JAUERNIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Fidesz választási 40 pontja között több olyan is van, amellyel jómagam is egyetértek. Ilyen a 31. pont is, amely a következőképpen szól: "Nyolcmilliárd forint gyorssegélyt biztosítunk a rendőrségnek, ebből félmilliárdot célzottan a kábítószer elleni küzdelemre." Igaz, a választást követően már több vezető fideszes politikus szájából elhangzott, hogy a választási ígéreteket nem kell komolyan venni (Zaj a jobb oldalon.), én s rajtam kívül még nagyon sokan szeretnénk, ha ezt az ígéretet a Fidesz és a kormány komolyan gondolná; komolyan, mert amikor ezt leírták, komolyan gondolták. Ezt az is bizonyítja egyrészt, hogy a 40 pont között ez az egyetlen pont, ahol konkrét szám, konkrét forintösszeg szerepel, másrészt ezek a számok változatlan tartalommal a kormányprogramba is belekerültek.
Tudom, hogy a kormány ez ügyben már tett intézkedést. A 2201/1998-as kormányhatározat, sajnos, csak 2 milliárd forint átcsoportosítást tartalmaz a rendőrség részére a 8 milliárddal szemben. Igaz, a megyék és feladatok közötti elosztás nagyon korrekt, nagyon előremutató, nagyon jól sikerült. A kormányhatározat 9. pontja további 1 milliárd forintra tesz, sajnos, megint csak ígéretet, kormányhatározatban egy kissé furcsa módon megfogalmazva, aminek az a lényege, hogy majd decemberben és majd ha lesz rá pénz.
Éppen ezért a fentiek miatt két dolgot kérdezek miniszter úrtól:
1. Mikor biztosítja a kormány a 8 milliárdos gyorssegélyt?
2. Netán ez az ígéret is azon ígéretek számát gyarapítja, amelyek nem, vagy csak kismértékben kerülnek betartásra?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem