DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csalódtam, miniszter úr, és valószínűleg csalódott mindazon gazdák sora, akik ezt a parlamenti felszólalást hallgatták.
Azt gondolom, mondandójának néhány eleme azért figyelmet érdemel. Az egyik, hogy stratégiára van szükség: igen, ajánlom a miniszter úr figyelmébe, hogy ennek a stratégiának a legfontosabb elemeit - a parlamentben képviselt pártok közreműködésével - az elmúlt esztendőben a nemzeti agrárkerekasztalon nemcsak hogy kidolgoztuk, hanem el is fogadtuk. Ennek a stratégiának a jogalkotási termékeként az elmúlt esztendőben elfogadtuk az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt, amely a kormányt arra kötelezi, hogy a terveit terjessze az Országgyűlés elé. Azt gondolom, a tervek nem keverhetők össze a napirend előtti semmitmondó hozzászólásokkal.
Csalódtam azért is, mert a válságot legalább valamilyen ráolvasásos technikával próbálja a miniszter úr kezelni, bár megjegyzem, a válság ráolvasással nem szűnik meg. Megszűnik azonban a válság, hogyha az embereket nem becsapjuk, mint ahogy az napjainkban igen gyakran előfordul, hanem segítjük az ő megszervezésüket.
Engedje meg, hogy ezzel összefüggésben ráirányítsam a figyelmét egy napvilágot látott elképzelésre, miszerint (István József közbeszól.) hogyan is kívánják ezt a bizonyos támogatási rendszert átalakítani. Arra utalok, miszerint az önök szóhasználata szerint a termelőszövetkezetek "nem kapnak". Szeretném jelezni, ha szétverik, szétzüllesztik, vagy hagyják szétesni azokat az összetartó erőket, amelyek a gazdák számára lehetővé teszik, hogy ne legyenek kiszolgáltatottak, akkor az FVM nem Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium lesz, hanem földművelésügyi és vidék-visszafejlesztési minisztérium - és ettől óvnám önöket! (Moraj az FKGP és a Fidesz padsoraiban.)
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem