ROZGONYI ERNŐ

Teljes szövegű keresés

ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoport nevében: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A kincstári vagyont kezelő szervezet annak idején a Németh-kormány országlása alatt alakult meg. Ez összefüggésben volt akkor a Munkásőrség azonnali megszüntetésével. A kezelt vagyon először a Munkásőrség vagyona volt, aztán később ehhez kerültek különböző úton egyéb vagyontárgyak, például a szovjet hadsereg kivonulása kapcsán az itt hagyott javak, Bős-Nagymaros, társadalmi szervezetek vagyona, az állam mint örökös vagyona és egyéb, jogszabályok által aztán már a kincstári vagyonkezelés hatáskörébe utalt ügyek.
A szervezetet annak idején Békesi László, akkori pénzügyminiszter hozta létre, azt kell mondanom, hogy félelmetes és hihetetlen felelőtlenséggel. Valami irtózatos szervezet jött létre, ahol a lényeg az volt - hiszen az vezérelte az alapítót ennek a szervezetnek a létrehozásában -, hogy elbújtassa azokat az embereket, akiket esetleg egy várható rendszerváltozás netántán kellemetlenül érinthet.
Így aztán a kincstári szervezetnek - amit akkor már ZÁVKI-nak, Zárolt Állami Vagyont Kezelő Igazgatóságnak hívtak - az összetétele valahogy úgy nézett ki, hogy tábornokok, volt sztsz-esek, hármas ügyosztályosok, munkásőrök és egyéb megbízható káderek valóságos gyűjtőhelye, arzenálja volt ez a cég. Azt kell mondanom, hogy magának a vagyonnak a kezeléséhez - mit mondjak, kezeléséhez, a nyilvántartásba vételéhez - értő ember az egész cégnél nem volt.
Hozzá kell tennem, hogy a valódi hozzáértés hiánya mellett a legtöbb esetben - és ezt nyugodt lélekkel kijelenthetem - a tisztesség és a felelősség hiánya is végigkísérte ennek a szervezetnek a működését. És bár sok minden változott az évek során, azért én még ma is hiányolom a szakértő vezetés kialakulását, és a törvényesség érvényesülését ennél a szervezetnél.
Állításaimat egyébként nem az ujjamból szoptam, ezt számtalan ÁSZ- és KEI-vizsgálat, no meg a saját tapasztalataim is alátámasztják. Ez a szervezet az állatorvosi lóhoz hasonlóan az összes létező betegséget bemutatta, cipelte évekig, részben még ma is, továbbá tudatos és rafinált szélhámosságok hihetetlen televényét és szövevényét hozta létre. Bíróságokon több ügy, több szálon zajlik, és ha valaha valaki is komolyan vette volna, hogy a kincstári vagyonnal mi is történik, akkor most a bírósági eseteknek a húszszorosával kellene szembenézni.
(19.10)
Mindezt tehette ez a kincstári vagyont kezelő szervezet, tehette, éveken keresztül tehette, kormányokon keresztül tehette, és akkor, érdekes, nem volt olyan rendkívül fontos ügy ez a kincstári vagyon, akkor nem foglalkozott vele az Országgyűlés hosszas vitákon keresztül, hogy ki fogja kezelni ezt a vagyont, ki fogja felügyelni ezt a vagyont, akkor nem születtek ekkora problémák, pedig a vagyon jelentős része ezekben az években tűnt el.
Tulajdonképpen furcsa, hogy egyszerre MSZP-s, SZDSZ-s képviselőtársaink olyan súlyos következményt magában hordozónak látják azt, hogy a felügyelő miniszter személye megváltozik. Itt, ennél a szervezetnél bizonyos nem az volt eddig sem a fontos, és ezután sem az lesz a fontos, hogy ki a felügyelő miniszter. Ez egy huszadrangú kérdés. Itt tartalmi kérdéseket kell rendezni, mert mindegy, hogy ki felügyeli a kincstári vagyon kezelését végző szervezetet, ha az az állami felügyelet nem teremt rendet a szervezet egészében, ha nem gondoskodik a megfelelő szellemi, gyakorlati tudással, tiszta erkölccsel rendelkező és kompromisszum nélküli, felelősséget is vállaló vezetésről, továbbá a világos, egyértelmű és szilárd jogi szabályozási háttérről.
A kincstári vagyonkezelő szervezet tevékenységét tekintve a privatizációs folyamat részeként is felfogható egy bizonyos cselekvési szegmensben. Ezzel a privatizációval is - amelyet ez a szervezet folytatott le - egyszer el kellene számolni. Az előzményeket ismerve nehéz feladat lesz, de ez alól nem lehet kibújni, ezt előbb-utóbb meg kell tenni. Továbbmegyek: a törvények kijátszásával elorzott javakat vissza is kellene szerezni. Ez sem lesz egy könnyű feladat, de ez alól sem lehet kibújni a végtelenségig.
Annak reményében, hogy az új gazda jobb lesz az eddigi Pénzügyminisztériumnál, a Magyar Igazság és Élet Pártja úgy gondolja, hogy nyugodt lélekkel egyetérthet a változtatással, és mi támogatjuk ennek az elfogadását.
Magára a jogszabályra is hadd tegyek azért egy észrevételt, amit én a tapasztalataim alapján fontosnak tartok. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy szerencsésebb volna, no meg egyértelműbb is - hogy ne lehessen utólag és később egymásra mutogatni -, ha a módosítás 1. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakhoz egyaránt a pénzügyminiszter és a kincstári vagyonért felelős miniszter együttes jóváhagyását írnánk elő. Higgyék el, hihetetlen módon egyértelműsítené ez az előírás a továbbiakban a különböző társaságokban való részvételt.
Kérem, fontolják meg véleményünket, és az SZDSZ-es, MSZP-s képviselőtársaimnak mondom, hogy gondolják meg, érdemes-e - ha szabad ezt mondanom: - lejáratni magukat azokkal a felvetésekkel, amelyekkel meg akarják akadályozni ennek a törvénymódosításnak a megszületését. Hiszen ha ekkora felelősséget éreznek, miért nem érezték azt tíz éven keresztül?
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem