JAUERNIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak röviden...
Mint ahogyan nemcsak a képviselők, hanem ma már a gépjármű-tulajdonosok is észrevették, ez az adófajta sem az, amely adócsökkentést, adómérséklést irányoz elő a következő évre.
Igaz, a kormány nem ígérte azt, hogy csökkenti ezt az adónemet, de lassan a végére érünk az adótörvények általános vitájának, lassan sorba szedjük valamennyi adójogszabályt, és nemigen lehet találni olyan adójogszabályt, amiben megvalósulna az adócsökkenés, az adómérséklés. Sőt, inkább azt kell megállapítanunk, hogy az adótörvények inkább az adóterhek növelését tartalmazzák. Ez a törvényjavaslat tipikusan ilyen.
Különösen érdekes ez a törvényjavaslat abból a szempontból, hogy a gépjárműadót a helyi önkormányzatok vetik ki, ők szedik be, ők bajlódnak vele, és az adóbevétel egy részét elküldik a központi költségvetésbe. Ez a törvényjavaslat most nagyon pontosan arra irányul, hogy mindegy, hogy a helyi önkormányzat hogyan, mint rendezi a dolgot, a központi költségvetésbe kerüljön be az őt megillető 50 százalékos emelés. Nagyon egyszerűen, a törvényjavaslat 1. §-a alapján ennek érvényt is szereznek, amikor úgy módosul a gépjárműadóról szóló törvény, hogy abban az esetben is be kell fizetni az alsó tétel ötven százalékát, ha a helyi önkormányzat nem hoz erre rendelkezést.
Ugyanakkor, amikor a törvényjavaslat előírja a központi költségvetés plusz 50 százalékos, növelt bevételét, azzal nemigen foglalkozik, hogy az önkormányzat meg tudja-e hozni a helyi rendeletét. Van-e ideje erre? Az önkormányzatoknál az elmúlt időszakban voltak a választások, még nem alakultak meg az önkormányzatok. December 31-éig rendeletet kell hozni arra, hogy milyen legyen adott településen a gépjárműadó - nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhetnek önkormányzatok, ha nem rendezik ezt a kérdést. Nagyon rövid az idő december 31-éig!
Én úgy gondolom, hogy nagyon méltányos lenne, ha az önkormányzatok, hasonlóan a kormányhoz, kapnának egy kis haladékot. A kormány, a választásokra való tekintettel az államháztartási törvény módosításánál, a költségvetéssel kapcsolatban több időt hagyott magának. Én úgy gondolom, méltányos, ha az önkormányzatok is több időt kapnak arra, hogy a saját rendeletüket megalkothassák.
A törvényjavaslat egyéb részleteivel kapcsolatban a szocialista frakciónak az a véleménye, hogy támogatandó a környezeti célokat szolgáló módosítás, támogatható a pontosító javaslat, és ezeket mi támogatni is fogjuk. Ugyanakkor a törvényjavaslatban szereplő mérték, az 50 százalékos növekedés elfogadhatatlan, és elfogadhatatlan ez a rövid idő.
Éppen a fentiek miatt a szocialista frakció úgy ítéli meg, hogy ez a törvényjavaslat a módosító indítványokkal jelentősen átalakítva támogatható. Ebben a formájában, így nem, de ha a kormány a módosító indítványok befogadásával átalakítja ezt a törvényjavaslatot, és elfogadhatóvá teszi, úgy a Szocialista Párt frakciója támogatni tudja.
Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a T/273. számú, helyi adókról szóló törvényjavaslatot olyannak tartjuk, amely még módosító indítványokkal sem hozható olyan formába, ami elfogadhatóvá tenné. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen.
Éppen ezért a helyi adókról szóló törvényjavaslatot semmilyen formában nem támogatjuk, azt elfogadásra semmiféleképpen nem javasoljuk.
Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a figyelmet, képviselő urak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
(12.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem