CSINTALAN SÁNDOR
CSINTALAN SÁNDOR
CSINTALAN SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most nem fogok filozofálni, de meglepetést talán nem fogok okozni, ha lényegében egy dologról szeretnék beszélni: ez pedig a drogfogyasztók ügye.
De hogy mégis hozzászólok ehhez a dologhoz, azt hiszem, amiatt a megjegyzés miatt van, amit tisztelettel ajánlok a figyelmükbe, hogy itt mindenekelőtt serdülőkről van szó. Ezt a kategóriát, ha a jog kezelni tudja, különösen a figyelmükbe szeretném ajánlani.
A nemzetközi szakirodalomra és sok mindenre történik hivatkozás. Azt gondolom, a magyarországi droghelyzet abban az értelemben mindenképpen speciális, hogy nagyon ifjú jelenség ebben a társadalomban. Az a generáció, az a nemzedék, amelyet mi is képviselünk - a nagymamák, a nagypapák, az anyukák, az apukák, a leendő anyukák generációja - nem élte át ezt, s ennek nem politikai oka van, hanem ez valahogy így alakult. Persze érdemes elgondolkodni azon, miért alakult így. Ebből egy nagyon fontos dolog következik, amit szerintem érdemes megemlíteni, hogy ebben az összefüggésben hiába mondjuk, egyébként persze mondani kell, hogy milyen nagy szerepe van a családnak. Csak azt gondolom, azt kell belátnunk, ha egy kicsit jobban körülnézünk az iskolákban és az iskolás korú gyerekek körében, hogy igazából ezekre a dolgokra, jelenségekre nincsenek receptoraink, nem ismerjük fel ezeket a jelenségeket. A serdülő korú gyermek pszichés állapota nagyon sokszor kísértetiesen hasonlít arra az állapotra, amit bizonyos értelemben a szintetikus drogot fogyasztó gyerekek egyébként produkálnak. Ebben az orvostudomány, a gyakorló orvosi szakma is nagyon sokszor védtelen, s nem képes felismerni, hogy a gyerek egyébként vérszegénységben szenved-e, esetleg egyéb problémája van, s amiatt fogy. Amikor orvosokkal beszéltem és utánanéztem, kiderült, hogy igencsak komoly problémát okoz a számukra egyáltalán annak a felismerése, hogy itt most történik-e tényleg drogfogyasztás vagy nem történik.
Azt hiszem, ezt a szempontot nagyon fontos lenne figyelembe venni, s ezt a korosztályt mindenképpen kiemelném ez alól a büntetőjogi hatály alól. Azt gondolom, talán a serdülő korosztályt, az iskolát nem lenne érdemes kriminalizálni.
Tudom, hogy itt sokféle információ van, sajnos ezek egyike sem autentikus, de nekem az a tapasztalatom - ezt gyakorló szülőként is igen erőteljesen és komolyan figyelem -, hogy a drogfogyasztás döntő terepe ma az iskola, minden ellenkező híreszteléssel szemben. Mások mást mondanak, de hadd osszam meg ebbéli véleményemet önökkel. És az a szörnyű tapasztalatom egyébként, hogy a felnőtt-társadalomnak halvány fogalma nincs erről, és ha mondjuk, pedagógusokkal beszél az ember, ez a legnagyobb bűn, barátságok omlanak össze azon, ha esetleg az ember felhívja arra a figyelmet, hogy kérem, a te iskoládban egyébként drogot fogyasztanak.
A gyerekek egy olyanfajta szubkultúrát, olyan kommunikációt sajátítottak el, ami nagyon sokszor számunkra megfejthetetlen és kódolhatatlan. Ezt csak azzal összefüggésben mondom egyébként - előre szeretném bocsátani -, hogy minden olyan javaslatot, amelyik arra irányul a törvényben, hogy a terjesztőket, a drogot propagálókat szigorú szankciók sújtsák, meg fogok szavazni természetesen! Úgy gondolom, hogy mindenekelőtt ebben a körben kellene a szigorításokat megalkotni, s egyébként talán még differenciáltabban és határozottan meg is fogalmazni akkor, amikor ma Magyarországon szabadon, az újságos standokon megvásárolható kiadványokban szabadon reklámozzák, mikor és hol lehet afterpartyt tartani, hova lehet onnan elmenni; azt gondolom, ez egy bűnös dolog, és ezt nagyon komolyan szankcionálni és tiltani kell, és ez az én felfogásom szerint a szabad tájékoztatás jogába nem tartozik bele.
Még egyszer mondom, úgy gondolom, hogy a serdülő korosztályt ebből a dologból mindenképpen ki kell emelni. Azt gondolom, teljesen nyilvánvaló, hogy hiába fenyegetjük őket a bűnnel - most is büntetendő a drogfogyasztás, ezt mindannyian tudjuk -, a gyerekek egyszerűen képtelenek ezt felfogni. És azt kell mondjam, hogy a fogyasztás, ami egyébként tarthat néhány hétig vagy néhány hónapig, alkalminak minősíthető, de ebbe szintén bele lehet halni.
Úgy gondolom, érdemes aláhúzni: én sem értek egyet az alkohol- és a droganalógiával, mert mondjuk, ha valaki magához vesz egy üveg whiskyt, legfeljebb elalszik, bekómál és esetleg kihűl. De ha mondjuk, bekap egy Ecstasy tablettát, minimum öt vagy hat olyan halálok merülhet fel - különösen ha rossz idő van kint és esetleg kihűl, mert félelmi rohamában kirohan az utcára -, ami, azt gondolom, igencsak figyelemre méltóvá teszi ezt a történetet.
Miért mondtam ezt el? Azt gondolom, azért is, mert annak van jelentősége, hogy ez a drogvita a büntető törvénykönyv módosítása kapcsán így kibontakozott, s azt gondolom, nem véletlen, hogy mindenki erről beszél. Azzal mélységesen egyetértek, amit Bauer Tamás mondott: nem hiszem, hogy van a teremben vagy a rádióhallgatók között olyan - azokat leszámítva, akik ebből élnek -, aki ebben az ügyben ne szeretne látványos fordulatot. Egyébként tényleg látványos fordulatra van szükség, mert nemzeti tragédiához vezethet ennek elmaradása, ugyanis a 13-14 éves korosztály gyakorlatilag évről évre egyre nagyobb tömegben jut hozzá ezekhez a szerekhez, egyre kifinomultabb technikákkal. Amit az egyik legfontosabb változásnak érzékelek vagy tapasztalok, az az, ami idáig mindenféle szakirodalommal és rendőri állásponttal szemben volt, hogy az iskolában nem történik ilyen dolog - nem a fenét!
Ezt azért szeretném aláhúzni, mert vagyunk itt néhányan, akiket ez erkölcsileg és a gyermekük iránti aggódás miatt igen komolyan izgat. Azt gondolom, oda kellene figyelnünk arra, amit Juhász Gábor képviselő úr elmondott: tényleg négy évi tehetetlenkedés folyt az elmúlt években ebben a témában, s ez nem rajtuk múlott. Ez a parlament, azt hiszem, talán az egyik legfontosabb művét tudná létrehozni abban az esetben, ha a drogügyben fordulatot tudna elérni.
Éppen ezért azt gondolom, ne menjünk el amellett szó nélkül, hogy persze most ez a tárgy van napirenden, de azért a messzi távolba ne toljuk ki az intézményi oldal megteremtését - amit Juhász képviselő úr elmondott -, például abban a tekintetben, hogy persze hova menjen a gyerek. Ez olyan aránytalanság, ami ma már erkölcsi vétség ebben a társadalomban, itt tényleg tíz- meg százezrekről van szó, serdülőkről, akik elmennek a drogambulanciára, s azt mondják neki, hogy na jó, felírok neked egy kis amfetamint, de meg sem kérdezik tőle, hogy egyébként hány éves. A gyógyszertárban kiadják neki a szert, s nem szólnak a szülőnek.
Tehát azt gondolom, egy picit becsapjuk magunkat akkor, ha úgy viselkedünk, mintha az az intézményrendszer, amelyiknek ezt kezelnie kellene egyébként, meglenne. Nagyon becsapjuk magunkat! S ebben egyetértünk: a költségvetési törvény kapcsán próbálunk módosító indítványt benyújtani annak érdekében, hogy erre egy kicsit több pénz legyen biztosítva.
Ez önmagában még borzasztó kevés, mert ehhez jóval több kellene; meg igazából tudni kellene, hogy ezt a pénzt mire költjük, mit csináljunk vele, hogyan használjuk fel, mit csináljunk az iskolákkal. Szeretném aláhúzni, hogy mondjuk, a rendőri munka és a rendőri felderítő munka feltételeit, intézményeit szerintem drámaian, viharos sebességgel kellene megváltoztatni. Nemrég beszéltem egy szülővel, aki megkérdezte tőlem, hogy mivel mégiscsak befolyásos ember vagyok, el tudnám-e intézni, hogy tudjon feljelentést tenni. A gyereke szakközépiskolába jár, ráadásul művészeti iskolába, ahol a fogékonyság ebben a tekintetben azért jóval nagyobb. Itt szeretném megjegyezni, az egy drámai tévedés, hogy mindenekelőtt a szegény ember gyereke drogozik - csak szegényből több van ebben az országban, mint gazdagból. Ez ma nem rétegspecifikus ilyen értelemben, ez most furcsa szubkultúra is. Szóval: mondjam meg neki, hol tegyen feljelentést - a dealert szeretné feljelenteni -, mert ahol feljelentést tett, nem volt hely, ahol egyáltalán fogadják, s ahol a feljelentését meg tudja tenni.
Tehát úgy gondolom, a serdülőkori, az iskoláskori problémát, az iskolák problémáit valahogy külön meg kell ebben a dologban fogalmazni. Pontosan nem értek hozzá, én is ismerkedem ezzel a világgal; kénytelen vagyok ismerkedni, hiszen gyerekeim vannak, akik középiskolába járnak, s azt hiszem, aki még nem vette ezt észre, jobb, ha körülnéz abban az iskolában, ahová a gyereke, az unokája jár, mert ma ebben a városban, ebben az országban majdnem minden középiskolában folyik drogfogyasztás, csak nem vesszük észre.
(1.20)
Az a tiszteletteljes javaslatom, hogy ha ez a szakasz lezárul, a büntető törvénykönyvről folytatott vita, ha az idén már nem is, de az Országgyűlés következő évében egyrészt erősítse meg ezt az eseti bizottságot, másrészt én nagyon bízom abban, hogy az Ifjúsági és Sportminisztériumnál ez nem egy egyszerű, sima reszortfeladat lesz. Azt hiszem, hogy ez egy olyan ügy, ami tényleg mindenféle politikai megfontolástól mentesen kezelhető és összefogásra érdemes.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban)
