagy legalábbis az alkotmányozó nemzetgyűlés egyik háza volt a nemzeti kerekasztallal együtt, tehát az Ellenzéki Kerekasztal vitái olyan közjogi kiegyezés dokumentumai, amelyeket nem lehet a társadalom elől eltitkolni. Ténykérdés ugyanakkor, hogy zárt ajtók mögött zajlott ez a beszélgetés, és lehettek magánjellegű megnyilvánulások.
Ezért Szabad György képviselő úr definícióját fogadom el, hogy itt a közjog restituálása volt, ezért a formálódó pártok, a közjogi tényezők hivatalos véleményét tükröző megnyilvánulások szerintem ma közérdekű adatok, az esetleges magánvélemények pedig eltávolíthatók ezekről az iratokról, ami annyit tesz, hogy egy kritikai kiadásnak nincs akadálya, és gyakorlatilag csorbítatlan szöveget lehet közzétenni. Egyébként elég sokat meghallgattam és megnéztem ebből az anyagból, és azt kell mondjam, a résztvevők általában a legjobb formájukat mutatták.
Pokol Béla véleményére kell rátérnem: azt kell mondjam - talán megengedhető -, egyfelől igen megtisztelő, hogy komolyan veszi a munkánkat. Igen megtisztelő, hogy sokat olvasott ebben a kérdéskörben, bár hozzáteszem, igazából akadémiai jellegű vitának a része kellene hogy legyen, hogy szerintem az angol, a francia, a spanyol, az osztrák hivatkozásai szakmailag helytelenek, de sajnos nincs tér arra, hogy ezt most megvitassuk. Azt javaslom, ezt halasszuk el! Nem követték egyrészt a francia, az angol megoldást. Itt nagyon egyszerű dologról volt szó: először Franciaországban, majd Angliában fogadtak el ombudsman-törvényt, olyan országokban, amelyeknek nagy a lakossága a skandináv országokhoz képest, ezért építették be ezt a szűrőt, nem pedig komoly alkotmányos megfontolásokból. Az osztrák példa pedig nem hozható össze ezzel, a spanyol eset különleges - de erről nem tudok most többet beszélni.
Ami a komoly kifogásait illeti: ezekkel a kifogásokkal kapcsolatban Pokol Béla a "törvénysértés" kifejezést használja, ez a jogszabálytervezeteket megelőző anyagoknak a véleményezése, a munkatársi nyilatkozatok, illetőleg a nyilvánossághoz fordulás. Az a baj, hogy ennek a vitának ez körülbelül a hatodik fordulója, és én mindig elmondtam az érveimet. Azt a tiszteletet viszont nem kaptam meg, hogy az érveimre Pokol Béla képviselő úr reagált volna. (Dr. Pokol Béla a vállát vonogatja.) Úgyhogy nem tudok eltekinteni attól a szójátéktól, amely most itt eszembe jutott, hogy ez nem a törvénysértés problémája tulajdonképpen, hanem a törvényértés kérdése.
Az első dolog: a jogszabálytervezetek véleményezése. Az adatvédelmi törvény ön által hivatkozott 25. §-ának első mondata azt mondja: "Az adatvédelmi biztos figyelemmel kíséri a személyes adatok védelmét és az információszabadság érvényesülését." - szó szerinti idézet. Az Európai Unió adatvédelmi irányelve ugyanezt mondja, kifejtve, hogy ez annyit tesz, hogy a független hatóság folyamatosan bírálja az állam információs politikájának minden részletét, és ennek nyilvánosságot kell adni - mondja az uniós irányelv. A nemrég elfogadott szlovák törvényben ugyanaz a szabály szerepel, mint a magyarban meg az uniós irányelvben. A lengyel törvényben ugyancsak ez a szabály szerepel. Azt hiszem, ez teljesen általános az adatvédelmi jogban, tehát igenis jogom van bírálni az állam információs politikájának minden vonatkozását, és ez a bírálat nem politika. Más kérdés, hogy természetesen az információs szabadságjogok mindegyike mindig közel áll a politikához, különösen a rendszerváltás idején, mert egy totalitárius rendszerre annál veszélyesebb dolgot nem lehet mondani, mint hogy legyen átlátható a közélet, másrészt legyen a polgár átláthatatlan.
A munkatársak nyilatkozata: az adatvédelmi törvény kifejezetten megmondja, melyek azok az esetek, amelyekben az adatvédelmi biztos köteles személyesen eljárni. Ez magyarul annyit jelent, hogy a hatáskörét személyesen gyakorolja, amikor köteles személyesen eljárni, egyébként pedig a munkatárs végezheti - az adatvédelmi biztos utasításai szerint - a munkát. A Pokol Béla által most nem tudom hányadszor felidézett Magyar Hírlap-cikk, mondjuk, a nyolcadik forduló, amely az egyik munkatársam telefoninterjúja volt. A munkatársaimnak természetesen jogukban áll munkát végezni, és az utasításaim körében a sajtónak is rendelkezésére állni. Ez természetesen nem jelent törvénysértést. A munkatársam egyébként egy szót nem szólt a maffiaellenes törvényről; az újságban ugyan fölétettek egy címet, amiről ő nem tehet természetesen, a korábbi adatvédelmi biztosi jelentés tartalmi idézését követte el, amelyik azt mondta - elmondta szépen -, hogy a rendőrségi adatkezelésnek milyen korlátai vannak az adatvédelmi biztos álláspontja szerint. A mai napig nem láttam a maffiaellenes törvényt, nem járt a hivatalunkban. A maffiaellenes törvény ügyében szó sem volt semmilyen állásfoglalásról.
A harmadik kérdés: a nyilvánossághoz fordulás. Az idei jelentésem 19. oldalán kezdődik egy alcím: az adatvédelmi biztos ajánlásainak a nyilvánossága. Ezt elmondtam a bizottsági ülésen is, ahol a képviselő úr ugyanezt a kérdést tette fel, és kifejtettem az álláspontomat, amelyet az adatvédelmi törvényen alapulónak tartok. A képviselő úr elmondta egyrészt, hogy az adatvédelmi biztos legfőbb fegyvere a nyilvánosság, és nem helyes, ha átengedi a munkatársainak; másrészt azt mondta, hogy az adatvédelmi biztosnak nincs joga a nyilvánossághoz fordulni.
Ezzel szemben az én álláspontom az, hogy az adatvédelmi és információs szabadságról szóló törvényben van egy szabály, amelyet most a képviselő úr helyesen idézett. Ez arra vonatkozik, hogy az adatvédelmi biztos ajánlása önmagában nem közérdekű adat. A közérdekű adat fogalma megvan az adatvédelmi törvényben. Ha az adatvédelmi biztos ajánlása közérdekű adat, akkor nyilvánosságra lehet hozni, ha nem közérdekű adat, akkor az adatvédelmi biztos soha nem is hozza nyilvánosságra, csak abban az esetben, ha megátalkodottan nem követi az ajánlásomat - a "megátalkodottan"-t tegyük idézőjelbe, mert senkit nem kötelezhetek semmire. Ha nem követi az ajánlásomat az adatkezelő, akkor mintegy szankcióként - amely a személyiségi jogok világában teljesen szokásos dolog - hozom nyilvánosságra.
Egyetlen ombudsmani intézmény - ezt a képviselő úr jól tudja, hiszen olvashatta ebben a szakirodalomban - sem működhet a nyilvánosságtól elszakítva. Ezt a törvényi szabályt tehát nézetem szerint nem lehet másképp értelmezni, mint amely értelmezés az idei jelentésemben egyébként olvasható. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
