SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy költségvetés általában tükrözi az előterjesztő kormány lelkivilágát, hatalomgyakorlási koncepcióját és gazdaságpolitikai preferenciáit, valamint természetesen nem utolsósorban lehetőségeit is. Ez így van most is. A költségvetés vaskos kötetei mögül kitetszik egy kormány, mely minden eddiginél egyértelműbben politizálta át az ország büdzséjét; mely preferált és diszpreferált társadalmi rétegekben, és régiókban gondolkodik; mely politikai ízlése szerint tudatosan vállal konfrontációt, s teremt feszültséget válogatás nélkül nyugdíjasokkal, közalkalmazottakkal, az önkormányzatokkal, a szegényebb családokkal, a fővárossal, az érdekképviseletekkel, s minden politikai ízlésétől távol eső párttal és csoporttal.
Joggal említette a vita során az egyik kormánypárti képviselő, hogy ennek a költségvetésnek arca van. Ha ez így igaz, akkor bizony ennek az arcnak néha pirulnia is kellene, hiszen miközben a szándékok egyértelműek, nem érthetők félre, nem elmaszatoltak - azaz az arcél markánsan kirajzolt -, addig jól látható, akit ez a kormány szeret, azt nagyon szereti, akit viszont nem kedvel, azt nagyon nem kedveli. Ennek a költségvetésnek tehát kettős, Janus-arca van, egy mosolygós és egy nagyon is zord.
(Az elnöki széket
Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ugyanakkor ennek a kormánynak - az előző három év gazdaságpolitikája következtében - jelentősek a lehetőségei. A pénzügyminiszter úr gyakorta elmondja - így tette költségvetési expozéjában is -, hogy ez az ország a világ egyik leggyorsabban fejlődő térsége, és a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága lesz jövőre is a miénk. Bár ennél óvatosabb optimizmus talán helyénvalóbb lenne, de senki sem gondolhatja, hogy mindez a júliusi kormányváltásnak köszönhető, hogy mindez nem az elmúlt három év sokat szidalmazott gazdaságpolitikájának, a Bokros-csomagnak, hanem az utolsó négy hónapnak tudható be. De akárhogy is van, ezt a kormányt helyzetbe hozta az elődje, s most a tét az, hogy ezzel a helyzettel élni kíván-e, élni tud-e, vagy egészpályás letámadással, konfrontatív légkört teremtve, tudatosan vállalja a lehetőségek csökkenésének veszélyét.
(10.00)
Erre kell választ adnia a jövő év költségvetésének is, amely előttünk fekszik.
Sok büszke kijelentést hallhattunk arról az egyébként önmagában is erősen vitatható állításról, hogy mennyire tartja választási ígéreteit a vezető kormánypárt. De nem az a nagy kérdés, hogy a Fidesz vezette kormány mennyire tartja magát a párt 40 pontjában megfogalmazottakhoz, vagy mennyire tér el attól, hanem az, hogy amit tenni szándékozik, az mennyire veszi figyelembe azt, hogy nemcsak a rá szavazók, de az egész ország kormánya is lenne egyúttal. Ebből a szempontból nem igazán biztató a kép.
E költségvetés fő prioritása az előterjesztő miniszter úr és a kormánypárti képviselők szerint egybehangzóan az, hogy családbarát. Ez azonban legalább megkérdőjelezhető állítás, több okból is. A családi pótlék alanyi jogúvá tétele ugyanis tökéletesen antiszolidáris intézkedés volt, hisz a kormány ezzel az igazán rászorult alsó jövedelmi kategóriájú családok rovására csoportosít át pénzeket a jómódú családok, a felső 15 százalék számára, és mintegy következmény - erről Béki Gabriella képviselőtársam az előbbiekben részletesen beszélt -, hogy nem is került megemelésre a családi pótlék. Nem, hiszen a közös kalapból úgy vettünk el, hogy nem jutott a szegényebbeknek azáltal, hogy mindenkinek alanyi jogúvá tettük a családi pótlékot.
Az alkalmazotti adójóváírás 20 százalékról 10 százalékra csökkentése is a szegényeket sújtja leginkább, ugyanúgy, mint a fix egészségügyi járulék megemelése 2100 forintról 3600 forintra. Ez igazi merénylet az alacsonyabb jövedelműek felé. Az adójogszabályok változása pedig a háromgyermekes, jól kereső, házat építő, lakást vásárló Fidesz-nemzedéknek kedvez, azaz a Fidesz magának, elsősorban magára gondolva csinálta a költségvetést. Ebben a családpolitikában pedig a nyugdíjasok számára már nem jutott hely, még akkor sem, ha ehhez a többéves vitákban kiérlelt, gazdaságilag megalapozott törvényt, a nyugdíjtörvényt kellett felrúgni.
További prioritás a közbiztonság: ez támogatható cél, és mindenki egyetért a fontosságával. Itt a mérték az, ami a körülményeket figyelembe véve is meghökkentő. Ráadásul itt nem a fegyveres szolgálatok egyébként törvényből fakadó 20,9 százalékos béremelése a lényeg, hanem a nemzetbiztonsági szolgálatok 85 százalékkal megnövelt költségvetési kerete (Dr. Kosztolányi Dénes: 53 százalék!) az, ami elképesztő. Kedves Kosztolányi barátom, 85! Miközben a jogállami Magyarországnak nincs 1,2 milliárd forintja arra, hogy az ítélőtáblákat létrehozza, a kormány még az alkotmányosság és jogbiztonság felborításának a veszélyét is vállalja ez ügyben, addig az előző évhez képest plusz 9 milliárdja van, azaz összességében 18 milliárdja a titkosszolgálatokra.
Büszke prioritása minden idők legjobb költségvetésének a vidékfejlesztés és az agrárszféra támogatása is. Kétségtelen, hogy hazánk egyes régiói közt jelentős és csökkentendő különbségek alakultak ki. Az európai uniós csatlakozásunk egyik legneuralgikusabb kérdése az, hogy miként csökkenthetők az ország egyes régiói között meglévő hatalmas különbségek az EU-ban szokásos mértékűre. Ott, mármint az Európai Unió országaiban 1,5-szöröstől 2,3-szoros értékig szórnak egyes országokon belül az egy főre jutó GDP-teljesítmények, míg nálunk ezt meghaladja a 3-szorost, például Budapest és az észak-alföldi régió közt. Csakhogy a vidékfejlesztési szándék indokoltságával és méltányolhatóságával szemben áll a gyakorlati valóság: az, hogy az autópálya-építések folytatásának elbizonytalanítása és megnehezítése pont az elmaradott vidék kívánt fejlesztése ellen hat; az, hogy a kifejezetten vidékfejlesztésre szánt 3,6 milliárd forint, ami alig hatszor több, mint a Ferencvárosi Torna Club támogatása, vagy alig fele annak az összegnek, amivel jó munkájuk esetén az APEH-alkalmazottakat kívánja jutalmazni a költségvetés; az, hogy a vidékfejlesztés nem is elsősorban a szükséges területfejlesztést fedi le, ami egyébként nagyságrendileg kap kevesebbet az ez évinél; valamint az, hogy zavaros a koordináció, hisz más tárcánál van a politikai, a lebonyolítási és a finanszírozási felelősség kérdése.
Az agrárszféra pedig a megfelelő átalakítási elképzelések híján feneketlen hordóként s a legkisebb látszat nélkül fogja elnyelni a koalíciókötés feltételeinek és zálogának tekinthető prioritási pénzeket is. Rejtőzködő, szégyenlősen elhallgatott, de annál markánsabb prioritás a központi költségvetési szervek, a minisztériumok differenciált, ámde átlagában véve mégis igen jelentősen preferált támogatása. Igazi gyakorlati cáfolat mindez az olcsó állam nemrég hirdetett teóriájára. A költségvetés 30 százalékkal kíván többet fordítani a minisztériumaira, mint ez évben.
Ezen belül a központosításra törekvő államigazgatás zászlóshajója - a Miniszterelnöki Hivatal - csaknem megduplázza, 86 százalékkal növeli büdzséjét az idei évhez képest, 16,5 milliárdról 30,5 milliárdra; de még a titkosszolgálatokat leszámítva is 7 milliárdról 12 milliárdra növeli a költségvetését a Miniszterelnöki Hivatal, miközben az önkormányzatok támogatása mindössze 9,6 százalékkal növekszik, s ez a nekik átengedett szja-val együtt is alig haladja meg a 10 százalékot. Gazdag központi költségvetési szervek fognak itt egy tető alatt az országban élni a szegényedő önkormányzatokkal.
Meghirdetett - egyébként önmagában szintén helyes, támogatható - célja a kormányzati politikának az adófegyelem megszilárdítása. A közteherviselés, a pontos adózás fontossága nem megkérdőjelezhető egyetlen civilizált államban sem. Mégis erősen elgondolkodtató, hogy az adószedők személyes érdekeltsége fokozható-e minden határ nélkül, mert ez a költségvetés 5,1 milliárd forint személyi juttatással kívánja jutalmazni a 12 ezer 880 APEH-alkalmazottat, ha az áfa- és az szja-bevételek 102 százalékos teljesítését el tudják érni. Ez átlagban 400 ezer forint/fő éves átlagprémiumot jelentene az APEH minden alkalmazottjának, a portástól Simicska Lajosig. Mindez több mint négyszerese az előző évinek!
Most, amikor a közalkalmazotti bértábla és a köztisztviselői illetmény pedig befagyasztásra kerül, s amikor első számú politikai prioritásunkra, az EU-csatlakozás előkészítésére alig-alig költünk ennél többet, az aránytalanság több, mint szembeötlő. Mindehhez kapcsolódóan egy aktuális kérdés: vajon mennyi prémiumra számíthatnak mindebből azok az APEH-alkalmazottak, akik a révfülöpi Fidesz-üdülőként ismert ingatlan színlelt adásvétele nyomán 1995-ben jogtalanul visszaigényelt és eltüntetett 40 millió forintnyi adócsalás tetteseit lelepleznék? A kérdés persze költői, hisz a tegnapi Világgazdaság című újságból tudjuk, hogy amilyen a véletlen, ismét a szokásos nevekkel, a kifogásolható hírnevű Fidesz-vállalkozóból APEH-elnökké előlépett Simicska úr barátainak és üzlettársainak ismerős neveivel találkozhatunk ezúttal is.
De túlpreferálásra van más szép példa is: A Fradi például 530 millió forint támogatást, az ez évi háromszorosát kapja családszerető társadalmi elnökétől, Torgyán úrtól, aki nemcsak szűken, de tágabb értelemben vett családjával is, úgy tűnik, szerfelett gáláns - mármint a közpénzek rovására. (Dr. Horváth Zsolt: Nem közpénz!) Azután itt van a kormány millenniumi ünnepségekre szánt 20 milliárdos biankó csekke, amelyről Pető Iván beszélt részletesebben a tegnapi felszólalásában, és amelyben elsősorban nem az összeg elképesztő - bár az sem akármi -, hanem az, hogy a kormány nem kívánja a parlament orrára kötni, hogy mire és miként is akarja elkölteni ezt a jelentős összeget, amiből egyébként pont az egyik legméltóbb célra, a magyar Nemzeti Színház felépítésére nem sikerült kiszorítani a hiányzó összeget.
(10.10)
Feltehetően azért, mert az alapkövet nem a jelenlegi miniszterelnök úr rakta le.
Ezek lettek volna tehát a költségvetés vállalt prioritásai, amelyeknek a hangsúlyozott érvényesülése valaminek, valakiknek az ugyancsak hangsúlyozott rovására fog megtörténni nyilvánvalóan.
A nyugdíjtörvény két lényeges ponton történő felrúgása egyrészt a nyugdíjasokat, másrészt a magánnyugdíjpénztárakat választó fiatalokat és pályakezdőket sújtja. A közalkalmazotti bértábla és köztisztviselői illetmények befagyasztása a közszférában dolgozók türelmét teszi próbára. Az önkormányzatok támogatásának 10 százalékos szintje illuzórikussá teszi, hogy például a központi elképzelések szerinti pedagógusbér-emelést végre tudják-e hajtani, hogy a rájuk delegált szociálpolitikát meg tudják-e valósítani.
A nemzetgazdaság valamennyi szereplőjét érinti az 1,9 százalékos zárolt tartalékok vadonatúj elképzelése, mellyel kivételesen mindenki egyforma mértékig rövidül majd meg, melynek felhasználásáról a kormány saját hatáskörében kíván dönteni - ez körülbelül 40 milliárd forintot tesz ki -, hasonlóan a személyi jövedelemadó és az iparűzési adó 25 százaléknyi újraelosztásra kerülő részéről, a fejezetekbe célelőirányzatként beolvasztott eddigi négy elkülönített állami pénzalapról, valamint a címzett és céltámogatások 2 milliárd forintos csomagjáról. Ez összességében egy olyan 100 milliárdot bőségesen meghaladó csomag, amelynek elköltésére a kormány szabad kezet kér, s ezen biankó csekk kiállításához szükséges törvénymódosításokat is ezzel a költségvetéssel kívánja egy füst alatt elvégezni. Így lenne azután bőségesen mód politikai megfontolások alapján osztogatni, úgy, ahogy az az önkormányzati választások kampányában, majd a választásokat követően a legkisebb szégyen és visszafogottság nélkül meghirdetésre került, informálisan és formálisan egyaránt: nevezetesen, hogy a koalíciós pártok vezette önkormányzatok jutalomra, mások pedig a támogatás megvonására számíthatnak - Budapest máris büntetés alatt áll.
Az igazságszolgáltatás nemcsak a vonatkozó törvény szerint utolsó simításig előkészített táblabíróságok felállításáról kell hogy lemondjon a tőle megvont 1,2 milliárd forint okán, de az általa elnyert Phare-segélyekhez sem kapja meg egyedülálló módon a szükséges társfinanszírozási összeget; s hogy mégse menjen kárba a segély, a bíróságok saját belső intézkedéssel más területek kárára és rovására fogják biztosítani a szükséges milliókat.
Egyébként szinte követhetetlenül zavaros a Phare-pénzek ügye a költségvetésben. Van egy tárca nélküli miniszterünk a Phare-pénzek összefogására és koordinálásra, de ezek a pénzek mégsem egységes fejezet alatt jelennek meg, hanem ugyanúgy szétszórva, mint eddig. Még szerencse, hogy a Pénzügyminisztérium végül is segítségünkre sietett egy kiegészítő táblázat összeállításával, mert a költségvetésből magából aligha sikerült volna pontosan kibarkochbázni, hogy mennyi Phare-pénz és mennyi társfinanszírozási költségvetési támogatás jut az egyes fejezeteknek; 45,6 milliárd forint Phare-segélyhez egyelőre csak 11 milliárd forint társfinanszírozást kell biztosítanunk, de ez az arány 2000-től erőteljesen megváltozik, azaz romlik.
Érdekes, hogy miközben tehát van Phare-miniszterünk s nincs Phare-fejezet a költségvetésben, addig még nincs sportminiszterünk, de már van fejezete ennek a reményteljes tárcának, és nem is akármilyen. Egy biztos, hogy a sportrajongók elégedettek lehetnek ezzel a költségvetéssel, hiszen úgy tűnik, a sportra valóban nem sajnálja a pénzt a költségvetés, hisz 10,3 milliárd forint jut rá.
Kevéssé elegáns, sőt a jogbiztonság és a kiszámíthatóság ellen ható tény az, hogy a költségvetés leíró részének épp a fele - 73 oldalból 36 - más törvények, pontosabban 39 más törvény módosításáról rendelkezik. Ezek közt van például a gazdasági kamarákról szóló is, melynek eredményeként a kormány egyoldalú és előrehozott lényegi döntést kíván hozni, mert miközben az Országgyűlés jelenleg tárgyalja a H/206. számú képviselői önálló indítványt, mely a gazdasági kamarák működése eddigi tapasztalatainak levonására, illetve ezen tapasztalatok alapján szükségessé válható törvényi szabályozás elvégzésére kérné fel a kormányt, addig a költségvetéssel a dolgot már részben legalábbis elintézetté kívánja tenni a kormány. Ez pedig a kész tények elé állítás taktikája, kedves képviselőtársaim!
A vita során több szó esett arról, hogy vajon elegendő-e, sok-e vagy kevés az európai uniós csatlakozásunk előkészítésére szánt pénzek összege. Igaz, hogy ez jóval több, mint az erre az évre jutó - 6,4 milliárdról van szó -, ugyanakkor a feladatok is rendkívüli módon megnőnek az előttünk álló évben a jogharmonizációból fakadóan, valamint abból, hogy Magyarország a csatlakozási tárgyalások megkezdésével már világossá tette, hogy igen kevés területen kér derogációt, ha pedig kevés területen kérünk derogációt, az más szóval azt jelenti, hogy igen sok pénzünkbe fog kerülni az uniós normák átplántálása a magyar jogrendbe és a magyar gazdasági gyakorlatba. Tehát önmagában az, hogy az ez évihez képest mintegy háromszorosára növekedett a közvetlenül az EU-csatlakozásra szánt pénzek összege, még nem mond semmit, az előttünk álló feladatokhoz képest ez valószínűleg rendkívül kevés lesz.
Ennél még érdekesebb azonban, hogy az a kiegészítő táblázat - amit utólag kaptunk meg a Pénzügyminisztériumtól, és amiről az előbb beszéltem - tartalmazza az előttünk álló évek perspektíváját az EU-csatlakozás költségeit illetően, és ez minden elképzelést alulmúlóan alakul, hiszen ahelyett, hogy a feladatok ismeretében növelné a kormány ezeket az összegeket, azok 2000-ben, majd 2001-ben szintén folyamatosan csökkenni fognak. Nem tudom, hogy miként lesz ebből fennakadásmentes EU-csatlakozás vagy annak előkészítése.
Furcsa titka ennek a költségvetésnek az, ahogyan a tervezett hiány finanszírozásának módját és mikéntjét üzleti titokként kívánja kezelni. Vajon miért? Eddig sem volt az! A mostani kötvénykibocsátás és más finanszírozási megoldások vajon mitől titkosabbak, mint eddig? Ki tudja... Egy biztos: ez a megoldás megint csak nem tűnik törvényszerűnek.
Ez tehát "a legjobb költségvetés", amit - ugyancsak egyedülálló módon - két fejezet vezetője sem volt hajlandó aláírásával szentesíteni és támogatni. Tán nem meglepő: mi sem fogjuk.
Köszönöm szépen, tisztelt képviselőtársaim, figyelmüket. És elnök urat arra szeretném kérni, hogy ha a vita esetleg előbb fejeződne be, mint az eredetileg kitűzött 14 óra, akkor szíveskedjék annak lehetőségét megadni, hogy a módosító indítványokat az eredeti határidőig, tehát a vita eredetileg tervezett lezárásának időpontjáig, 14 óráig lehessen beadni.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
