PERLAKI JENŐ

Teljes szövegű keresés

PERLAKI JENŐ
PERLAKI JENŐ, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a komikus helyzet adódott, hogy a kisebbségi véleményt úgy kellene képviselnem, hogy közben én a többségi véleményen voltam, míg Jauernik képviselőtársam a kisebbségi oldalon szavazott, és a többség nevében a kisebbség véleményét mondta el. Most én ezt szeretném egy kicsit kiigazítani, és a többség nevében mondom el a véleményt.
A bizottság tárgyalása nyomán tehát a következő álláspont alakult ki azoknál, akik a többség nevében szavaztak:
Azoknál az adónemeknél, amelyek valamilyen fizikai mértékre vonatkoznak és azt szorozzák forintösszeggel, az infláció csökkenti a reálértéket. Az előző kormány nem zabolázta meg a forint elértéktelenedését, és ennek kárát látta valamennyi réteg, de nemcsak a polgároknak és az önkormányzatoknak romlott a pozíciója, hanem maguk a bevételek is veszítettek reálértékükből, így veszített az állam és a helyhatóságok között megoszló bevétel is, a gépjárműadó. A minimális és a maximális tétel három év után 50 százalékkal emelkedik a javaslat elfogadásával, így gyakorlatilag az eredeti értékére kerül vissza, ami nem jelentős tétel a gépkocsik üzemeltetési kiadásait tekintve.
Az Európai Unió ajánlja a különböző adóterhelések kiegyenlítését az országok között, és így minimális értékek megcélozását írta le. Az életminőséget a közlekedés és a szállítás az egyik oldalon javítja, a másik oldalon rontja. A közlekedést, szállítást a munkavállalás és a termelés, valamint az elosztás is igényli. A háztartásokban és a szabad idő eltöltésében is szerepet játszik a járművek forgalma. Ezzel együtt a gépjárműforgalom a környezetszennyezés fontos eleme. Ebben a városban, amelyben a magyar Parlament áll, a járművek zaján és porán túl a mérgező anyagok kibocsátása adja a legerősebb szennyezést. Igaz ez az ország más városaira is. A mai napon esett már szó arról, hogy az adójogszabályoknak ösztönzést kell adniuk jó társadalompolitikai célok irányába. Akkor, amikor előnyösebbé teszi a környezetbarát járművek adóztatását a javaslat, a városok és a falvak egészségesebb levegőjét is védi. Bárcsak szigorúbb ellenőrzéssel, nagyobb léptekkel haladhatnánk a tisztább levegőjű településekért!
Az adóalanyiság pontosabb meghatározása a gyakori visszaélések lehetőségét szűkíti le. Felmerült a vitában az önkormányzatok nyilvántartásában szereplő gépjárműadó-hátralékok behajtása, de a hatályos jogszabályok, nevezetesen az adózás rendjéről szóló törvény következetes betartása - mármint az önkormányzatok részéről - és betartatása ezt a hibát ki fogja küszöbölni, vagyis csökkenthetők lesznek a hiányok.
Ami azt illeti, az önkormányzati szövetségeknek megküldte az előterjesztő az anyagot, azonban az önkormányzati szövetségek természetéből adódóan elég nagy az átfutási idő az ilyen véleményezéseknél. Mégis sikerült beszerezni két önkormányzati szövetségnek is az állásfoglalását, és ennek birtokában lehetett megtenni az előterjesztést. Érdemes levonni a következtetéseket, hogy az önkormányzati szövetségek bevonását valamilyen gyorsított eljárással kellene megoldani.
Összefoglalva tehát: a törvényjavaslatot 16 igen szavazattal és 6 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak ítélte a bizottság.
Köszönöm, hogy a többség véleményét is meghallgatták. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem