HORVÁTH BÉLA
HORVÁTH BÉLA
HORVÁTH BÉLA (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A Független Kisgazdapárt nevében másodiknak szólalok meg, mert múlt héten dr. Csúcs László képviselőtársam röviden már érintette a frakciónk álláspontját a gépjárműadóval kapcsolatban. Az ő gondolatát, az ott elmondottakat szeretném továbbfolytatni, illetve részletesen kicsit kifejteni.
Közismert, hogy a gépjárműadót a Magyar Országgyűlés 1991. december 23-án fogadta el, nevezetesen ez az 1991. évi LXXXII. számú törvény.
Miközben készültem a felszólalásomra, kigyűjtöttem az elmúlt hét év e témában tett felszólalásait. Csak megmutatom képviselőtársaimnak (Iratokat mutat fel.), közel másfél kilónyit tesz ki az a felszólaláshalmaz, amit mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselők az elmúlt hét év során tettek e törvényjavaslat kapcsán, részben az alaptörvény módosítása ügyében, részben pedig az Útalap éves meghatározásakor, de érintve a gépjárműadó problematikáját.
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy ez a törvény megalkotása óta kiérdemelheti a Magyar Országgyűlésben az állatorvosi ló esetének címét, hiszen - függetlenül attól, hogy az egyes képviselők a különböző parlamenti ciklusokban, négyévenként, akár kormánypárti oldalon ültek, aztán átkerültek ellenzéki oldalra, vagy ellenzékiek voltak, és átkerültek kormánypárti oldalra - gyakorlatilag az Országgyűlés maga előtt görgette ezt a törvényt, és különböző törvénymódosításokkal próbálta jó irányba terelni. De igazából, úgy érzem - a Ház mindkét oldalán ülő képviselőtársaim elismerhetik -, nem sikerült a mai napig egy megfelelő törvényt alkotni ebben a témakörben.
Egy picit hadd menjek vissza a múltba, hiszen nem minden előzmény nélküli ez a törvény. Elődeink ennek a törvénynek a jogi alapját már 1928-ban megalkották, nevezetesen az 1928. évi VI. törvénycikket, amelynek az volt a címe: a közúti gépjárművek közúti célokra való megadóztatásáról szóló törvénycikk.
Néhány gondolatot hadd merítsek az akkori törvényalkotók munkájából! Feltehetjük a kérdést, hogy mi indokolta egy ilyen típusú törvényjavaslat megalkotását már 1928-ban. Idézek az akkori törvénycikk indoklásából, amely azt mondta: "A közúti gépjárművek számának rohamos emelkedése olyan jelenség, amely a fejlettebb külföldön már korábban is nagyobb arányban jelentkezett, de legújabb időkben hazánkban is oly mértékben is mutatkozik, hogy azzal minden vonatkozásban számolni kell." Tudni kell azt, hogy 1928-ban Magyarországon mindössze 13 ezer darab gépjármű volt, ezzel szemben például Franciaországban 855 ezer, Ausztriában 32 ezer, Németországban 540 ezer darab.
Még egy érdekesség: e törvényjavaslat alapján az akkori kereskedelemügyi miniszter havonta számolt be a gépjárműadóból befolyt összegről. Ez érhető, hiszen akkor 13 ezer gépjármű volt, most pedig 2 millió 300 ezernél tartunk.
Ami már átvezet napjainkra: az az érdekesség, hogy ahogy a gépjárműadó 1991. évi megalkotását kísérte az a vita, hogy mi képezze a gépjárműadó alapját, ugyanez a problematika már 1928-ban is megjelent itt, az Országház falai között; nevezetesen az egyik lehetőség, ami akkor felmerült, az elfogyasztott benzinmennyiség volt, de akkoriban annak ellenőrzése nehézséget okozott.
A másik és talán nem elvetendő gondolat, és ezt talán érdemes lenne majd a tárcának a jövőben végiggondolnia: már 1928-ban is felvetették, hogy a gépjárműadó alapja a gumiabroncs adóztatása legyen, azért, mert ennek a terméknek a fogyasztása igen szoros összefüggésben van a tényleges úthasználattal. Legjobban a gumiabroncs kopása mutatja ezt - és ez már elvezet napjainkig is, amikor arról beszélünk, hogy a köznyelv miért súlyadónak nevezi a gépjárműadót, hiszen valójában nagyon sokan igénybe sem veszik az utakat, hiszen leállítják a gépjárművüket, vagy nagyon sok állampolgár decemberben, januárban, februárban, a téli időszakban nem is használja a gépjárművét, tehát kvázi nem veszi igénybe az utakat, ezért, visszatérve -, jó mérőszám a gumiabroncs kopása. Érdekességképpen megjegyzem, hogy ezt a megoldást akkor azért vetették el, mert a hazai gumiabroncsgyártást sújtották volna, és a külföldi csempészést erősítették volna. Ez volt az akkori szakvélemény, amely elvetette ezt a lehetőséget. Már 1928-ban is az adózás alapját részben a lóerőszám, autóbuszoknál, teherautóknál, pótkocsiknál pedig az önsúly határozta meg.
Térjünk vissza az alapproblémánkhoz, az 1991. évi LXXXII. számú törvényhez. Mindannyian érezzük, hogy a probléma rögtön abból fakad, ha elolvassuk a törvény preambulumát, amely azt mondja: az Országgyűlés a motorizációval járó közterhek arányosabb elosztása, a települési, a fővárosban a kerületi önkormányzatok bevételeinek gyarapításához, valamint a közúthálózat karbantartásához és fejlesztéséhez szükséges források bővítése érdekében alkotta meg ezt a törvényt akkor.
A probléma az, mint már említettem, az 1928-as esethez képest, hogy nem teljesen áll összhangban az úthasználattal ez az adófajta. Tehát való igaz, hogy az első perctől kezdve a közvélemény ezt súlyadónak nevezi. Azt kell mondanom, sajnos a Pénzügyminisztérium mostani apparátusa sem tudott arra a problémára megoldást találni, hogy ezt most végül is egy vagyoni típusú adónak tekintjük, megadóztatjuk a gépjárművet, vagy pedig valóban a motorizáció fejlesztésével a motorizációra fordítható források bővítésére alkotunk egy új adózási formát - tehát ahogy a köznyelv remekül rátapintott a lényegre.
(16.30)
Hangsúlyozni szeretném, hogy ha megnézzük például a lakótelepek környékén lévő parkolókat, nagyon sok lakótelepen élő gyakorlatilag hétvégén veszi igénybe a gépjárművét, elsősorban az életszínvonal, illetve a magas benzin- és üzemanyagköltség miatt, valamint a motorizációt terhelő, egyéb súlyos adónemek miatt. Gyakorlatilag nagyon sok gépjármű nincs használatban, nem koptatja, nem terheli az úthálózatot, ugyanakkor mégis adóznia kell az épülete előtt álló gépjárműve miatt.
Egy kicsit hadd térjek ki Lamperth Mónika képviselőtársam felszólalására, és egyáltalán az ellenzéki képviselőtársaim bírálatára. Arról ne feledkezzünk el - erre már utaltam a bevezetőmben -, hogy igen gyakran változott képviselőtársaim véleménye attól függően, hogy az egyik ciklusban ellenzéki, a másik ciklusban kormánypártiak voltak. Nevezetesen a szocialista képviselőtársaim figyelmét szeretném felhívni arra, hogy 1994-1998 között - miközben önök kormányoztak - az MSZP kormányprogramjában benne szerepelt, hogy a gépjárműadó 100 százalékban az önkormányzatoknál maradjon.
Emlékeztetni szeretném önöket, hogy most itt ülnek a kormánypárti sorokban azok az egykori képviselőtársaim, akik minden évben ezt felhánytorgatták önöknek, hogy az MSZP-SZDSZ-es kormányprogramban ez a tétel szerepelt, miszerint a gépjárműadó 100 százalékban maradjon az önkormányzatoknál. Tudjuk, sajnos ez a megoldás nem valósult meg. Ezzel arra kívántam rámutatni, hogy voltak lehetőségek... (Közbeszólás az MSZP soraiból: Megvalósult!) Nem valósult meg, elnézést, hiszen akkor az előbb Lamperth Mónika nem szólalt volna fel. Nem valósult meg, és úgy gondolom, hogy ez inkább az önök bűne, az önök elmaradása.
Itt ül a teremben a kormány képviseletében, a Pénzügyminisztérium képviseletében Varga Mihály államtitkár úr. Átnézve az elmúlt hét év felszólalásait - államtitkár úr is bizonyára emlékszik, igen gyakran felszólalt ebben a témakörben -, visszatérő megjegyzés volt, hogy a motorizáció túlsarcolt, a különböző adónemekkel túlterhelt, és ennek ellenére, úgy tűnik, a jelenlegi benyújtott törvénymódosítási javaslat is luxuscikknek tekinti az autót, hisz az egyéb adónemekkel együtt kicsit túl van adóztatva a motorizáció és ezen keresztül a gépkocsi-tulajdonos.
Annak ellenére, hogy a Független Kisgazdapárt értékeli azt, hogy ez a módosítás elősegíti az EU-csatlakozást, a jogharmonizáció továbbépítését, elfogadjuk a reálérték kérdésének problematikáját, és hogy az eddigi tapasztalatokat figyelembe vette a pénzügyi apparátus - nevezetesen az évi adóztatás kérdését próbálja korrigálni, és a környezetvédelmi szempontok, célok is bekerülnek az új törvénymódosítási javaslatba -, mégis azt kell mondanom, hogy ez az előterjesztés a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja számára egy nagyon keserű pirula. Ahogy Csúcs László képviselőtársam vezérszónokként elmondta, a Független Kisgazdapárt elképzelése az, hogy az alsó adóhatárt mindenképpen mérsékelni kell, túlzottnak érezzük azt, hogy a jelenlegi 400 forintról 600 forintra emelkedjen az alsó határ.
Közben úgy értesültünk, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja is, hasonlóan gondolkodva, egy ilyen típusú módosító indítványt vagy módosító csomagot kíván benyújtani, és erre a pénzügyi kormányzat is hajlandóságot mutat. Tulajdonképpen úgy fogalmazható, hogy a Független Kisgazdapárt vezérszónokának múlt héten elmondott szavai termőtalajra jutottak, éppen ezért úgy fogalmazok nagyon árnyaltan, hogy amennyiben egy ilyen típusú engedmény megszületik, mégiscsak elfogadható lesz számunkra. Ezt a keserű pirulát még ebben az esztendőben a Független Kisgazdapárt lenyeli, de a jövő évi költségvetés előkészítése, tárgyalása során mindenképpen már a megígért adóreform szellemében egy új típusú megoldásra van szükség, a lakosság adóterheit figyelembe vevő, a motorizáció sarcjellegét elvető, új megoldásra lesz szükség.
Röviden még szeretnék pár mondattal kitérni arra, amit már az előttem felszólaló képviselő asszony is felvetett. Úgy gondolom, speciális helyzetben van Budapest lakossága, hisz mind az elmúlt években, mind az elkövetkezendő négy évben - ahogy az új vezetők jelezték - Budapesten a Fővárosi Közgyűlés a maximális értéket fogja kivetni a budapesti gépkocsi-tulajdonosok számára, ami igen fájdalmas, hiszen azért itt kétmillió ember él, a lakótelepeken több százezren élnek gépkocsi-tulajdonosok. Jó, ha a közvélemény tudja, hogy Budapesten ezt a kérdést nem a kormány rendezi, hanem a Fővárosi Közgyűlés veti ki évek óta a legmagasabb értéket a gépjármű-tulajdonosok számára.
Összefoglalva azt tudom mondani, hogy nyögvenyelősen is, de a Független Kisgazdapárt - figyelembe véve a várhatóan elfogadandó módosító indítványt - most még elfogadja ezt a gépjárműadó-törvényjavaslatot, de mindenképpen változtatást várunk a pénzügyi kormányzattól.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
