KÁDAS MIHÁLY
KÁDAS MIHÁLY
KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Most már jószerével valóban csak a Házhoz lehet szólni. Az egyik nagy francia filozófus mondta - ha jól emlékszem, Montesquieu -, hogy ha egy államszervezet egészségességét vizsgáljuk, akkor nem elsősorban azt kell néznünk, hogy a törvényei jók-e, hanem inkább azt, hogy az állampolgárok betartják-e azokat. A törvényeket tehát elsősorban a működőképességük minősíti. Mindez persze számomra továbbra sem magyarázza azt a néha hisztérikus hozzáállást, amelyet néhány ellenzéki képviselő pusztán a törvény létrejöttének az esélye folytán előadott itt, a parlamentben.
Mégis engedjék meg, hogy most inkább magával a jelenséggel, annak oktatási és ifjúságpolitikai vonatkozásaival foglalkozzam. Gyakorló tanárként azt tapasztaltam, hogy a kábítószer nem állt meg az iskolák kapui falai előtt. Az árusok ott őgyelegnek az iskolák és a kollégiumok környékén, beviszik az úgynevezett anyagot az iskolai diszkók, az iskolabálok rendezvényeire. Gondolkodásuk teljesen logikus, hisz kit lehetne könnyebben rávenni az újdonság kipróbálására, mint a minden kockázatra, minden tiltott dologra fogékony tizenéveseket, akik kíváncsiságból, rosszul értelmezett vagányságból és természetesen tájékozatlanságból elszívják az első marihuánás cigarettát.
(1.50)
Nem érez egyebet kellemes bódulatnál. Ugyan már! Ez lenne ártalmas és veszélyes? - gondolja. És elszívja a másodikat, a harmadikat, a sokadikat. Még mindig nem érez semmi kellemetlent, csak egyre gyakrabban és erősebben a hiányt: azt, hogy már kevés a cigaretta. Valami másra vágyik. És jön a hasis, a kokain, a heroin. Még mindig tizenéves, de már drogfüggő. És ettől fogva a dealer az úr, lassanként ő uralja a tizenéves testét, lelkét. És amikor hamarosan fizikai rosszullétet érez a szer hiánya miatt, mindenre képes lesz, hogy megszerezze azt: hazugságra, csalásra, lopásra is. Eleinte a drog járt utána, most már ő jár a drog után. Már semmi más nem számít. A család, iskola, barát fogalmak lassan értelmüket vesztik. A tizenéves kezd kikopni minden emberi közösségből, otthonává a flaszter válik, törvényszerűen sodródik az alvilág felé. Én láttam olyan tizenévest, akit mentők vittek el egy iskolai diszkóból: nem volt épületes látvány.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy a folyamat elméletileg ismerős a számunkra, de igazán nem átélhető, és ez felveti a drogkérdés egy súlyos problémáját: a mi nemzedékünknek alig van konkrét tapasztalata a lopakodó halálról. Kissé értetlenül, idegenkedve, de mindenképpen felkészítetlenül állunk a jelenség előtt, és valljuk be, kissé tehetetlenül is. E téren nem beszélünk egy nyelvet gyermekeinkkel.
Saját huszonkét éves fiam azt kérdezte tőlem, amikor ez a dolog előjött: ugye, nem fogod megszavazni ezt a törvényt? Ezt csak zárójelben jegyeztem meg, a válasszal készen voltam a számára. Pedig ha tetszik, ha nem, nekünk kell gondolkodnunk helyettük: mai szülőknek, tanároknak, orvosoknak, pszichológusoknak és természetesen törvényhozóknak. Nem tehetjük meg, hogy ne vessünk gátat minden eszközzel e könnyen rákossá váló társadalmi folyamatnak. A harcot több fronton kell megnyitnunk. A törvények szigorítása és a megelőző, felvilágosító munka nem helyettesíti, hanem kiegészíti egymást. Szükség van olyan jogszabályokra, amelyek akár a fogyasztást is szankcionálják, közben egyetlen percre sem feledhetjük a prevenció fontosságát. És ez az a pont, ahol az ellenzék néhány tagja - akarva-akaratlanul - kissé csúsztat. Nem látja ugyanis - nem akarja látni esetleg? -, hogy a kormányzat a drogellenes küzdelemben az eszközök komplexitásában gondolkodik, és nem egyedül a törvények és a büntetőeljárás drákói szigorára alapozza azt.
Pedig a rendszerváltás óta ez az első kormány, amely egy adott minisztérium - az Ifjúsági és Sportminisztérium - hatáskörébe utalja a drogügyeket, világosan jelezve ezzel az állami felelősségvállalás konkrétságát. Ez az a kormány, amely a korábbinak a többszörösét kívánja fordítani a szabadidős és sporttevékenységek finanszírozására, valós cselekvési terepet teremtve a fiataloknak a drogos pótcselekvések helyett.
Ez a kormány olyan akkreditált képzéseket tervez a pedagógusok számára, ahol elsajátíthatják a prevenciós technikákat, ahol laikusokból valamennyire hozzáértőkké válhatnának. A költségvetésben a kormány megteremtette e képzések pénzügyi feltételeit. Arról is gondolkodik a kormány, hogy a továbbiakban a NAT felülvizsgálatának idején beépítse a tantervbe a drogellenes felvilágosító információkat, és ezt megtehette volna az előző kormány is a négy év során, hiszen a NAT létrejötte az előző kormányhoz kapcsolódik. Nem állja meg tehát a helyét az az ellenzék által oly sokszor hangoztatott állítás, mely szerint a kormány kizárólag a drogfogyasztó fiatalok tömeges bebörtönzésével óhajt változtatni a mai szomorú helyzeten.
Végezetül még két dologra hívnám fel szíves figyelmüket. Az egyik, hogy azokban az országokban, ahol korábban erősen liberalizálták a drogok forgalmazását, az utóbbi időben igyekeznek visszatáncolni a nagy szabadságból, hiszen ez a halál szabadsága. Csakhogy nagyon nehéz ez! Mi szerencsére még nem tartunk itt, innen talán még van visszalépés.
A másik: nem feltétlenül az a szülő szereti jól a gyermekét, aki mindig mindenben szabadjára engedi. A nevelésbe az értelmi ráhatás, a dicséret és jutalom mellett néha bizony a méltányos büntetés is beletartozik. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy mi számít méltányosnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának átlagos életkora 40 év alatt van valamennyivel - ha jól tudom -, többségünk kisiskolás korú gyermekeket nevel. Mi nem akarjuk, hogy közülük bárki a fehér halál martalékává váljék. Ha önök sem akarják, akkor szavazzák meg a törvényt!
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
