DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint látjuk, az előttünk fekvő két javaslat törvénymódosító javaslat; akkor úgy gondolom, hogy szükséges és mindenképpen vizsgálandó, hogy hogyan fungált az előtte lévő alapszabály, a '90-es, illetve '91-es jogszabály normatív jellege. Azok a törvények, amelyeknek a módosítására és felülvizsgálatára most kerített sort a kormányzat, betöltötték-e azt a szerepüket, amit az akkori törvényhozó szánt nekik, és miért vált szükségessé most a módosításuk, és a módosításuk indokolt-e?
A vezérszónoki beszédemet megelőzően igen érdekesen alakult a bizottságok felszólalói által kialakított vélemény, szinte minden bizottságban volt kisebbségi vélemény és támogató vélemény. Nem ezekre a véleményekre kívánok reagálni, hanem inkább előadom azt a töretlen elképzelést, ami a köré a gondolat köré épül, hogy akik az önkormányzatok pártján állnak, azok támogatják a helyi adórendszer kibővítését. A lakosságunkhoz, polgárainkhoz legközelebbi hatalmi szervezet az önkormányzat, ahol a lényeges dolgokban, helyben eldöntendő ügyekben helye van a helyi adó rendszerének és a rendszer kibővítésének is.
Vizsgáljuk meg, mennyiben változott meg a szabályozás tárgya, maga az adórendszer! Különösen azért, mert az is elhangzott néha, hogy adóreformra lenne szükség. Ahol módosítással helyre lehet hozni és ki lehet igazítani bizonyos adófajtákat, ott adóreformról ne beszéljünk, arra a későbbiekben talán sor kerülhet, de ebben a két tárgykörben semmifajta reformelképzelésre nincs szükség. Az adott környezethez kell igazítanunk a szabályozást, és ez az adott környezet maga az önkormányzat. Ha a helyi adók rendszerének környezetét vizsgáljuk, akkor máris az önkormányzatoknál tartunk. De nem akarok annyira előreszaladni, inkább először a kormány célkitűzéseiről beszélnék ebben a kérdéskörben.
(12.10)
Azért is kell beszélni róla, mert az egyik kisebbségi vélemény megfogalmazója említett bizonyos ígéreteket és kormánypárti programokat. A kormány szándéka ismerhető tavasz óta, teljesen egyértelmű; nemcsak tavasz óta, talán inkább a múlt ősz óta ismert. Arról van szó, hogy a kormány az elvégzendő feladatok tükrében felülvizsgálja az önkormányzatok finanszírozási rendszerét. Az önkormányzati finanszírozást szilárd, normatív alapokra kívánja helyezni. Helyreállítja a feladat- és forrásmegoszlás arányait. Az új szabályozásban kiegyenlítettek lesznek az alapellátás finanszírozási normatívái és ennek támogatása, a kiegyenlítést szolgáló támogatások, valamint a helyi megosztott és saját bevételek csoportja. A normatívák a feladat alapszintű ellátását fogják fedezni; a magasabb szintű közellátásban az önkormányzatok saját forrásokra támaszkodjanak.
A kormány a központi elvonások fokozatos mérséklésével megteremti az alapot a helyi adók részarányának növelésére. A kialakítandó vagyonpolitika ösztönző rendszerében az önkormányzat és annak polgára ugyanannak a célnak az érdekében működhet együtt, és ez a cél az önkormányzati vagyon, az, hogy az önkormányzati vagyon a település polgárainak jólétét szolgálja. Ezek után el kell hogy mondjam, szó sincs arról, hogy ne lett volna ismert - mondom: legkevesebb tavaly óta - a kormány azon elképzelése, hogy a helyi adók rendszeréhez azonnal hozzáfog.
A száz napban nem sikerült megteremteni ezt a lehetőséget, de azt hiszem, a 103. napon tartunk. Le szeretném szögezni a tisztelt Ház plénuma előtt, hogy változatlanul folytatódik és tetten érhető a kormányprogram végrehajtása, ami pedig a választási programunkkal egyezik. Tehát el kell hogy mondjam, a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja és támogatta is a kormánynak ezt az előterjesztését, mert ez megvalósítja a választási célokkal összefüggésben a helyi adók rendszerének a kiépítését.
Nézzük meg most az önkormányzati oldalt! Mik a felülvizsgálat főbb indokai? Amikor ezt vizsgáljuk, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a helyi adók az adórendszer szerves részét képezik. A nemzetközi tapasztalatok szerint helyi adók jellemzően a településen fellelhető vagyontárgyakat, főként az ingatlanokat terhelik. A vagyonarányos közteherviselés elvét az adórendszerben tehát a vagyonadók mellett a vagyon egyes elemei, jellemzően az ingatlanokat terhelő vagyoni típusú adók juttatják érvényre. Ezek az elvonások főként a vagyoni elemek értékein alapulnak. Az ingatlanok tulajdonlásához kötődő adók a modern adórendszerben nem képeznek nagy arányt, az összes adóbevételekhez képest viszonylag kis súlyt képviselnek. Az angolszász országokból van összehasonlítási adat a törvénymódosítás indokolásában. Ott az adóbevételek 8-10 százalékát, míg más OECD-országokban 2-4 százalékát teszik ki az ingatlanadók.
Magyarországon a vagyonarányos adóztatást, a vagyonszerzési illeték mellett az éppen most módosítani kívánt helyi adókról szóló 1990. évi L. törvényben szabályozott vagyoni típusú adók, konkrétan az épületeket terhelő építményadók és a belterületi földrészletekre kivethető telekadók hivatottak megteremteni. Ezen adónemek mellett további két, ugyancsak ingatlanhoz kapcsolódó adónemet szabályoz ez a rendelet - mint tudjuk és hallottuk a bizottsági felszólalásból -, a magánszemélyek kommunális adóját és a magánszemélyek tulajdonában álló üdülőépületek hasznos alapterülete után fizetendő idegenforgalmi adót.
A helyi adók sajátossága, hogy az egyes adónemek bevezetésének, további kedvezményeknek, mentességeknek, valamint felső korláttal, de az adómérték megállapításának joga a települési önkormányzaté. Aláhúzom, hogy ez alkotmányos joga az önkormányzatoknak.
A helyi adóztatás működési tapasztalatai szerint az önkormányzatok többsége adóztatja az ingatlanokat, ám főként az átalány jellegű, az ingatlan értékét és így a vagyoni különbségeket legkevésbé kifejezni képes magánszemélyek kommunális adóját vezette be a legtöbb önkormányzat.
Nem helyes az a számolás, illetve korrigálni kívánom azt az előttem felszólaló bizottsági álláspontot, miszerint összesen 2 önkormányzat élt volna az építmények és a telkek adóztatása körében az alapterület meghatározásával. 848 önkormányzat élt az építményadóval, 388 önkormányzat pedig a telekadó bevezetésével. Az a félreértés, hogy a négyzetméter alapú adóztatás helyett az érték alapú adóztatást csak 2 önkormányzat választotta. 1997-ben az ingatlanokat terhelő adónemek az összes adóbevételhez képest 1 százalékosak, az igencsak nem szeretett GDP-hez viszonyítva pedig 0,2 százalékos arányban voltak. Így a vagyonarányos közteherviselés elve még az ingatlanadóztatást felvállaló önkormányzatoknál sem érvényesült maradéktalanul. Ezért vizsgáljuk meg, hogy miért nem.
Szögezzük le azt, hogy a helyi adók, a helyben történő adóztatás feltételezi és támaszkodik az önkormányzatok elmúlt években megszerzett ingatlanpiaci tapasztalataira, vagyongazdálkodási tudására, tapasztalataira és eredményeire, és főleg a városokban az elidegenítés során megszerzett információkra és tudásra. E nélkül az ismeretanyag nélkül nem lehetne vállalkozni a mostani módosításra, de miután ezek a tapasztalatok már megszülettek, az önkormányzatok döntő többsége birtokában van ezeknek az ismereteknek, az önkormányzatok a vagyongazdálkodásuk mellett kiléptek a helyi ingatlanpiacra, főleg az elidegenítés kapcsán, ezért nyugodtak lehetünk afelől, hogy nem fognak olyan komoly problémákba ütközni, mint '93-94-ben.
Elfogadom, és magam is tudom - önkormányzati tagként találkoztam a problémával -, hogy 1990 és '95 között nem fogadták kitörő lelkesedéssel az önkormányzatok a helyi adók kiépítését és kiszélesítését. Lehet, hogy azt mondhatjuk, nagyon óvatosan, csökkentett mértékben, szűkítetten éltek ezzel a lehetőséggel, és én akkor ezzel egyetértettem. Helyes volt az óvatosság, mert nem volt meg a kellő tapasztalat. Ugyanis arról van szó, hogy az adót nemcsak jól kell kivetni, hanem az adót jól is kell beszedni.
Az önkormányzatok akkor örökölték meg az éppen romokban heverő tanácsi apparátusokat, és a tanácsi apparátusokban igencsak élt a teho intézményének, az utolsó tanácsi fiaskónak a szégyenteljes tapasztalata. A lakosság olyan mértékű ellenállásába ütközött az akkori teho, a tanácsi rendszer utolsó nagy dobásának keresztülerőltetése, hogy mindenki félt attól, hogy az új helyi adórendszer ugyanolyan ellenállást fog az állampolgárokból kiváltani. Éppen ezért tudnunk kell a helyi adópolitikával élni és nem visszaélni. A beszedést az könnyíti majd meg az 1999. és 2000. év után, ha az adóalany - esetünkben a helyi polgár - tudja, egyetért és részben vagy egészben el is fogadja a helyi adó szükségességét, és ismeri annak felhasználási módjait és felhasználási céljait.
1996 óta az önkormányzatok nagyrészt kényszerűségből, de egy kicsit rugalmasabban kezdtek foglalkozni a helyi adókkal. Variálták a dolgokat, volt, aki építményadót, de csak a nem lakás céljára szolgálókat vetette ki, voltak, akik kommunális adókkal foglalkoztak, fordítva, de mindenképpen gyakorlatilag elkezdték megszervezni a helyi adóztatás körülményeit. Megkülönböztették a lakásokat a nem lakás céljára szolgáló helyiségektől. Ezt nagyon helyesen tették, ugyanis emlékeztetek mindenkit arra, hogy akkor fejeződött be tulajdonképpen a lakásprivatizáció, az úgynevezett elidegenítés utolsó nagy lépése, és akkor váltak először az állampolgárok tömegesen lakástulajdonossá, szerveződtek társasházzá, és kezdtek élni a tulajdonosi jogaikkal. Meg kellett várni, és helyes, hogy megvártuk a következő lépést, amikor a helyben már tulajdonosi réteg nagyon igényli azt, hogy a helyi adók helyben maradva az ő környezete gyarapodását szolgálják.
(12.20)
Azt szeretném még elmondani ezzel kapcsolatosan, hogy most is sok feladat hárul majd az önkormányzatokra. Az önkormányzatoknak ki kell alakítaniuk a helyi adópolitikával kapcsolatosan a saját PR-munkájukat, a public relation-megoldásokat. Ezekből szeretnék ajánlani most is - ugyanúgy, mint az adók bevezetésekor - olyan megszívlelendő tanácsokat vagy elvégzendő feladatot, amelyek a helyi adók bevezetését, annak beszedését és az azzal való helyi egyetértést elő fogják segíteni.
Nagyon fontosnak tartom a lakosság tájékoztatását. Minden adóval kapcsolatosan a bizonytalanság és annak nem ismerete a legnagyobb probléma, tehát minden eszközzel, a helyi sajtóban és a televízióban az önkormányzatok a módosítás után ismertessék a lakossággal a módosítás lényegét.
Szóljon az önkormányzat arról, hogy mi teszi szükségessé a helyi adó bevezetését, illetve módosítását; milyen lépések történtek ezekben a témákban az elmúlt időszakban; mi történik a parlamentben, és mi történik a képviselő-testületi üléseken; milyen célokra kívánja az önkormányzat felhasználni a beszedett adókat? Erről az önkormányzat területén mindenki előtt nyíltan és a legnagyobb nyilvánossággal kell szólni. A sajtóban korábban megjelent helyi adóval kapcsolatos híradásokat pontosítani kell, mert sajnos az adótörvényeket nem az újságokból, hanem elsősorban a jogszabályokból és a szakemberek szájából kell megismerni. Tájékoztatás szükséges a testületi döntésekről is. A bevezetés vagy az attól való eltekintés okait meg kell ismertetni az adóalanyokkal, a lakossággal, polgárainkkal, és a figyelembe vett tényeket és adatokat szintén közkinccsé kell tenni a helyi sajtóban és médiában.
Fontos a lakossági fórumok megszervezése. Lehetőséget kell biztosítani a kerület lakói számára, hogy hangot adjanak nézeteiknek, javaslatokat és észrevételeket tegyenek az adó felhasználásával kapcsolatosan. A kerületi polgárok részére tájékoztató készítése szükséges (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a helyi adóval kapcsolatosan.
A lakosság és az adóapparátus kapcsolattartása is rettenetesen fontos feladat, amely a polgármesterekre, a polgármesteri hivatal dolgozóira hárul. (Az elnök ismét csenget.)
