DR. GYURICZA BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. GYURICZA BÉLA
DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két percben röviden reagálnék arra, ami a vita kapcsán itt elhangzott.
Az egyik pont azzal kapcsolatos, miszerint mi azt javasoltuk, hogy zárt ülés legyen, amely módot ad arra, hogy minden képviselő lelkiismerete szerint választ kapjon olyan kérdésekre, ami alapján a választói előtt képviselni tudja a mai országgyűlési határozatot. Ezt sajnos a házbizottsági ülésen és itt a mai ülés előtt elvetették tisztelt ellenzéki képviselőtársaink.
A második megjegyzés: az Okucaniban kint lévő katonai szervezettel kapcsolatban egy érvényes országgyűlési határozatunk van, egy politikai nyilatkozatunk van, egy népszavazásunk van, és a Magyar Köztársaság hiteles kül- és biztonságpolitikájának a hiteléről van szó egy feladat teljesítése kapcsán. Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, hogy most azokat az embereket, akik egyébként fizikálisan hidat mentek építeni, de politikailag is hidat építettek egy régi és egy új világ között, őket hagytuk most olyan helyzetben, éppen a korábbi kormány döntésének megfelelően (Horn Gábor: Nem igaz!), amikor nem tudják saját erővel ellátni az önvédelmüket.
A fonáksága az egésznek csak az, hogy ehhez a kétharmados többséget, amit a tisztelt ellenzék biztosítani tudott volna, azt hiszem, megteremthettük volna a mai nap folyamán.
Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem