TÓBIÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Igyekszem rövid lenni. Két megállapításom és hat észrevételem lenne a törvénytervezethez, szintén a drog tekintetében.
Az első megállapításom az, hogy nehéz elhinnem, hogy az önmagát fiatal demokratának kikiáltó Magyar Polgári Párt valamilyen módon köszönő viszonyban lenne az ifjúság érdekeivel, különben figyelembe vette volna azt a generációt, amelyre éppen ilyen büntető jogszabályokat kíván megalkotni.
A másik észrevételem, hogy annak a kormánynak, amelyik önmagát családok kormányának titulálja, talán lehetne annyi ismerete, hogy a gyermekei mindazt meg fogják tenni, amit ők maguk direkte meg akarnak tiltani. Tehát nem biztos, hogy a tiltás erejével fogják elérni a legtöbb eredményt.
Ezek a megállapításaim röviden, és most hat észrevételt szeretnék tenni:
A tervezett intézkedés nem tudja elérni azt a célt, hogy a drogterjesztőket akarja megbüntetni, mivel a tervezet nem erről szól. A vasszigor, amely minden droggal kapcsolatba kerülő személyt bűnözőnek bélyegez, már kis drogmennyiség meglétekor is magas büntetési tételeket határoz meg. A tervezet a megelőzés és a kezelés lehetőségét szűkíti. A drogfogyasztáson kapott fiatalnak a jelenlegi szabályozáshoz képest sokkal kisebb esélye lenne az elterelésben való részvételre. Nagy a veszélye az ilyen irányú gondolkodásmódnak. Ez a totális kontroll, hogy a droggal kapcsolatba kerülő fiatal, akár ha csak kipróbálta, akár hétvégi fogyasztó, későbbi életútját kettétöri. Nem csak az esetleges börtönbüntetésre gondolok ez alatt, hanem iskolai pályafutásának nagy eséllyel történő megszakadására is. Ez a politika kérdésessé teszi a megelőzési programok hatékonyságát, mivel az elrettentés miatt a fiatalok nem szívesen fognak beszélni erről a témáról, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem élnek a droggal való lehetőséggel.
Ugyanúgy megnehezíti ez a politika, hogy az amúgy is mostoha körülmények között működő kezelőintézmények működése hogyan fog kinézni a jövőben. Ahelyett, hogy ezen ellátórendszereket fejlesztenénk, inkább bővítjük a börtönlétszámot a törvény meghozatalával. Végezetül a drogkereskedelmet a könnyen szállítható, könnyen forgalmazható szerek felé fogja eltolni; e szerek, a heroin, a szintetikus kábítószerek fogyasztási kockázata számottevően nagyobb, ebből adódóan nagyobb a fertőzés veszélye, drágábbak lesznek, a függőség kialakulása sokkal nagyobb lesz. Ez csak tovább növeli mind a szervezett bűnözést, mind a drog megszerzésére irányuló bűnözést. Természetesen ez további rendőri eszközöket igényel, amely tovább erősíti a már leírt hatást, s így a kígyó a saját farkába fog harapni.
Végezetül egy mottóval fejezném be, amelyet Szili Katalin képviselőtársam a felszólalásában már említett, csak nem fogalmazott meg ilyen egyértelműen. Ez pedig az, hogy annak, hogy a drogháborút már kipróbálták a világon, Európában is számtalan országban, egy eredménye volt: növekvő költségek, növekvő és egyre veszélyesebb drogfogyasztás. Kérem tisztelt kormánypárti képviselőtársainkat, hogy gondolják meg mindezeket!
Végezetül még egyet: mielőtt döntést akarnak hozni és szabályozni kívánják ilyen fajsúlyosan - és nemcsak az 500 ezer érintett fiatal, hanem a 2,6 millió fiatal tekintetében - ezt a törvényt, talán érdemes lenne mind a szakmai szervezetekkel, mind pedig a társadalom ezen szegmensével foglalkozó szervezetekkel egy szakmai vitát lefolytatni. Valószínűleg előrébb vinné az ügyeket.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem