DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! E hosszú és nagyívű felszólalás után az ügy komolyságához illően természetesen mondandómat epigrammaszerű tömörséggel is elkezdhetném és befejezhetném, nevezetesen, hogy a Magyar Demokrata Fórum támogatja ezt a törvényjavaslatot, és a technikai kérdésekről pedig beszélhetünk majd a részletes vita során, úgy, ahogy ez a Házban - legalábbis az elmúlt nyolc évben - már gyakorlat volt.
Kétségtelen tény azonban, hogy sokkal komolyabb és sokkal súlyosabb kérdésről van szó, mint hogy néhány mondattal valóban el lehetne intézni annak a három-négyezer embernek a tragédiáját és sorsát, ami nagyon nagy szégyene a Magyar Országgyűlésnek, hogy nem intéződött még el.
Az 1990-ben szabadon választott Országgyűlésnek fél évszázad történelmi bűneinek súlyos örökségével kellett szembenéznie akkor, amikor a szocialista tervgazdaság eredményeként összeomlott magyar gazdaságban egyik napról a másikra a szovjet piac beszűkülése következtében tíz- és tízezrek vesztették el munkahelyüket és néztek szembe az addig ismeretlen munkanélküliség szívszorító tényével. Ebben a helyzetben az Antall-kormánynak nagyon szűk mozgástere volt arra, hogy miként lehetne az adósságcsapdában vergődő ország gazdasági nélkülözései mellett a gazdaság talpra állításával egyidejűleg megpróbálni - legalább részlegesen - jóvátenni a diktatúra rémtetteit. A jóvátétel folyamata nemcsak a kifejezetten politikai okból elítéltekre, internáltakra terjedt ki, nemcsak a vagyonuktól megfosztottakat érintette, hanem a második világháborúban hősi halált haltak családtagjait is jóvátételben kellett részesíteni, de ugyancsak jogos jóvátételre számíthattak a hadirokkantak is.
Az Antall-kormány az Országgyűlésre nehezedő törvényhozási teher figyelembevételével a legsürgősebb sérelmek enyhítését kormányrendeleti úton oldotta meg. A hadirokkanti, hadiözvegyi ellátások ismételt folyósítása jelzés volt az érintettek számára: bizonyította, hogy az Antall-kormány tisztában van a hadiözvegyek, hadirokkantak szenvedéseivel, és a lehetőségekhez képes igyekszik enyhíteni e sokat szenvedett réteg helyzetén. A kormányrendelet hatálybalépése után nem akadt meg a törvényhozói előkészítő munka, bár az érintettek joggal kifogásolták annak lassúságát. Végül 1994-ben lépett hatályba a hadigondozásról szóló törvény, amely hosszú évtizedek után végre a legmagasabb szintű jogforrásban szabályozta ezt a hihetetlenül szerteágazó és érzelmileg igencsak megrázó jogterületet.
A jogalkotó már 1994-ben tisztában volt a törvény egyes rendelkezéseinek fogyatékosságaival, azonban a részletszabályok kidolgozatlansága nem hátráltathatta a törvény hatálybalépését. A legtöbb észrevétel az úgynevezett egyösszegű térítés jogintézményét érte, elsősorban a bizonyítási teher miatt panaszkodtak sokan - joggal -, ugyanis az elmúlt évtizedekben megsemmisültek azok a levéltári források, amelyek megkönnyíthették volna a jogosultak részére a bizonyítást. E téren az Országgyűlés már módosította a törvényt, azonban fájó szívvel kell megjegyeznem, hogy még mindig számosan vannak olyanok, akik a bizonyítás nehézségei miatt nem jutottak hozzá az őket jogosan megillető egyösszegű térítéshez.
Itt kell kitérnem arra a szomorú tényre is, amelyről szocialista képviselőtársam az előbb egészen másként beszélt, és amely közismert volt a magyar lakosság körében - legalábbis úgy hiszem -, hogy nem éppen egyszínű, inkább azt mondom, kétszínű politikát folytatott ebben a kérdésben az előző, mármint a Horn-kormány. Igen, tisztelt képviselőtársaim, Horn Gyula volt miniszterelnök úr, Keleti György exminiszter úr és a többi MSZP-s, SZDSZ-s képviselőtársaim, önök voltak azok, akik 1994-ben és '95-ben úgy döntöttek, hogy halasszák el az egykori hadiárváknak az 50 ezer forint kifizetését, úgymond, az ország nehéz anyagi helyzetére tekintettel. Ma már tudjuk, hogy a nehéz gazdasági helyzet nem befolyásolta azt az MSZP-s minisztert, aki főtanácsadójának havi 50 ezer forint törvényben rögzített fizetése helyett 250 ezer forintot adott, vagy nem befolyásolta Tocsik Mártát sem, hogy 800 millió forintos sikerdíjat vegyen fel az önök kormányzása alatt, de nem zavarta Horn miniszterelnök urat sem, hogy egykori elvbarátja és harcostársa, Kunos Péter 40 millió forintot meghaladó jutalmat kapjon az Agrobank tönkretételéért. Igen, tisztelt képviselőtársaim, ez az úgynevezett szociális érzékenység, melyet önök négy éven keresztül hirdettek, és amelyre ez év májusában nemet mondtak a magyar választópolgárok.
Ez a kormány nem az egykori hadiárvákon, hadiözvegyeken, hadirokkantakon kíván takarékoskodni, hanem az adócsalókat kívánja a törvény teljes szigorával elrettenteni a közvagyon megkárosításától. Ez a kormány valóban a közteherviselést tűzte ki célul, és meg is fogja valósítani annak ellenére, hogy igen nagy hangjuk van azoknak, akik a jelenlegi egyenlőtlenségek további fenntartására törekszenek. (Zaj az ellenzéki pártok soraiban.)
A jelenlegi törvényjavaslat az Alkotmánybíróság döntése miatt került a tisztelt Ház elé, de bátorkodom megjegyezni, hogy amennyiben az elmúlt négy év alatt nem lett volna a szocialista-szabaddemokrata egykori többség által szított hangulat az országban (Dr. Toller László: Miről beszélsz?), mely nem engedte meg, hogy a kommunizmus áldozatai szimpátiát élvezhessenek, akkor nem lett volna szükség erre a törvénymódosításra, mert a jogalkalmazó szerveknek csak a jogalkotó szándékából kiindulva kellett volna értelmezni a jogeseteket.
(10.30)
Nyilvánvaló, hogy a jogalkotó eredeti szándéka a hadiárvák támogatása mellett kiterjedt a hadigyámolítottakra, valamint a hadigondozott családtagokra is. Meggyőződésem - s ez minősíti a jogalkalmazó szerveket -, szomorú, hogy törvényt kell módosítani ahhoz, hogy az érintettek közel félévszázad után részleges jóvátételt kapjanak.
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum támogatja a törvényjavaslatot, és természetesen támogatni fogja azokat a jobbító szándékú módosító indítványokat is, melyek - meggyőződésem - egyszer s végérvényesen befejezik a második évezred küszöbén azt a jóvátételt, amit a magyar Országgyűlésnek már réges-régen meg kellett volna tenni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
